Varga Dóra: Minden projektben magamról is tanulok egy kicsit

Varga Dóra bakancslistájának elején egy saját vállalkozás elindítása szerepel. Amíg ezt megcsinálja, igyekszik minél többet tanulni az egyetem után is, ehhez kiváló terep jelenlegi munkahelye, a Környezettervezés.hu. Dóra sok mindenre nyitott és kíváncsi, akár arra is, hogy milyen cukrász válna belőle. A gimnáziumi évek alatt egy óvodában végezte az önkéntes munkát, s mint mondja, a szíve ma is visszahúzza a kicsik közé. Talán egy klassz projekttel majd ez is megvalósul. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 175. interjúja!

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Pályakezdő lévén, nagy múltra visszatekintő munkásság még nem áll mögöttem. Ám minden befejezett projektet, amelyhez hozzátettem én is valamit, személyes és szakmai sikerként élek meg, hiszen azalatt az idő alatt, míg folyt a munka, rengeteget tanultam. Tanultam szakmailag, és minden alkalommal tanulok kicsit magamról is. Ahány munka, annyi féle kihívást lehet találni a szakmában, s ha sikerül leküzdenem az éppen előttem állót, én azt sikerként élem meg. Úgy gondolom, ezek a lépések vezetnek ahhoz, hogy egyszer egy teljes egészében saját munkát vagy munkákat tudjak kiemelni, amelyekre büszke lehetek.

– Milyen távra tervez?

– Mint az élet többi területén, úgy a szakmában is hosszú távra tervezek. Viszonylag fiatalon jöttem rá, hogy mivel is szeretnék foglalkozni, s a lelkesedésem azóta sem hagyott alább. Mindig van, ami motivál és visz előre. Ha valakiben ott van a gyermeki kíváncsiság, az akaraterő és nyitott a világra, nincs olyan tényező, ami eltántoríthatná attól, hogy élete végéig egyetlen szakmában teljesedjen ki. 

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A lista legtetején egy saját vállalkozás áll. Ide természetesen még hosszú út vezet. Most igyekszem a lehető legtöbb dolgot elsajátítani, megtanulni, hogy aztán a későbbiekben ezeket kamatoztatni tudjam. Minél több gyártót megismerni, ha lehetőségem adódik, a gyáraikba ellátogatni, hogy ne csak a „végtermékről” legyen fogalmam, hanem a gyártásába is betekintést nyerhessek.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Hosszú azoknak a sora, akiktől az évek alatt tanulhattam, kezdve az egyetemi tanáraimtól a szakmai gyakorlatomat vezető belsőépítész hölgyig.  A „nagybetűs életet” jelenlegi munkahelyemen, a Környezettervezés.hu-nál kezdtem el, Pók Enikő alapító, vezető belsőépítész mellett. Mikor munkába álltam, volt már fogalmam arról, hogyan működik a szakma, de a javára itt kaptam teljes rálátást. A szilárd alapokat tehát a cégnél tanulhattam, természetesen Enikőtől, akitől mindig mindent megkérdezhetek, s akitől mindenre választ kapok, még akkor is, ha nem először hangzik el a kérdésem.

– Mivel motiválja kollégáit, társait?

– Az egyetemről és volt kollégák köréből is van, akikkel ha nem is napi szinten, de tartom a kapcsolatot, s ha találkozunk, egy kölcsönös motiváció lép fel közöttünk. Mivel a szakmánkat nem munkaként éljük meg, hanem alkotó tevékenységként, melyet szívesen végzünk, természetesen mindig szóba kerül. Így mindenki megoszthatja újonnan szerzett tapasztalatait, kihívásait. Egyetem alatt is volt és a mai napig van, hogy együtt találjuk meg egy problémára a megoldást, ami új lendületet ad mindkettőnknek.

– Milyen szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Sokat töprengtem, hogyha nem a belsőépítészetet, akkor melyik szakmát érezném a magaménak. Azt hiszem, ugyanúgy az alkotói vonalat választanám, csupán nem maradandót, hanem finomabbnál finomabb süteményeket, tortákat készítenék, ugyanis a cukrászat mindig is közel állt a szívemhez, s áll a mai napig. Szabadidőmben szívesen sütök itthon, amit az édesszájú család mindig örömmel fogad.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Részemről ez még abszolút nem tudatos tevékenység, inkább próbálok nyitott szemmel járni. Ha ellátogatok egy rendezvényre, ami lehet ugyanúgy szakmai, mint távolabbi rokoni vagy baráti összejövetel, abszolút nyitott vagyok eddig számomra ismeretlen embereket megismerni, meghallgatni a történetüket, s elmesélni az enyémet. Így előfordulhat, hogy olyanokkal ismerkedem meg éppen, akiknek köze van a szakmához, legyen az illető asztalos vagy burkoló. Ezekből a kapcsolatokból elképzelhető, hogy a jövőben sikeres együttműködések tudnak születni.

– Mire sajnálja az idejét?

– Egyelőre tömegközlekedéssel járom a várost, ha dolgom akad vagy munkába megyek, s mivel külső kerületben élek és a központ elég távol esik, így az utazás elég sok időmet elveszi. Próbálom hasznos dolgokkal tölteni ezt az időt, például olvasok. Ha azt az időt nézzük, amivel én rendelkezem, én tudom beosztani, akkor a semmittevés az, amit nem szeretek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy soha nem volt olyan nap, amikor kicsit lustább az ember és nem csinál semmit, de igyekszem tartalmasan eltölteni a szabadidőmet.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Elég heves a vérmérsékletem, és ha valaki rosszabb hangulatomban kap el, gyakorlatilag bármin képes vagyok bosszankodni, ami persze nem tart sokáig. Pozitívnak látom a személyiségemet, s igyekszem minden szituációban az is maradni, bosszúságoktól mentesen. 

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A gimnáziumban abba az évfolyamba tartoztam, akiknek már szükséges volt 50 óra önkéntes munka ahhoz, hogy megkapják az érettségit. Én egy óvodában töltöttem ezt az 50 órát, ahol gyakorlatilag óvónéniként funkcionáltam. Ha választanom kéne, nagyon szívesen térnék ismét vissza, gyakorlatilag bármelyik óvodába vagy olyan intézménybe, amelyik gyerekekkel foglalkozik. Ezekre a helyekre szeretetet adni jár az ember, s a végén azon kapja magát, hogy ő maga többet kapott ott, mint amennyit adott.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az egészségemre és annak megóvására.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Nyáron nagyon szeretek a balatoni nyaralónkban időt tölteni, onnan mindig teljesen feltöltve érek haza. Nyári gyerek lévén, lételemem a víz és a napfény, a Balatonon pedig minden adott. A kikapcsolódáshoz azonban nem kell mindig a déli partig sietnem, egy jó könyv, zene vagy baráti találkozó ugyanolyan relaxálást eredményez, mint egy-egy balatoni hétvége.