Az Európai Bizottság előterjesztette a 2023. évi stratégiai előrejelzési jelentést arról, hogy miként kerülhet „a fenntarthatóság és az emberek jólléte Európa nyitott stratégiai autonómiájának középpontjába”, és tíz konkrét intézkedést javasol e célkitűzés elérése érdekében.
„A 2023. évi stratégiai előrejelzési jelentés nagyon időszerű pillanatban készült el. A Bizottság cselekvésorientált elemzést terjeszt elő azokról a fő kihívásokról, amelyekkel az EU a fenntarthatósági átállás során szembesül majd. Ez az elemzés tükrözi a jelen és a jövő generációinak jóllétére való összpontosításunkat, valamint azt, hogy feltétlenül meg kell védenünk bolygónkat. Európát a fenntarthatósági átállás élvonalában akarjuk tartani, kihasználva egyedülálló szociális piacgazdaságunkat és globális kereskedelmi erőnket. Ez hozzá fog járulni Európa vezető szerepének megszilárdításához a világban, valamint azon képességünk megerősítéséhez, hogy önállóan megálljuk helyünket, miközben erős partnerségeket építünk ki másokkal: Európa nyitott stratégiai autonómiáját” – idézi Maroš Šefčovičot, az intézményközi kapcsolatokért és a tervezésért felelős alelnököt a Bizottság közleménye.
A gazdasági és társadalmi fenntarthatóságot egyaránt magában foglaló fenntarthatósági átállás során az EU számos kihívással néz szembe. Például:
A mai jelentés tíz olyan területet határoz meg, ahol szakpolitikai válaszintézkedéseinkre van szükség annak biztosításához, hogy a fenntarthatósági átállás továbbra is az emberek és a társadalom jóllétére összpontosítson:
1. Új európai társadalmi szerződés biztosítása megújított jóléti politikákkal és a magas színvonalú szociális szolgáltatásokra való összpontosítással.
2. Az egységes piac elmélyítése a reziliens klímasemleges gazdaság előmozdítása érdekében, amelynek középpontjában a nyitott stratégiai autonómia és a gazdasági biztonság áll.
3. Az Unió szerepvállalásának megerősítése a globális színtéren a kulcsfontosságú partnerekkel való együttműködés szorosabbá fűzése érdekében.
4. A termelés és a fogyasztás fenntarthatóság felé történő elmozdulásának támogatása, a szabályozás célzottabbá tétele és a kiegyensúlyozott életmód előmozdítása révén.
5. A „beruházások Európája” felé való elmozdulás állami fellépés révén, az átálláshoz szükséges tőkeáramlás katalizálása érdekében.
6. Az állami költségvetések fenntarthatóvá tétele hatékony adózási keret és közkiadások révén.
7. A szakpolitikai és gazdasági mutatók átalakítása a fenntartható és inkluzív jóllét figyelembe vétele céljából, többek között a GDP különböző tényezőkhöz való igazítása révén.
8. Annak biztosítása, hogy minden európai polgár hozzá tudjon járulni az átálláshoz, a munkaerő-piaci részvétel növelésével és a jövőbeli készségekre való összpontosítással.
9. A demokrácia megerősítése a generációk közötti méltányossággal a politikai döntéshozatal középpontjában,az átállások támogatásának megerősítése érdekében.
10. A polgári védelem kiegészítése a „polgári megelőzéssel”,a felkészültségre és reagálásra vonatkozó uniós eszköztár megerősítése révén.
A HIPA munkáját és hazánk befektetési környezetét negyedik alkalommal ismerték el az Annual Investment Meeting éves kongresszusán Dubajban, idén már Európa legjobb befektetési ügynökségeként.
A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.