Az EU felnőtt lakosságának 70 százaléka teljesen be van oltva

2021. 09. 01., 17:30

Az Európai Unió felnőtt lakosságának 70 százaléka már az összes szükséges dózist megkapta a védettség eléréséhez; EU-szerte összesen több mint 256 millió felnőtt az oltóanyag összes dózisát megkapta.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Az, hogy az EU-ban már augusztusban sikerült teljes körűen vakcinázni a felnőttek 70 százalékát, nagy eredmény. Az EU együttes előrelépésre irányuló stratégiája kifizetődik, és Európát a Covid19 elleni globális küzdelem élharcosává teszi. A világjárvány azonban még nem ért véget. Még többet kell tennünk. Mindenkit felszólítok, aki védőoltást kaphat. És segítenünk kell a világ többi részének beoltását is. Európa továbbra is támogatni fogja ebben partnereit, különösen az alacsony és közepes jövedelmű országokat.”

Sztella Kiriakídisz, az egészségügyért és az élelmiszer-biztonságért felelős biztos így nyilatkozott: „Nagy örömömre szolgál, hogy ma elértük azon célunkat, hogy még a nyár vége előtt beoltsuk az uniós felnőttek 70 százalékát. Ez az EU és tagállamai közös vívmánya, amely megmutatja, hogy mi lehetséges, ha szolidaritással és koordinációban dolgozunk együtt. A védőoltások számának EU-szerte történő további növelésére irányuló erőfeszítéseink változatlanul folytatódni fognak. Továbbra is támogatjuk különösen azokat a tagállamokat, amelyek még mindig kihívásokkal néznek szembe. Meg kell szüntetnünk az immunitási rést és be kell zárnunk a kaput az új változatok előtt, ehhez pedig a védőoltásoknak kell nyerniük a versenyt a variánsokkal szemben.”

Globális együttműködés és szolidaritás

A világjárvány hatásának ellenőrzése szempontjából kulcsfontosságú, hogy a célpopulációk – Európában és világszerte – gyorsan és teljes körűen vakcinázhatók legyenek. Az EU vezető szerepet tölt be a multilaterális válaszintézkedésekben. Az EU az Európában előállított oltóanyagok mintegy felét – az uniós polgárok számára biztosított mennyiséggel megegyező mértékben – a világ más országaiba exportálta. Az „Európa együtt” kezdeményezés közel 3 milliárd euróval járult hozzá a COVAX-eszközhöz, hogy legalább 1,8 milliárd adagot biztosítson 92 alacsony és közepes jövedelmű ország számára. A COVAX a jelenlegi állás szerint több mint 200 millió adagot szállított 138 országba.

Ezen túlmenően az „Európa együtt” program célja, hogy 2021 végéig legalább 200 millióval több oltóanyagot osszon meg az alacsony és közepes jövedelmű országokkal kötött előzetes uniós vásárlási megállapodások keretében, különösen a COVAX révén, az uniós megosztási erőfeszítések részeként.

Felkészülés az új variánsokra

Tekintettel az új variánsok jelentette veszélyre, fontos, hogy az elkövetkező években is biztosítsák a megfelelő mennyiségű oltóanyag – köztük a módosított oltóanyagok – rendelkezésre állását. Ezért a Bizottság május 20-án új szerződést írt alá a BioNTech-Pfizerrel, amely az év vége és 2023 között 1,8 milliárd adag oltóanyag szállítását irányozza elő. Ugyanezen célból a Bizottság élt a második Moderna-szerződés által 150 millió adag szállítására biztosított lehetőséggel is. A tagállamoknak lehetőségük van arra, hogy az EU-n kívüli, rászoruló országoknak vagy a COVAX-eszközön keresztül továbbértékesítsék vagy eladományozzák az adagokat, hozzájárulva ezzel ahhoz, hogy az egész világon méltányos módon hozzá lehessen jutni az oltóanyaghoz. További szerződések megkötésére is sor kerülhet. Ez az EU közös biztosítása a Covid19 jövőbeli hullámai ellen.

Európai Bizottság

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS