A magyar háztartások közel negyedének nincs otthoni internete

2022. 09. 16., 15:19

Az otthoni internetezés egyre népszerűbb: évente 2-3 százalékponttal nő az elterjedtsége, és már a magyar háztartások több mint háromnegyedében érhető el, illetve a nagyképernyős tartalomfogyasztást lehetővé tévő valamilyen eszköz – asztali gép, laptop, okostévé vagy tablet.

Bár még nem éri el a mobilszolgáltatások szinte teljes, 96 százalékos elterjedtségét, de a BellResearch tavalyi kutatása szerint a „nagyképernyős” felhasználásra alkalmas internet – azaz a vezetékes net, valamint a nem mobiltelefonos (például okostévén, számítógépen való) internetezésre alkalmas mobilnet – elterjedtsége Magyarországon az elmúlt évtizedben folyamatosan és dinamikusan, évente 2-3 százalékponttal növekedett. Mára a hazai háztartások 76 százaléka igénybe vesz ilyen szolgáltatást – tájékoztat a Yettel.

Az otthoni internetet ráadásul már egyre többféle „nagyképernyős” eszközön használják. Mintegy 3 millió háztartásban található ilyen eszköz; a legelterjedtebb a PC (a háztartások 72 százaléka rendelkezik hordozható vagy asztali számítógéppel).

Okostévé is van a háztartások közel 40 százalékában, táblagép pedig minden ötödik otthonban van. Emellett a háztartások 72 százalékában szokott egy vagy több családtag otthon internetezni okostelefonon.

A BellResearch kutatásából az is kiderül, hogy a felhasználók az otthoni internetet elsősorban információszerzésre, tájékozódásra (92 százalék), illetve a kapcsolattartás eszközeként (78 százalék) használják. Ezt követi a tartalomfogyasztás: az otthoni nettel rendelkező háztartások több mint kétharmada (69 százalék) fogyaszt online videómegosztókon tartalmakat, mintegy fele (47 százalék) pedig le is tölt filmet vagy zenét.

Az online vásárlás/értékesítés, illetve bankolás, ügyintézés a háztartások nagyjából 40 százalékában jellemző otthoni internetes tevékenység, míg a tanulás és a munka körülbelül a harmadukban fordul elő (35, illetve 29 százalék).

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS