Ujváry András: Jobb minőségű emberi kapcsolatokra van szükség a munkahelyeken

Szerdahelyi Csaba  |  2019. 06. 20., 09:00

A bizalomnak hihetetlen jelentősége van, így mi egyértelműen a tudatosan alakított tovább ajánlásokból élünk – mondja az Üzletemnek Ujváry András. Az Exline Kft. ügyvezetője, a Melódiák/Man at Work képzési partnere szerint szinergia mindig csak különbözőségből származhat.

Ujváry András azt tapasztalja, hogymaguk a cégek csinálnak hisztis fogyasztót a dolgozóból, aki egyre kevesebbet akar beletenni a vállalatba, egyre többet pedig kivenni belőle. Pedig nem így kellene lennie – és lehet is tenni ellene. Mivel évek óta foglalkozik műszakvezetők képzésével tudja, hogy miről beszél. Ahogy azzal is tisztában van, hogy mit kell tanítani, illetve kitől érdemes tanulni. Ő például sok mindent ellesett egy jezsuita szerzetestől. András sok mást is elárul magáról az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 82. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Két éve műszakvezetőknek tartott tréningen éppen azt magyaráztam 12 marcona jóravaló férfinak, hogy konfliktuskezelésben mekkora különbség van az elkerülés és az alkalmazkodás között. Egyik esetben sem lesz az, amit én akarok, de a második esetben legalább a kapcsolatot építem a másikkal (ha akarom). Erre az egyikük felkiáltott: „Ha ezt tudom, akkor nem váltam volna el!”

Milyen távra tervez?

– Egyszer egy nagyon okos ember azt mondta nekem, hogy olyan célt tűzzek ki magam elé, amire törekedni lehet, de elérni sohasem. Nos, az én célom az, hogy minél jobb minőségű emberi kapcsolatok legyenek a munkahelyeken, úgyhogy van feladat bőven.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egyszer jó lenne személyesen is találkozni Jordan Peterson pszichológussal, akit nagyon nagyra tartok.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Akitől a legtöbbet tanultam, a két kérdéssel előbbi nagyon okos ember, Kiss Ulrich SJ jezsuita szerzetes volt. Párizsban a L’Oreal marketing vezetője volt, majd negyven valahány évesen szerzetes lett belőle. Itt volt ideje és lehetősége átgondolni tapasztalatait és azt kutatta, hogy tizenkét egyszerű halászból hogyan lehetett létrehozni egy most már kétezer éves multinacionális szervezetet. A nála tanult alapelveket minden nap tudom hasznosítani.

A szakmájában hol lát nagyobb fejlődési lehetőséget: Magyarországon vagy külföldön?

– Én nagyon szeretek itt élni, Magyarországon.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Gyerekkoromban pilóta szerettem volna lenni, ez még mindig itt van egy picit velem. Bár már a repülés igazi tömegközlekedéssé vált, még mindig megbizserget, amikor repülőre szállok.

Milyen módszerekkel fejleszti üzleti kapcsolatait?

– A mi szakmánkban az a nehéz, hogy az ügyfél elkölt egy csomó pénzt és csak a végén tudja meg, hogy azt kapta-e, amit akart. Ezért a bizalomnak hihetetlen jelentősége van, így mi egyértelműen a tudatosan alakított tovább ajánlásokból élünk.

Mire sajnálja az idejét?

– Mindenféle adminisztrációra. Még számlát írni sem szeretek, pedig az az adminisztráció csúcspontja...

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Utazásra, nekem az a hobbim. Hónapokig szeretem tervezgetni, hova, hogyan, mennyiért. Szerencsére tényleg töredékáron meg szoktam tudni oldani a családommal együtt.

Mivel lehet felbosszantani?

– Amikor valaki a vitát nem érvekkel, hanem a másik személyének támadásával, lejáratásával próbálja megnyerni. Már az is eleve rossz beidegződés, hogy a vita egy verseny, ahol az érvek ütköznek és győz a jobbik. OK, van ilyen is. Az én értelmezésemben a vitában két nézőpont találkozik és ebből esély van valami új létrehozására. Szinergia mindig csak különbözőségből származhat, két egyformából csak mennyiségileg lesz több. A görögök is a vitákban (tézis-antitézis) szintézisre törekedtek. És ez nem kompromisszum, hanem egy új és jobb minőség.

Milyen területen vállalna önkéntes munkát?

– Már most is vállalok. Stratégiai tanácsadóként és szóvivőként segítem a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom munkáját. Nagyon fontosnak tartom a demográfiai helyzet javítását Magyarországon, így a magam „eszközén” túl (három gyerekem van), szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy a kívánt és tervezett gyermekek másoknál is megszülethessenek.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Amikor ismét gyerek lehetek. Ez két esetben lehetséges, ha a gyerekeimmel vagy ha a régi barátaimmal vagyok. Bármerre is vitt minket az élet, ott még mindenki a másikban azt a régi középiskolást vagy egyetemistát látja, akit megismert.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-09 20:46:54
Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Elkészült a magyar fejlesztésű, kézzel készült borospohár, amely teljesen új, kifinomult arcát mutatja meg a világ egyik legjobb édes borának, az aszúnak. Megérkezett az ASZÚGLASS!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS