Már 4 millió eurós anyagi kárt okoztak Párizsban

2018. 12. 04., 10:00

Anne Hidalgo, Párizs főpolgármester 3 és 4 millió euró közé becsülte hétfőn az üzemanyagadó emelése ellen tiltakozó sárgamellényesek hétvégi megmozdulását kísérő zavargások okozta anyagi károkat.

A nem végleges becslésbe nem értendő bele a környékbeli üzletekben és a Diadalívben okozott több százezer euróra becsülhető rongálások értéke. A nemzeti emlékhelyre a feldühödött tüntetők festékszóró pisztollyal kormányellenes feliratokat festettek, a múzeumban összetörték a szobrokat, kifosztották a emlékboltot.

Szombat este óta a közterület-felügyelet munkatársai 900 köbméter szemetet és kétszáz roncsot szállították el - mondta a főpolgármester a France3 köztelevízióban.

A prefektúra szerint a mintegy 3 ezer dühöngő ember 249 helyen gyújtott tüzet Párizs belvárosában, 119 gépjármű, 130 kültéri felszerelés (pad, megállótartozék, lámpa) és hat épület gyulladt ki.

Anne Hidalgo bejelentette, hogy csütörtökön egyeztetnek a városháza és az állam képviselői a kereskedelmi szervezetekkel és a biztosítókkal a kereskedők és vendéglátóhelyek megsegítéséről, amelyeknek kárait és bevételkieséseit a szakemberek egymilliárd euróra becsülik a Párizsban november közepén kezdődött hétvégi zavargások miatt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS