Ujváry András: Jobb minőségű emberi kapcsolatokra van szükség a munkahelyeken

Ujváry András azt tapasztalja, hogymaguk a cégek csinálnak hisztis fogyasztót a dolgozóból, aki egyre kevesebbet akar beletenni a vállalatba, egyre többet pedig kivenni belőle. Pedig nem így kellene lennie – és lehet is tenni ellene. Mivel évek óta foglalkozik műszakvezetők képzésével tudja, hogy miről beszél. Ahogy azzal is tisztában van, hogy mit kell tanítani, illetve kitől érdemes tanulni. Ő például sok mindent ellesett egy jezsuita szerzetestől. András sok mást is elárul magáról az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 82. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Két éve műszakvezetőknek tartott tréningen éppen azt magyaráztam 12 marcona jóravaló férfinak, hogy konfliktuskezelésben mekkora különbség van az elkerülés és az alkalmazkodás között. Egyik esetben sem lesz az, amit én akarok, de a második esetben legalább a kapcsolatot építem a másikkal (ha akarom). Erre az egyikük felkiáltott: „Ha ezt tudom, akkor nem váltam volna el!”

– Milyen távra tervez?

– Egyszer egy nagyon okos ember azt mondta nekem, hogy olyan célt tűzzek ki magam elé, amire törekedni lehet, de elérni sohasem. Nos, az én célom az, hogy minél jobb minőségű emberi kapcsolatok legyenek a munkahelyeken, úgyhogy van feladat bőven.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egyszer jó lenne személyesen is találkozni Jordan Peterson pszichológussal, akit nagyon nagyra tartok.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Akitől a legtöbbet tanultam, a két kérdéssel előbbi nagyon okos ember, Kiss Ulrich SJ jezsuita szerzetes volt. Párizsban a L’Oreal marketing vezetője volt, majd negyven valahány évesen szerzetes lett belőle. Itt volt ideje és lehetősége átgondolni tapasztalatait és azt kutatta, hogy tizenkét egyszerű halászból hogyan lehetett létrehozni egy most már kétezer éves multinacionális szervezetet. A nála tanult alapelveket minden nap tudom hasznosítani.

– A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Én nagyon szeretek itt élni, Magyarországon.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Gyerekkoromban pilóta szerettem volna lenni, ez még mindig itt van egy picit velem. Bár már a repülés igazi tömegközlekedéssé vált, még mindig megbizserget, amikor repülőre szállok.

– Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– A mi szakmánkban az a nehéz, hogy az ügyfél elkölt egy csomó pénzt és csak a végén tudja meg, hogy azt kapta-e, amit akart. Ezért a bizalomnak hihetetlen jelentősége van, így mi egyértelműen a tudatosan alakított tovább ajánlásokból élünk.

– Mire sajnálja az idejét?

– Mindenféle adminisztrációra. Még számlát írni sem szeretek, pedig az az adminisztráció csúcspontja...

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Utazásra, nekem az a hobbim. Hónapokig szeretem tervezgetni, hova, hogyan, mennyiért. Szerencsére tényleg töredékáron meg szoktam tudni oldani a családommal együtt.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Amikor valaki a vitát nem érvekkel, hanem a másik személyének támadásával, lejáratásával próbálja megnyerni. Már az is eleve rossz beidegződés, hogy a vita egy verseny, ahol az érvek ütköznek és győz a jobbik. OK, van ilyen is. Az én értelmezésemben a vitában két nézőpont találkozik és ebből esély van valami új létrehozására. Szinergia mindig csak különbözőségből származhat, két egyformából csak mennyiségileg lesz több. A görögök is a vitákban (tézis-antitézis) szintézisre törekedtek. És ez nem kompromisszum, hanem egy új és jobb minőség.

– Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– Már most is vállalok. Stratégiai tanácsadóként és szóvivőként segítem a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkáját. Nagyon fontosnak tartom a demográfiai helyzet javítását Magyarországon, így a magam „eszközén” túl (három gyerekem van), szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a kívánt és tervezett gyermekek másoknál is megszülethessenek.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Amikor ismét gyerek lehetek. Ez két esetben lehetséges, ha a gyerekeimmel vagy ha a régi barátaimmal vagyok. Bármerre is vitt minket az élet, ott még mindenki a másikban azt a régi középiskolást vagy egyetemistát látja, akit megismert.