27 százalékkal drágultak tavaly a növénytermesztési termékek

2022. 02. 18., 13:39

2021-ben a teljes mezőgazdasági kibocsátás árindexe 17 százalékkal volt magasabb a 2020. évinél – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Az árindex emelkedésben a növénytermesztési termékek árszínvonalának 27 százalékos növekedése volt a döntő tényező, az állatok és állati termékeké 3,8 százalékkal emelkedett – olvasható a statisztikai hivatal „A mezőgazdaság teljesítménye, 2021 (Mezőgazdasági számlarendszer, második becslés)” című kiadványában.

A 17 százalékos áremelkedés bőven ellensúlyozta a termelési volumen 2,1 százalékos csökkenését, a mezőgazdasági termelés összértéke így tavaly 15 százalékkal meghaladta a 2020. évit.

2021-ben a mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együttes) folyó alapáron számolt kibocsátási értéke 3378 milliárd forint volt, ebből 2070 milliárd forinttal a növénytermesztés, 1090 milliárd forinttal az állattenyésztés részesedett. 

Az 1364 milliárd forintos bruttó hozzáadott érték a 2020-as árakon számolva (azaz az inflációt figyelembe véve) éves szinten 5,3 százalékos csökkenést, folyó áron ugyanakkor 14 százalékos növekedést jelent.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-10-02 14:08:00
Csupán napenergia és hidrogén felhasználásával kerüli meg a Földet a fenntartható repülés új, ikonikus léghajója, a Solar Airship One. A tervezett táv pont annyi, mint a bolygó kerülete (kb. 40 ezer kilométer), viszont az út során nem lesz szükség egyetlen gramm karbonkibocsátásra sem.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Nem drága a csapatépítés, ha a dolgozók napi béréhez viszonyítjuk, de nem az étel, az ital és maga az esemény a fontos, hanem az, hogy mit hozunk ki a résztvevőkből. A látens távozóktól az elkerülhető fluktuáción át a jutalmazás-elismerés egyensúlyáig – íme, a recept ahhoz, hogy egy nyelvet beszéljen dolgozó és munkáltató. A következetes, tervszerű vállalati fejlődéshez vezető útról Kalmár Pétert, az [eureka] Consulting & Games alapító-vezérigazgatóját kérdeztük.
Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS