Itt találod az összes cikket a „munkahely-megőrzés” témában!
Új program indul azoknak a magyar vállalatoknak a támogatásáért, amelyek hajlandóak legalább 560 millió forint beruházást végrehajtani a koronavírus-járvány miatt veszélybe került munkahelyek megvédéséért – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.
Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket.
Günzer Tamás idén harmadik alkalommal került a jelöltek közé, így 24 év után ismét villányi borász nyerte a díjat.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.