Csaknem 1 tonna halterméket foglalt le az Állami Halőri Szolgálat

2019. 09. 10., 11:45

Július és augusztus folyamán kiemelt figyelmet fordított a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata az éttermek és halértékesítő helyek, halboltok ellenőrzésére. A szakemberek a nyár utolsó két hónapjában 18 vállalkozásnál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű halat, illetve halterméket, melyek együttes mennyisége eléri a 958 kg-ot.

Az Állami Halőri Szolgálat (ÁHSZ) nemcsak a jogosulatlan horgászat és halászat visszaszorítását tűzte ki célul, hanem az így kifogott halak felvevőpiacának felderítését is. Ezzel összhangban az állami halőrök 57 vállalkozást – főként éttermeket, valamint halboltokat – vontak ellenőrzés alá a nyár utolsó két hónapjában. Az ellenőrök 18 esetben, azaz a vizsgálatban érintett forgalmazók 31 százalékánál találtak és foglaltak le ismeretlen eredetű, éppen ezért nem nyomon követhető halat, illetve halterméket. A lefoglalt áru mennyisége 958 kg volt.

Az ÁHSZ tapasztalatai alapján a kereskedők egy része – különösen a fagyasztott haltermékek – esetében nem tartja be a termék jelölésére vonatkozó szabályokat. A jelöletlen vagy nem megfelelően jelölt haláru minden esetben élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, ugyanis annak eredete még számlával sem igazolható, továbbá jelölés hiányában a termék nem kapcsolható össze a számlán szereplő tételekkel.

A természetes vizeinkben élő hal nemzeti érték, védelme mindannyiunk érdeke és kötelessége. Amennyiben halászattal-horgászattal kapcsolatos jogsértést tapasztal, jelezze az allamihalor@nebih.gov.hu e-mail címen – kéri a Nébih.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-03 19:39:42
A Magyar Bankszövetség elkötelezett Magyarország pénzügyi stabilitása, a gazdaságfejlesztési megoldások támogatása és a gazdasági verseny élénkítése iránt – hangsúlyozta a bankszövetség, reagálva Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter önkéntes kamatplafon bevezetéséről szóló felhívására.
2023-10-03 15:09:00
Az Európai Parlament kedden 578 szavazattal, 24 ellenszavazattal és 19 tartózkodás mellett elfogadta azt az új kereskedelempolitikai eszközt, amely konkrét intézkedések meghozatalára jogosítja fel az EU-t arra az esetre, ha egy harmadik ország gazdasági eszközökkel próbálná rákényszeríteni az EU-t vagy valamelyik tagállamát adott szakpolitikájának vagy álláspontjának megváltoztatására.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS