Fitch Ratings: Magyarország megkaphatja az uniós finanszírozásokat

2022. 07. 23., 10:23

Változatlan stabil kilátással megerősítette Magyarország devizában denominált hosszú futamidejű államadóság-kötelezettségeinek „BBB” szintű, befektetési ajánlású osztályzatát a Fitch Ratings.

A nemzetközi hitelminősítő egyebek mellett azzal a véleményével indokolta a péntek éjjel Londonban bejelentett döntést, hogy a magyar gazdaság szerkezeti mérőszámai erőteljesek a hasonló besorolású többi ország strukturális mutatóival összevetve.

A Fitch Ratings kiemelte azt is, hogy az elmúlt időszakot stabil gazdasági növekedés jellemezte, és ennek fő hajtóerejét a beruházások adták.

A cég hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a mérleg másik oldalán a magas közadósság, az „unortodox” költségvetési és monetáris politikai lépések sora, valamint a kormányzati jelzőszámok gyengülése áll.

A magyar államadós-besorolás stabil kilátása az elemzés szerint mindazonáltal azt tükrözi, hogy a Fitch tartós gazdasági növekedéssel, a külső egyensúlyi helyzet fokozatos javulásával, valamint költségvetési konszolidációval számol, és azt várja, hogy mindezek eredményeként a közadósság-ráta is javul a következő három évben.

A hitelminősítő közölte azt is, hogy várakozása szerint Magyarország szeptember végéig egyezségre jut az Európai Bizottsággal a magyar helyreállítási tervről, és így hozzájuthat a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítésére Next Generation EU (NGEU) néven meghirdetett helyreállítási alap finanszírozásaihoz.

A Fitch Ratings megítélése szerint az erről folyó tárgyalások az utóbbi hetekben konstruktívabbá váltak, és a hitelminősítő azzal számol, hogy a magyar kormány további engedményekre lesz hajlandó a közbeszerzések és a korrupcióellenes eljárások területén.

A cég a fő kockázatok között említi a függést az orosz energiahordozó-szállításoktól, kiemelve, hogy Magyarország nyersolaj-szükségletének 80 százalékát, földgázigényének 95 százalékát Oroszországból importálja.

Jóllehet a Fitch Ratings nem számol azzal, hogy az Oroszországból érkező földgázszállítások teljesen leállnak, ha azonban az Európai Unióban kiterjedt energiahordozó-adagolást kellene bevezetni, az Magyarországon valószínűleg recessziót és a jelenleginél is sokkal magasabb inflációt okozna - áll a hitelminősítő londoni elemzésében.

A Fitch az idei évre a magyar hazai össztermék (GDP) 5,1 százalékos növekedésével számol, mindenekelőtt a korábbi dinamika erőteljes továbblendítő hatása és az idei év első felére jellemző robusztus hazai kereslet alapján. A cég kiemeli, hogy a "BBB" szuverén besorolású társgazdaságok jelenlegi éves GDP-növekedési mediánja 4,4 százalék.

Az április-májusi reálgazdasági mérőszámok arra vallanak, hogy a magyar gazdaság az idei második negyedévben is gyors ütemben növekedett.

A hitelminősítő ugyanakkor 2023-ban 2,4 százalékra lassuló növekedésre számít a magyar gazdaságban. Ezt az előrejelzést a cég elsősorban azzal a várakozásával indokolja, hogy gyengül a magánszektor fogyasztása, csökken a beruházási érték és a külső környezet is kedvezőtlenebbé válik.

A Fitch hangsúlyozza, hogy jövő évi növekedési prognózisát is kockázatok terhelik, és e kockázatok elsősorban az orosz földgázszállítások esetleges leállásához kötődnek.

A hitelminősítő előrejelzése szerint az infláció idei egész évi átlagos üteme 11,3 százalék lesz. A Fitch Ratings közölte ugyanakkor, hogy számításai szerint a közműszolgáltatásokra, üzemanyagokra és egyes élelmiszerekre érvénybe léptetett felső hatósági árkorlátok 2022-ben 4,3 százalékponttal, 2023-ban 0,7 százalékponttal csökkentik az inflációs ütemet.

A cég azzal számol, hogy az üzemanyagokra és az élelmiszerekre elrendelt hatósági árkorlátokat a kormány fokozatosan felszámolja.

A Fitch Ratings előrejelzése szerint a jövő évi átlagos infláció Magyarországon 7,6 százalékra lassul. A hitelminősítő várakozása szerint ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a következő hónapokban folytatja kamatemelési ciklusát, és irányadó kamata az év végére eléri a 12,25 százalékot.

A cég közölte: véleménye szerint a tervezett államháztartási konszolidáció lehetővé teszi a kormány 4,9 százalékos GDP-arányos idei hiánycéljának teljesítését, de ennek feltétele az, hogy Magyarország megkapja az uniós finanszírozásokat.

A Fitch jövőre 3,9 százalékos államháztartási hiányt valószínűsít.

A hitelminősítő szerint az államadósság-ráta az idén a hazai össztermék 77 százaléka körüli szinten stagnál, de 2024-re 70 százalék környékére csökken.

A GDP-hez mért magas bruttó adósságállomány a magyar szuverén minősítés egyik fő gyengesége; a „BBB” besorolású mezőny mediánja jelenleg 55 százalék – hangsúlyozza elemzésében a Fitch Ratings.

Varga Mihály: kedvező, hogy a Fitch a háborús válság ellenére is megerősítette Magyarország besorolását

Kedvező, hogy a Fitch Ratings a háborús válság és az európai recessziós félelmek ellenére is megerősítette hazánk besorolását, és stabil kilátás mellett továbbra is befektetésre ajánlja Magyarországot – írta Varga Mihály pénzügyminiszter szombat reggel Facebook-oldalán.

A pénzügyminiszter emlékeztetett arra, hogy az elmúlt hónapokban Csehország és Szlovákia kilátásait rontották a hitelminősítők.

„A Fitch Ratings szerint Magyarország növekedési képességei a hasonló besorolású országokhoz képest is erősek, az év egészében 5 százalék feletti növekedést várnak a magyar gazdaságban” – tette hozzá Varga Mihály.

Mint hangsúlyozta, az elmúlt évtized munkájának köszönhető, hogy a világjárvány után és a háború idején is mindhárom nagy hitelminősítő befektetésre ajánlja Magyarországot.

A célunk az, hogy a magyar gazdaság növekedését a háborús válságban is megőrizzük” – mutatott rá Varga Mihály. (MTI)

 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS