Fogyasztóvédelem az adásvétel, a kezesség és a garanciaszerződés esetén

2021. 08. 03., 18:30

A mindennapi életben a leggyakrabban előforduló szerződések az adásvételi szerződések. Így nem meglepő, hogy a fogyasztóvédelem itt is megjelenik. A törvény adásvétel esetére is tartalmaz külön fogyasztóvédelmi célú előírásokat. Az adásvételen túl a kezességnél és a garanciavállalásnál is találkozhatunk a fogyasztókat védő előírásokkal. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Fogyasztóvédelem adásvétel esetén

A minden szerződésre érvényes fogyasztóvédelmi célú előírásokon túl a Polgári Törvénykönyv tartalmaz kifejezetten az adásvételi szerződésekre vonatkozó fogyasztóvédelmi szabályokat. Amennyiben az eladó vállalkozás és a vevő fogyasztó, és az eladó vállalja a dolog eljuttatását a vevőhöz, úgy a kárveszély akkor száll át a vevőre, amikor ő (vagy az általa meghatározott más személy) birtokba veszi a dolgot. A kárveszély átszállásának időpontja azért fontos, mert miután a kárveszély a fogyasztóra szállt, már főszabály szerint ő köteles viselni a dologban beállt károkat, ha azok más károkozó személyre nem háríthatók át. Fogyasztói adásvétel esetén a törvény viszont kizárja azt, hogy a felek úgy egyezzenek meg, hogy a kárveszély már a dolog átadása előtt átszáll a vevőre. Ez alól egy kivétel van, ha a fuvarozót a vevő bízta meg. Ebben az esetben a kárveszély már a fuvarozónak történő átadáskor átszáll a vevőre, feltéve, hogy nem az eladó ajánlotta a fuvarozót.

Adásvétel esetén a fogyasztót védő előírás, hogy az eladó vállalkozás a szerződés megkötését követően késedelem nélkül, de legkésőbb 30 napon belül köteles a fogyasztó rendelkezésére bocsátani a megvásárolt dolgot. A felek ettől eltérően is megállapodhatnak. Külön megállapodás hiányában a vállalkozás számára 30 nap a teljesítési határidő.

Ha az eladó vállalkozás esik késedelembe az adásvételi szerződés teljesítésével, akkor a vevő fogyasztó jogosult póthatáridőt tűzni. Ha az eladó a póthatáridőn belül nem teljesít, a vevő jogosult a szerződéstől elállni. A vevő, azaz a fogyasztó póthatáridő tűzése nélkül is jogosult a szerződéstől elállni, ha

  • az eladó a szerződés teljesítését megtagadta; vagy
  • a szerződést a felek megállapodása szerint vagy a szolgáltatás felismerhető rendeltetésénél fogva a meghatározott teljesítési időben - és nem máskor - kellett volna teljesíteni.

Fogyasztóvédelem kezességnél

A kezesség egy olyan biztosíték, amely komoly kötelezettséget ró a kezesre. Ugyanis a kezes teljes vagyonával felel a tartozásért, amennyiben a kötelezett nem teljesíti a tartozását. Ezért a törvény előírja, hogy fogyasztó által vállalt kezesség esetén a fogyasztót a kezességi szerződés létrejöttét megelőzően tájékoztatni kell

  • a kezes jogairól és kötelezettségeiről; és
  • a kötelezett helyzetéből vagy a kötelezettség természetéből fakadó, a hitelező előtt ismert különleges kockázatokról.

Amennyiben a fenti tájékoztatás nem történik meg vagy nem megfelelő, akkor a kezes határidő nélkül jogosult a szerződéstől elállni.

A fogyasztó által vállalt kezességi szerződésben meg kell határozni azt a legmagasabb összeget, amelynek erejéig a kezes felel a jogosult tartozásáért, amennyiben a fogyasztó a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló valamennyi kötelezettségéért vagy meghatározott jogviszony (pl. szerződés) alapján fennálló valamennyi kötelezettségéért vállalt kezességet. Ez a rendelkezés meggátolja, hogy a fogyasztó kezességet vállaljon egy bizonytalan végösszegű tartozásért, amely korlátlanul növekedhetne.

A fogyasztó által vállalt garancia

A fogyasztóvédelem a garanciavállalás esetén is érvényesül. A fogyasztóval érvényesen nem lehet ún. garanciaszerződést kötni úgy, hogy a fogyasztó vállalja a garanciát. Ezen kívül a fogyasztó nem tehet garanciavállaló nyilatkozatot sem.

A garanciaszerződést nem szabad összekeverni a jótállással, amit garanciának is neveznek. A jótállás a hibás teljesítésért való felelősség körébe tarozik. 

A garanciaszerződés egy olyan szerződés, amelyben a garantőr arra vállal kötelezettséget, hogy meghatározott feltételek teljesülése esetén a jogosult részére fizetést teljesít. Például a garantőr vállalhatja, hogy meghatározott dokumentumok vagy igazolások benyújtása esetén kifizetést teljesít egy meghatározott személy részére. A garanciavállalásnak ez a formája leggyakrabban valamilyen szerződéses kötelezettségvállalás teljesítésének bebiztosítására szolgál, hasonlóan a kezességhez. A kezességhez képest a lényeges különbség, hogy a garantőr nem élhet azokkal a kifogásokkal, amelyekkel a kötelezett élhetne a jogosulttal szemben. Ezzel szemben a kezes élhet ugyanazokkal a kifogásokkal, mint amelyekkel az a személy élhetne, akinek a kötelezettségéért kezességet vállalt.   

Mivel a garanciavállalás fenti szigorú szabályai túlzott terhet rónának a fogyasztóra, ezért a Polgári törvénykönyv kimondja, hogy amennyiben a garantőr fogyasztó, akkor a garanciavállaló nyilatkozat készfizető kezességként érvényes.

 

dr. Szabó Gergely
ügyvéd, irodavezető partner
Kocsis és Szabó Ügyvédi Iroda

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 10., 13:20
A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.
2025. 11. 09., 17:55
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.

  Rovathírek: HIPA

A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS