Homok helyett kávézacc, és harmadával erősebb a beton

Homok helyett kávézacc, és harmadával erősebb a beton
2023. 08. 24., 16:12

Akár 30 százalékkal is masszívabb a kávézaccal erősített építőanyag, ami nem csak az egyre nagyobb hiánycikké váló homokmennyiséget csökkentené az iparágban, de egy csomó hulladéktól is megkímélné a környezetet.

A természetes környezetet károsító organikus hulladék mennyiségét ugyanúgy visszafogná az ausztrál RMIT egyetem mérnökeinek felfedezése, mint az egyre nagyobb ökológiai áldozatok árán előállítható homok bányászatát. Az egyre ritkább erőforrást az intézet módszerével új, kávé hulladékából származó bioszén helyettesíthetné. A technika alkalmazásával nem csak fenntarthatóbb lenne az építőipar, de minden eddiginél erősebb nyersanyagot is kaphatna, hiszen a zaccal kevert betonból a kísérletek alapján 30 százalékkal masszívabb szerkezetek építhetők. 

Az eljárás az évente keletkező és hulladékként szétválogatott 10 milliárd kilogrammnyi felhasznált kávénak is hasznosabb célt adna annál, hogy szeméttelepeken bomlik le.

„A szerves hulladék ártalmatlanítása környezetvédelmi kihívást jelent, mivel nagy mennyiségű üvegházhatású gázt, köztük metánt és szén-dioxidot bocsát ki, amelyek hozzájárulnak az éghajlatváltozáshoz” – érvelt az egyetem közleményében a Journal of Cleaner Production folyóiratban közzétett tanulmány vezető szerzője, Dr. Rajeev Roychand.

A pirolízis kulcsfontosságú technológia a biomassza olyan folyékony köztes termékké alakításában, ami petrolkémiai helyettesítő anyagokká finomítható. Ezt a módszert ma is arra használják, hogy a káros kávézaccot az építőipar számára hasznos erőforrássá tegyék. Az RMIT ehhez a gyakorlathoz hasonló, új megoldásával a kávézaccból bioszén, egy fenntartható, alacsony energiafelhasználású anyag lesz, ami oxigén nélküli, 350 Celsius-fokon zajló hevítési folyamattal jön létre.

„Munkánk inspirációját az adta, hogy innovatív módot találjunk a nagy mennyiségű kávészemét felhasználására, ahelyett, hogy az a hulladéklerakókba kerülne. Ezzel a kávénak ’dupla esélyt’ adunk az életre – fogalmazott Roychand. – Több, szerves anyagok ártalmatlanításával foglalkozó szervezet mutat érdeklődést a munkánk iránt, és már együttműködésre is kértek bennünket a különböző organikus hulladékok pirolizált formáit hasznosító, közelgő infrastrukturális projektjeikhez.”

„A kutatásunk a fenntartható életciklus biztosítását szeretné elérni, minden anyag esetében, aminél elkerülhető, hogy hulladéklerakóban végezze. Márpedig a betonipar jelentősen hozzájárulhat a szerves hulladék, például a kávézacc újrahasznosításának növeléséhez – mutatott rá a másik szerző, Dr. Shannon Kilmartin-Lynch posztdoktori kutató. A munkánk még korai szakaszban van, de ezek az izgalmas eredmények innovatív módot kínálnak arra, hogy jelentősen csökkentsük a hulladéklerakókba kerülő szerves hulladék mennyiségét.”

 

Kávé bioszén használata homok helyett

A kávé bioszén mostantól felhasználható a betongyártásban, a homok helyett, ami történetesen világszerte alacsony mennyiségben van jelen. A komoly forráshiánnyal rendelkező homok a világ legtöbbet kitermelt szilárd anyaga, és a víz után a második legtöbbet használt globális erőforrás. A természetes homok folyamatos kitermelése – jellemzően folyómedrekből és partokról – az építőipar gyorsan növekvő igényeinek kielégítése érdekében nagy hatással van a környezetre – hívta fel a figyelmet a kutatócsoport vezetője, Jie Li professzor. „Az erőforrások véges volta és a homokbányászat környezeti hatásai miatt kritikus és hosszú távú kihívásokat jelent a fenntartható homokellátás fenntartása. Körforgásos gazdasági megközelítéssel távol tarthatnánk a szerves hulladékot a hulladéklerakóktól, és jobban megóvhatnánk az olyan természeti erőforrásainkat is, mint a homok.”

Gábor János

Főoldali kép: RMIT

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-20 18:05:00
A K&H fenntarthatósági index legfrissebb adatai szerint a magyar vállalatok körében két kiemelt terület rajzolódik ki a fenntarthatósági törekvésekben: az energiafelhasználás csökkentése és a munkavállalók környezetbarát munkába járásának támogatása.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS