Egyre tudatosabbak a lakásbiztosítást kötő ügyfelek

2019. 09. 05., 09:30

A Netrisk.hu adatai szerint gyorsan nő a kiegészítő biztosítások népszerűsége: a megkötött lakásbiztosításoknak 59 százalékához igényeltek egy vagy több kiegészítő biztosítást is, ez az arány az előző években még nem érte el a 40 százalékot sem. Eközben egyre nő azok száma is, akik a biztosítási évforduló előtt felülvizsgálják lakásbiztosítási szerződéseiket.

A biztosítási alkuszcég adatai szerint az idei első félévben a megkötött lakásbiztosítási szerződések több mint harmada (33.7 százalék) évfordulós kötés volt, vagyis az ügyfelek jelentős hányada a biztosítási évforduló előtt felülvizsgálta lakásbiztosítási szerződését. Ez az érték öt évvel ezelőtt még 10 százalék körül állt. A szerződések rendszeresn felülvizsgálatára elsősorban azért  van szükség, mert a lakásban időközben bekövetkező változásokat (átalakítás, bővítés, érékes ingóságok beszerzése, stb.) a lakásbiztosításban is időről időre nyomon kell követni. Másrészt folyamatosan jelennek meg a piacon olyan termékek, amelyek az újabb és újabb biztosítási igényeket a korábbiaknál hatékonyabban képesek kielégíteni.

„Az ügyfelek egyre jobban odafigyelnek a lakásbiztosításuk feltételeire, ami azért is örvendetes, mert egy-egy ilyen szerződés megkötése során valójában nem 20-30 ezer forint elköltéséről döntenek, hanem 20, 50 vagy akár 100 milliós érték sorsáról hoznak felelős döntést – mutat rá Cseh Anett, a Netrisk.hu üzlet- és termékfejlesztési vezetője. – Nem szabad azonban szem elől téveszteni, hogy a lakásbiztosítási szerződés a gépjármű-biztosításhoz hasonlóan csak évfordulóra mondható fel, és ezt az igényt legalább 30 nappal korábban jelezni kell a biztosító felé. Ez alól a legfontosabb kivétel az érdekmúlás, ilyenkor főleg a lakás eladása miatt szűnik meg a biztosítás.”

A kiegészítő biztosítások gyorsan növekvő népszerűsége szintén jól mutatja az ügyfelek tudatosságának folyamatos erősödését:immár tízből hat ügyfél fontosnak tartja, hogy számára fontos kiegészítő fedezettel szabja saját körülményeire lakásbiztosítását. A folyamatot tovább erősíti a biztosítók állandó termékfejlesztése is. Jó példa erre, hogy a napkollektorok használatának elterjedését számos biztosítónál gyorsan követték az ezekre az eszközökre kidolgozott kiegészítő konstrukciók is.

A Netrisk.hu tapasztalatadatai szerint az év első felében a leggyakrabban választott kiegészítő szolgáltatás az elfolyt víz költségét fedező biztosítás volt (15 százalék), ezt követték a tetőhézag-beázásból (12 százalék), a besurranó tolvajlásból (9 százalék), a kutya által okozott károk fedezetét biztosító (8 százalék), illetve a család balesetbiztosítását szolgáltató (7 százalék) kiegészítő szolgáltatások.

 

„Az egyedi igényekhez való igazodást segíti az is, hogy számos kiegészítő biztosítás esetében az ügyfél maga választhatja ki, milyen összegű fedezetet kíván magának az adott kártípust illetően. Az elmúlt félévben a családi balesetbiztosítás esetében például az átlagos biztosítási összeg 550 ezer forint volt, bővített üveg esetében 220 ezer, míg különleges üvegek esetében 130 ezer forint volt az átlagos fedezet. Akik pedig a házukhoz kapcsolódó napkollektort biztosították, átlagosan 2,1 millió forintos átlagos térítési limittel tették ezt meg” – tette hozzá a Netrisk.hu szakértője.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
2023-12-01 17:55:00
„Az AI rendszerek kiváló eszközök lehetnek az auditori munka során, mivel segíthetnek a hatékonyabb kommunikációban, információgyűjtésben és problémamegoldásban – a szakértő könnyvizsgálót azonban nem tudják helyettesíteni.”

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS