„Elfogadhatatlan, hogy az EU-ban évente több mint 1,2 millióan távoznak el idő előtt”

2018. 11. 22., 15:29

Az alacsony iskolázottságú 30 éves férfiak az EU-ban átlagosan mintegy 8 évvel rövidebb életre számíthatnak, mint az egyetemi végzettséggel rendelkezők – derül ki többek között az Európai Bizottság és az OECD friss elemzéséből.

Az Európai Bizottság és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) által kiadott, „Egészségügyi pillanatkép: Európa” című 2018. évi közös jelentés szerint a várható élettartam folyamatos növekedése lelassult, és továbbra is jelentős különbségek mutatkoznak az országok között és az országokon belül; e téren pedig különösen hátrányos helyzetben vannak az alacsony iskolai végzettségűek. A jelentés az uniós polgárok egészségi állapotára, valamint a 28 tagállam, 5 tagjelölt ország és 3 EFTA-ország egészségügyi rendszerének teljesítményére vonatkozó összehasonlító elemzéseken alapul.

„Az EU-ban a várható élettartam ugyan az egyik legmagasabb a világon, mégsem nyugodhatunk a babérjainkon. Sok életet megmenthetnénk az egészséges életmód népszerűsítésére és az olyan kockázati tényezők kezelésére irányuló erőfeszítéseink révén, mint a dohányzás vagy a testmozgás hiánya. Elfogadhatatlan, hogy az EU-ban évente több mint 1,2 millióan távoznak el idő előtt, ami a betegségmegelőzés javításával és az egészségügyi beavatkozások hatékonyabbá tételével elkerülhető lenne” – jelentette ki Vytenis Andriukaitis egészségügyért és élelmiszer-biztonságért felelős biztos.

A jelentés szorgalmazza a mentális egészség javítását és a mentális zavarok megelőzését, amelyek nemcsak társadalmi következményekkel járnak, de a becslések szerint az EU tagállamaiban a GDP több mint 4 százalékába kerülnek. A jelentés sürgeti ezenkívül az olyan kockázati tényezők kezelését, mint a dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás és az elhízás, továbbá a korai halálozás visszaszorítására, az ellátáshoz való általános hozzáférés biztosítására és az egészségügyi rendszerek ellenálló képességének megerősítésére szólít fel.

Főbb megállapítások

  • A várható élettartam a közelmúltban gyorsan és folyamatosan emelkedett az uniós tagállamokban. 2011 óta azonban ez a növekedés jelentősen lelassult. Ráadásul a várható élettartam nem csupán a nemek, hanem a társadalmi-gazdasági helyzet szerint is nagy egyenlőtlenségeket mutat. Például az alacsony iskolázottságú 30 éves férfiak az EU-ban átlagosan mintegy 8 évvel rövidebb életre számíthatnak, mint az egyetemi végzettséggel rendelkezők.
  • Különböző országokból származó adatok szerint az egészségügyi kiadások közel 20 százalékát jobban is fel lehetne használni. Szakpolitikai eszközök ötvözésével biztosítható lenne a megfelelő ár-érték arány, így optimalizálhatók lennének a kiadások, például ha a gyógyszerek kiválasztása, alkalmazási körének meghatározása, illetőleg beszerzése és árazása az egészségügyi technológiaértékelés keretében történne.
  • 2015-ben több mint 84 000-en haltak meg Európában mentális egészséggel kapcsolatos probléma következtében. A mentális egészséggel kapcsolatos problémák teljes költsége a becslések szerint évente több mint 600 milliárd eurót tesz ki.
  • A serdülőkorúak legalább 40 százaléka számol be az előző hónapban történt legalább egy alkalmi nagyivásról. Az alkoholellenes politikák hatására ugyan több uniós országban csökkent az alkoholok általános fogyasztása, a serdülők és felnőttek körében egyaránt tapasztalható súlyos alkoholfogyasztás azonban továbbra is fontos népegészségügyi problémát jelent.
  • Az alacsony jövedelmű háztartások a magas jövedelmű háztartásoknál ötször nagyobb valószínűséggel számolnak be arról, hogy nem férnek hozzá a szükséges ellátásokhoz.
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS