A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2019. szeptember 21-én 10 és 15 óra között a „Kulturális Örökség Napjai” program keretében – immáron ötödik alkalommal – megnyitja épületét a nagyközönség számára.
A „Nyitott GVH 2019” című eseményen a látogatók jogtörténeti kiállítást tekinthetnek meg, mellyel a GVH tisztelegni kíván a magyar versenyjog és versenyjogi jogalkalmazás előtt. A kiállítás tematikusan mutatja be a gazdasági versenyt szabályozó megállapodásokról szóló 1931. évi XX. törvénycikk létrejöttének körülményeit, hazai és nemzetközi hátterét, a Kartelbizottság szervezetét és működését, továbbá válogat a korabeli kartell ügyekből, elvi mondásokból.
A kiállítás megtekintése mellett a vendégek épülettörténeti előadást hallgathatnak arról, hogy miként lehet egy közel 150 éves épületet a mai kor követelményeinek, design irányzatainak megfelelően kialakítani és funkcionalitásában összhangba hozni egy hivatal működésével.
Az épülettörténeti érdekességeken túl önálló előadás keretében ismerkedhetnek meg a résztvevők a GVH munkájával, tevékenységével, küldetésével is. (GVH)
Fotó: GVH.
Jeong Kwan szeptember 25-én 15:00-17:30 között tart előadást a templomi konyha művészetéről, az egészségmegőrzésről és szót ejt a fenntarthatóság fontosságáról is.
2023. szeptember 17-én reggel megkezdődik a Paksi Atomerőmű 1. blokkjához tartozó villamos berendezés szénkefecseréje.