Elutasítaná a Google fellebbezését az Európai Bíróság főtanácsnoka

2024. 01. 13., 15:00

Juliane Kokott főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság hagyja helyben a Google-lal szemben a saját ár-összehasonlító szolgáltatásának előnyben részesítése miatt kiszabott 2,4 milliárd eurós bírságot.

Mint azt a Bizottság megállapította és a Törvényszék is megerősítette, a Google az általános keresési szolgáltatások piacán fennálló erőfölényét piacierő-átviteli eszközként használta arra, hogy a saját árösszehasonlító szolgáltatását az eredményeinek előnyösebb megjelenítésén keresztül előnyben részesítse.

2017. június 27-i határozatában a Bizottság megállapította, hogy a Google az általános találati oldalán előnyben részesítette a saját ár-összehasonlító szolgáltatásának eredményeit a versengő ár-összehasonlító szolgáltatások eredményeihez képest. A Google ugyanis az ár-összehasonlító szolgáltatásának keresési eredményeit első helyen jelenítette meg, továbbá vonzó képi és szöveges információkkal ellátva kiemelte azokat az úgynevezett Shopping Units-ban. Ezzel szemben a versengő ár-összehasonlító szolgáltatások keresési eredményei csak hátrébb sorolt pozícióban, kék linkként jelentek meg.

Ez azzal a következménnyel járt, hogy a felhasználók gyakrabban kattintottak a Google ár-összehasonlító szolgáltatásának eredményeire, mint a versenytársainak eredményeire. A Google általános találati oldaláról származó forgalom ezzel járó átirányítása nem azon alapult, hogy a Google ár-összehasonlító szolgáltatása jobb minőségű lett volna. Ez az átirányítás sokkal inkább csak a Google saját szolgáltatásokkal szembeni részrehajlásának és a piacierő-átviteli hatásnak az általános találati oldalán keresztül történő megvalósulásából, vagyis az általános internetes keresőszolgáltatások piacán fennálló erőfölényének kihasználásából származott. A versengő árösszehasonlító szolgáltatások azonban rá voltak utalva a Google általános találati oldaláról származó adatforgalomra annak érdekében, hogy gazdaságilag sikeresek legyenek, és a specializált termékkereső szolgáltatások piacán maradhassanak.

A Bizottság arra a következtetésre jutott, hogy a Google visszaélt az általános internetes keresőszolgáltatások és a specializált termékkereső szolgáltatások piacain fennálló erőfölényével, ezért pedig 2 424 495 000 euró bírságot szabott ki vele szemben, amelynek megfizetéséért az Alphabet a Google egyedüli tagjaként 523 518 000 euró összegben egyetemlegesen felelős.

A Google és az Alphabet megtámadta a Bizottság határozatát az Európai Unió Törvényszéke előtt. 2021. november 10-i ítéletével a Törvényszék a lényeget tekintve elutasította a keresetet, különösen pedig helybenhagyta a bírságot. A Törvényszék ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy nem bizonyított, hogy a Google magatartása akár csak potenciális versenyellenes hatásokkal is járt volna az általános keresés piacán. Következésképpen megsemmisítette a határozatot annyiban, amennyiben a Bizottság e piac vonatkozásában is megállapította az erőfölénnyel való visszaélés tilalmának megsértését.

A Google és az Alphabet ezt követően fellebbezést nyújtott be a Bírósághoz, amelyben azt kérik, hogy a Bíróság helyezze hatályon kívül a Törvényszék ítéletét annyiban, amennyiben az elutasította a keresetüket, és semmisítse meg a Bizottság határozatát.

Juliane Kokott főtanácsnok azt javasolja, hogy a Bíróság utasítsa el a fellebbezést, ezáltal pedig hagyja helyben a Google-lal szemben kiszabott bírságot.

A Google-lal szemben kifogásolt részrehajlás a visszaélés olyan önálló formájának minősül, amely a versengő árösszehasonlító szolgáltatásokra vonatkozó tisztességtelen hozzáférési feltételek alkalmazásából ered, feltéve hogy annak legalább potenciális versenyellenes hatásai vannak (mint azt a Bizottság a jelen ügyben a specializált termékkereső szolgáltatások piacán érvényesülő kiszorító hatás formájában megállapította). A visszaélés e formájára nem alkalmazandók azok a szigorú kritériumok (az úgynevezett Bronner-kritériumok), amelyek a valamely „nélkülözhetetlen eszközhöz” való hozzáférés megtagadásában megnyilvánuló visszaélés elismerésére vonatkoznak.

A Bizottság és a Törvényszék megalapozottan állapította meg, hogy a versenytársakkal szemben érvényesülő azon egyenlőtlen bánásmód, amely részrehajláson keresztül valósult meg, a piacierő-átviteli hatás olyan alkalmazását jelentette, amely abban állt, hogy a Google kihasználta az általános internetes keresőszolgáltatások piacán fennálló erőfölényét annak érdekében, hogy versenyelőnyre tegyen szert a specializált termékkereső szolgáltatások downstream piacán, amelyen (még) nem rendelkezett ilyen pozícióval.

A főtanácsnok indítványa nem köti a Bíróságot. A főtanácsnok feladata, hogy teljesen pártatlanul és függetlenül eljárva a rábízott ügy jogi megoldására vonatkozó javaslatot terjesszen a Bíróság elé. A Bíróság bírái most kezdik meg a tanácskozást a jelen ügyben. Az ítéletet későbbi időpontban hozzák meg – olvasható a Bíróság közleményében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025. 07. 14., 18:25
Már akadt vállalkozás, amely élt a július elején megnyílt lehetőséggel és sikeresen lekerült az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról, így mentesülve a listával járó súlyos szankciók alól.
2025-07-14 18:40:00
A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.
2025-07-13 21:30:00
Az EPR alá tartozó gyártóknak, illetve első belföldi forgalomba hozóknak 2025. július 20-ig kell teljesíteniük az előző negyedévre vonatkozó mennyiségi adatszolgáltatási kötelezettségüket az Országos Környezetvédelmi Információs Rendszeren keresztül – hívja fel a figyelmet a MOHU.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS