Megduplázza a kormány annak az eddig 50 milliárd forintos támogatási programnak a keretösszegét, amelyet olyan magyarországi vállalatoknak indított, amelyek idén beruházásokat hajtanak végre, és ezáltal megőrzik a munkahelyeket -- közölte a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter azt írta: a programra eddig 407 vállalat jelentkezett és jelentett be 198 milliárd forintnyi beruházást, amellyel 73 ezer munkahelyet tartanak meg. A program tehát sikeres, ezek a beruházások jó alapot adnak a gazdaság újraindításához.
Hozzátette: a gazdaságvédelmi akcióterv fő célja a munkahelyek megvédése, a kormány ennek alapján indította a programot. (MTI)
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
2025 októberében kerül sor a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség Integrált Hatósági Felülvizsgálati Missziójára, amely a biztonsági szabványoknak való megfelelést fogja ellenőrizni.