Összeesett a filmgyártás, hatalmasat zuhantak a rendezvények

2021. 10. 01., 13:45

Mélyrepülésbe kezdtek a filmes vállalkozások és a rendezvényekkel foglalkozó cégek a koronavírus-járvány hatására. A filmes cégek összesített árbevétele közel 40 százalékkal 239 milliárd forintra esett, míg az adózott eredmény 64 százalékkal csökkent. A korlátozások miatt elmaradó rendezvények 56 százalékos árbevétel-csökkenést és 22 százalékos leépítési arányt hoztak magukkal – derült ki az Opten és a Positive Adamsky közös elemzéséből, amely a marketing- és kreatívágazatban működő cégek teljesítményét mérte fel. A járvány ellenére csúcsot döntött a piackutató cégek árbevétele, de az ágazatban összeségében több 13 ezer állás szűnt meg és 450 milliárd forinttal kevesebb volt az árbevétel.

A koronavírus-járvány jelentős változásokat hozott a kreatívágazatban tevékenykedő cégek esetében is: az összesített árbevétel 2015 óta folyamatosan nőtt, tavaly viszont jócskán visszaesett: a 2019-es több 3306 milliárd forintról 2856 milliárd forintra zuhant. De csökkent a munkavállalók és foglalkoztattok száma is, a 2019-es 106 ezerről 2020-ra 92 ezerre, míg a személyi jellegű ráfordítások értéke 625 milliárd forintra rúgott – derült ki az Opten és a Positive Adamsky reklámügynökségi csoport közös elemzéséből, amely a marketing- és kreatívszektorban működő cégek teljesítményét mérte fel.

A cégek összteljesítményét – többek között árbevételét, a foglalkoztatottak számát, személyi jellegű ráfordításokat – egy index méri. A Marketing Index öt szakágból és ezek áll: ezek a piackutatás, a reklámügynökség, a PR, a direkt marketing és a médiareklám. A szakágazatokhoz meghatározott TEÁOR-számok tartoznak, ezek alapján sorolják be a cégeket az Opten adatbázisa szerint. A 2015-ös évtől, 10 ezer pontról induló index 2020-ban minimálisan, 0,17 százalékkal növekedett éves szinten, így elérte a 15 101 pontot.

Csúcsot döntöttek a piackutató cégek

„A járvány ellenére is növekedést elkönyvelő területek közül kiemelkedik a direkt marketing, ugyanis 17,43 milliárd forintos nyereséget ért el, és a személyi jellegű ráfordítások is nőttek. A médiaügynökségek árbevétele 208,8 milliárd forintról 201,8 milliárdra esett vissza, ellenben jól vették az akadályokat a piackutató cégek, az árbevétel 72 milliárd forintra rúgott, ami új csúcsnak számít, annak ellenére, hogy a területen működő cégek és egyéni vállalkozások száma csökkent” – emelte ki Hinora Bálint, a Positive Adamsky csoport ügyvezető igazgatója.

A lista végére a reklámügynökségek kerültek, ezek a cégek produkálták ugyanis a leggyengébb teljesítményt 2020-ban, az árbevétel 336 milliárd forintról 277 milliárd forintra csökkent, ami az elmúlt 5 év leggyengébb teljesítménye. A terület legnagyobb árbevételt generáló cégei viselték a legrosszabbul a járványt: a fizetésképtelenségi mutatóik átlagosan 50 százalékot romlottak, de az 1 milliárd forint feletti árbevételű cégek esetében ez már 72 százalék volt. A PR főtevékenységgel rendelkező cégeknél a rekordévet jelentő 2019 után 2020-ra 63 milliárdról 48 milliárdra esett vissza az árbevétel. Ennek ellenére az adózott eredmény szinte megegyezik a 2019-essel, az árbevétel arányos nyereség pedig közel a duplájára nőtt. A foglalkoztatottak száma viszont 27,15 százalékkal csökkent.

Hatalmasat zuhantak a rendezvények, összeesett a filmgyártás

A szektorhoz tartozó gyártótevékenységek teljesítményét a Marketing Index Plusz (MI+) méri. Ez a rendezvény, hang-és képművészet, nyomda, média/sajtó és a digitális produkció tevékenységi körök és területek teljesítményéből áll össze.

Hinora Bálint elmondta, hogy egy 2015 óta tartó, folyamatos növekedést tört meg a járvány az ezeken a területeken tevékenykedő cégeknél. A két nagy vesztese a területnek a rendezvényekkel foglalkozó cégek és a filmgyártás volt. Előbbieknél a járvány következtében hamar leállított rendezvények miatt az árbevétel 56 százalékkal, az adózott eredmény 78 százalékkal csökkent, a leépítési arány pedig 22 százalékos volt.

A filmgyártás produkálta a gyártótevékenységek között összességében a leggyengébb eredményt. A szektor teljes árbevétele 395 milliárdról 239 milliárdra esett, ami közel 40 százalékos csökkenést jelent, míg az adózott eredmény 38,7 milliárdról 14,1 milliárdra mérséklődött, ez pedig már több mint 63 százalékos csökkenés. A zuhanó eredményekkel egyenesen arányos a személyi jellegű ráfordítások és a foglalkoztatottság visszaesése is. 2015 óta a foglalkoztatottak száma stabilan 6 ezer fő körül mozgott, a személyi jellegű ráfordítások pedig lassú, de biztos emelkedést mutattak. 2019-hez képest 2020-ban a foglalkoztatottak száma 6259-ről 4075 főre esett vissza, a személyi jellegű ráfordítás pedig majdnem 50 százalékkal, 28 milliárdról 15 milliárd forintra csökkent.

A média és sajtó területén tevékenykedő cégek esetében szintén csökkentek az eredmények: az árbevétel 20 milliárd forinttal, a cégek száma pedig 8 százalékkal csökkent éves szinten.

Hinora Bálint szerint a járvány ellenére is voltak olyan területek, ahol javítani tudtak a 2019-es eredményeiken a cégek. A gazdaság újraindulásával az egész szektor lassan magához térhet, és visszaállhat a 2015 óta látott növekedési pályára.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS