Megerősítheti az EU a fogyasztóvédelmi szabályokat

2019. 04. 02., 17:47

Az Európai Parlament és a Tanács ideiglenes megállapodásra jutott a fogyasztóvédelmi szabályok megerősítéséről és érvényesíthetőségének javításáról.

A legfontosabb változások között szerepel a fogyasztók számára biztosított nagyobb átláthatóság az online vásárlások kapcsán, a hatékonyabb szankciórendszer, valamint a termékek eltérő minőségéből EU-szerte adódó problémák kezelésének világosabb szabályozása. Az Európai Bizottság az új szabályokra tavaly áprilisban, az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” elnevezésű kezdeményezéscsomagjában tett javaslatot.

Frans Timmermans első alelnök így nyilatkozott: „A lényeg a fogyasztók megvédése a nagyobb átláthatóság biztosításával, valamint a megbízhatóbb jogérvényesítés a vásárlók becsapása esetén. Az új megállapodásnak köszönhetően a fogyasztók mindig tudni fogják, mit és kitől vásárolnak.”

Věra Jourová, a jogérvényesülésért, a fogyasztópolitikáért és a nemek közötti esélyegyenlőségért felelős biztos (képünkön) hozzátette: „A mai megállapodással vége a kettős mércének az egységes piacon. A fogyasztókat nem lehet többé félrevezetni az azonosnak beállított, de különböző termékekkel. Azok a kereskedők, akik a jövőben ezt teszik, súlyos szankciókra számíthatnak. Az új megállapodás emellett megerősíti a fogyasztóvédelmet az online világban, és átláthatóbbá teszi az internetes vásárlásokat.” 

Az elfogadott intézkedések kézzelfogható előnyökkel járnak a fogyasztók számára – hangsúlyozza az Európai Bizottság közleménye.

  • Hatékony szankciók az uniós fogyasztóvédelmi jog megsértéséért: a nemzeti fogyasztóvédelmi hatóságok összehangolt módon hatékony, arányos és visszatartó erejű bírságokat szabhatnak ki. Azon széles körű szabályszegések esetében, amelyek több EU-tagállam polgárait is érintik és amelyekkel szemben az EU koordináltan lép fel, akár a forgalmazó éves árbevételének 4 százalékára rúgó bírság is kiszabható lesz minden tagállamban. 
  • Fellépés az eltérő minőségű fogyasztási cikkekkel szemben: az új szabályok egyértelművé teszik, hogy félrevezető gyakorlatnak számít, ha valaki azonos termékként forgalmaz olyan termékeket, amelyek összetevői és tulajdonságai az eladás helye szerinti tagállamtól függően jelentős mértékben és indokolatlanul különböznek. 
  • A fogyasztók jogainak megerősítése az interneten: annak érdekében, hogy tisztában legyenek az esetleges problémák esetén őket megillető jogokkal, a fogyasztóknak, amikor online úton termékeket vagy szolgáltatásokat vásárolnak, egyértelmű tájékoztatást kell kapniuk arról, hogy kereskedőtől vagy magánszemélytől vásárolnak-e. Internetes kereséskor a fogyasztókat egyértelműen tájékoztatni kell a fizetett találatokról és a találatok sorrendjét meghatározó legfontosabb paraméterekről.

Az ideiglenes megállapodást az Európai Parlamentnek és a Tanácsnak hivatalosan is el kell fogadnia. 

„Új megállapodás a fogyasztói érdekekért”

Az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” elnevezésű kezdeményezéscsomag a fogyasztóvédelem területén eddig elért eredményekre támaszkodik.

digitális egységes piaci stratégia keretében az Európai Bizottság számos olyan kezdeményezést tett, amely hozzáigazítja a fogyasztóvédelmi szabályokat az online világhoz például azzal, hogy megszünteti a roamingdíjakat vagy az indokolatlan területi alapú tartalomkorlátozást. Emellett a fogyasztóvédelmi együttműködésről szóló rendelet korszerűsítésének 2017-es elfogadásával javulni fog a jogszabályok érvényesítése és a fogyasztóvédelmi hatóságok határokon átívelő együttműködése.

Az „Új megállapodás a fogyasztói érdekekért” kezdeményezéscsomag két irányelvjavaslatot tartalmazott:

  • A másik javaslat egy új irányelv elfogadását célozta a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló képviseleti eljárások területén, továbbá előirányozta a jogsértések megszüntetésére irányuló eljárásokat jelenleg szabályozó 2009/22/EK irányelv hatályon kívül helyezését.Ez a javaslat a jogellenes magatartásformák megszüntetésére rendelkezésre álló eszközök javításán és a fogyasztókat megillető jogorvoslati lehetőségek igénybevételének elősegítésén keresztül azon esetek kezelését célozta, amikor tömeges károkozás mellett sok fogyasztó jogait sértik meg ugyanolyan módon. E második irányelvjavaslattal kapcsolatban még folyamatban van a munka az Európai Parlamentben és a Tanácsban.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-21 21:51:00
Budapest után Siófok, Hajdúszoboszló, Hévíz, Balatonfüred, Bük, Zalakaros, Gyula, Sárvár, Szeged, Eger voltak a legnépszerűbb fürdővárosok az NTAK első féléves adata alapján – írja a turizmus.com.
2023-09-21 20:21:00
A debreceni lakáspiacon is jellemző a túlkínálat és a csökkenő forgalom, ezért a ténylegesen fizetni tudó vevők határozzák meg a piacot, azok az eladók tudják sikeresen értékesíteni a lakásukat, akik hajlandók az alkura, amely jelenleg elérheti akár a 10–15 százalékot is – mondta el Dupka Melinda, a Melinda Ingatlan tulajdonosa az ingatlan.com-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS