Itt találod az összes cikket a „Billingo” témában!
2022. augusztus 31-én megszűnt a régi kata. Aki még tudta, az utolsó napokban „kiszámlázhatta” magát, de még így is csak kevesen érték el a 12 millió forintos keretet.
A könyvelők átlagosan 5-20 ezer forintos áremelést terveznek a katából kilépő, tevékenységüket átalányadózásban folytató ügyfeleiknél.
A katások több mint 90 százaléka számlázott korábban cégeknek is, így a kormány törvénymódosítása miatt adózási formát kell váltaniuk, ha meg szeretnék tartani az összes ügyfelüket – derült ki a Billingo online felméréséből.
A Magyar Biztosítók Szövetségének kárbejelentő alkalmazása, valamint a Billingo online számlázó nyerte el a Pénzügyminisztérium támogatásával meghirdetett elismerést, az Év technológiai megoldása díjat.
A Billingónál mindenkit megtanítok arra, hogyan lehet nagyban gondolkodni és a határokat, korlátokat újraértékelni – mondta az Üzletemnek Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója.
2021. január 1-je óta a vállalkozások kötelesek a készpénzes fizetésen túl legalább egy elektronikus fizetési lehetőséget is biztosítani a vásárlók részére. Ennek legelterjedtebb módozata a POS terminálok létesítése, azonban ez nem minden vállalkozás számára a legjobb alternatíva.
Két héten belül bővítik a NAV adatszolgálatásra kötelezettek körét. A kényszerű digitalizáció miatt gyorsabb és olcsóbb lesz az irodai adminisztráció, ráadásul sokan most fűzik integrált rendszerbe a cégek folyamatait.
Már elhelyezhető a Billingo számlákon az azonnali fizetés indítására alkalmas, MNB-útmutatónak megfelelő QR-kód. Mostantól nem kell kitölteni az átutalási megbízás mezőit, a QR-kód ugyanis tartalmazza mindazt, ami szükséges.
Elindult az Erste és a Billingo közös online számlázója, a NAV-barát megoldást nyújtó PowerBill.
Minél gyorsabban szeretnénk letudni a számlázást, annál több lehet a hibaforrás, ami viszont még több adminisztrációhoz vagy késedelmes fizetéshez vezethet.
A Marketing Store Kft. lett „Az Év Ügynöksége 2018-ban”, a Billingo pedig „Az Év Marketingaktív Vállalkozása 2018” címet nyerte el a Marketing Diamond Awards idei pályázatán.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Lezárultak a Paks II. Atomerőmű résfalazási munkálatai. A terület előkészítése folytatódik, jelenleg a talajszilárdítást végzik az építési területen.