Turcsikné Gáspár Georgina: Az újratervezés képessége nélkül nehéz boldogulni

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 10. 28., 10:00

Lehet ugyan az ember egyedül is sikeres, azonban az igazi erő abban rejlik, amikor azonos értékrendű, de különböző területeken erős emberek működnek együtt – mondta az Üzletemnek Turcsikné Gáspár Georgina, a Lufthansa Systems Hungária Kft. HR igazgatója.

Turcsikné Gáspár Georginának szeptemberben megvalósult egy régi sportvágya, teljesítette élete első félmaratonját. Az is nagy teljesítmény, hogy a koronavírus-járvány alatt is folyamatosan igyekeztek újítani a cégénél, ahová szívesen térnek vissza a régi kollégák. Ha arra is kíváncsi rá, hogy Georgina mit gondol a network-építésről, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 227. interjúját!

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Azt, hogy megtaláltam azt a közeget és azt a céges kultúrát, ahol értéket teremthetek a munkámmal, és ahol a tudásommal és tapasztalatommal a legtöbbet tudom hozzátenni a vállalati célok eléréséhez. Több mint tíz éve dolgozom a Lufthansa Systems Hungáriánál, amely folyamatosan fejlődik, változik: ma már több mint 450 informatikai szakembert foglalkoztatunk, az idén nyitottunk új irodát Szegeden. Nagyon fontos, hogy nap mint nap szívesen járok be a munkahelyemre, okos és együttműködő emberek vesznek körül, akikkel közösen fáradozunk egyebek között azon, hogy megtartsuk a munkatársakat, hiszen köztudott, hogy ma már nem csak az informatikai cégek, hanem más vállalatok is kapkodnak a versenyképes tudással rendelkező informatikai szakemberek után. Fontos eredménynek tartom, hogy hozzánk előszeretettel térnek vissza egykori kollégáink egy-egy kisebb-nagyobb kitérő után, mert magukénak érzik a vállalati kultúránkat, az egyre növekvő létszámunk ellenére is közvetlen és családias légkört.

– Milyen távra tervez?

– Fontos, hogy legyenek hosszú és rövid távú céljaink, terveink, viszont ezekkel rugalmasan kell tudnunk bánni: gyakran felül kell vizsgálni a prioritásokat, és néha bizony előfordul, hogy egyet-egyet el is kell engedni. A koronavírus-járvány alatt szerzett tapasztalatok még jobban megerősítették bennem azt a felismerést, hogy a rugalmas alkalmazkodás és az újratervezés képessége nélkül nehéz boldogulni.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Sok minden, de csak kettőt említenék. Egyszer szeretném majd átadni, leírni a tapasztalataimat, tanítani. Ezen kívül szeretnék aktívabb lenni a network-építésben, a szakmai összefogás elősegítésében, erre jelenleg nem igazán jut elég idő. Lehet ugyan az ember egyedül is sikeres, azonban az igazi erő abban rejlik, amikor azonos értékrendű, de különböző területeken erős emberek működnek együtt és teremtenek közösen értéket, találnak jól működő megoldásokat gyakorta lehetetlennek tűnő helyzetekre.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Gimnáziumi osztályfőnökömtől, Bodnár Lászlótól és egykori vezetőmtől itt, a Lufthansa Systems Hungáriánál, Monika Houcktól. Mindketten nagy hatással voltak rám, a segítségükkel sajátítottam el azt, hogyan közelítsek meg fontos kérdéseket, hogyan gondolkozzam róluk és milyen módon keressem a saját megoldásaimat az élet különböző területein.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Noha a bizalom és a visszajelzés mindenkinek fontos, fel kell ismernünk, kit mi motivál egyénileg, mennyi mozgástérre, milyen típusú feladatokra van szüksége ahhoz, hogy szívesen és jól tudjon teljesíteni. Nemrég azt a visszajelzést kaptam az egyik kollégámtól, hogy ténylegesen képviselem azokat az értékeket, amelyekben hiszek, amelyeket sokszor hangoztatok. Ez igazán jól esett, mivel a hitelességet nagyon fontos vezetői értéknek tartom.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Szerencsés vagyok, mert megtaláltam azt a területet, amely közel áll hozzám, mert kellően tág, sokszínű és dinamikus ahhoz, hogy többféle tudományág ismeretanyagára legyen szükség hozzá. Ami ezen belül mindig is a legjobban érdekelt, az az emberi viselkedés, a fejlődés, az önismeret hozzájárulása a sikerességhez, valamint a tehetséggondozás.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Ahogy már említettem, mostanában erre korlátozottak a lehetőségek, de azért a továbbképzéseken, különböző szakmai fórumokon erre is nyílik mód. Fontosnak tartom a meglévő kapcsolatok ápolását is: ez a személyes vonatkozás mellett kiváló lehetőség arra is, hogy azonos érdeklődésű szakemberekkel cseréljek tapasztalatot, vagy szakmai tapasztalatokat osszunk meg egymással.

– Mire sajnálja az idejét?

– Mivel az idő tényleg az egyik legértékesebb dolog az életben, ma már nem olvasom végig azt a könyvet, vagy nem nézem végig azt a filmet, amelyik nem fog meg igazán.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Rosszindulattal és az önreflexió hiányával.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Szívesen foglalkoznék hátrányos helyzetű gyerekek oktatásával, mert hiszek abban, hogy a tanulással a saját életünket és másokét is jobbá tehetjük.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az egészség megőrzésére, sportra, építő élményekre és arra, hogy a kislányom számára olyan lehetőségeket biztosítsak, amelyek segítik őt abban, hogy rátaláljon a saját céljaira és előre haladjon a maga kis útján. Az utóbbi kategóriába sok minden belefér a tanulástól kezdve az utazásig.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Azon szerencsések közé sorolom magam, akik sokféleképpen képesek feltöltődni. Ez lehet futás, utazás, egy jó könyv vagy zenehallgatás, tartalmas beszélgetések – mindegyiktől új erőre kapok. Ebben az évben a pandémiás helyzet miatt az utazás háttérbe szorult, viszont egy régi sportcélomat sikerült teljesítenem, szeptemberben, az első félmaratonom lefutásával. Remélem hamarosan utazni is újból szabadabban lehet, mert az utazás örök szerelem számomra, bár sok helyre volt szerencsém eljutni a világban, de továbbra is Olaszországba és Spanyolországba húz vissza a szívem.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 07., 13:25
Az amerikai fogyasztók hamarosan többet fizethetnek a Kínából érkező termékekért, miután az Egyesült Államok 2025. február 1-től 10 százalékos vámot vetett ki a kínai importcikkekre, és megszüntette az eddigi adókedvezményt a 800 dollár alatti csomagokra. Az intézkedés különösen az olyan népszerű online piactereket érinti, mint a Temu és a Shein, amelyeket eddig alacsony árú termékeik és gyors kiszállításuk miatt kedveltek a vásárlók. De mi vezetett ehhez a döntéshez, és milyen hatása lesz az amerikai piacra? Tímár Szabolcs, a PwC Magyarország e-kereskedelmi szakértőjének írása.
2025. 02. 06., 15:25
Előregisztráció formájában már több mint 3200 cég jelezte érdeklődését a „Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja!” fantázianevű program iránt, amelyre a jelentkezés február 3-tól nyílt meg – tájékoztatott Szabados Richárd, a Nemzetgazdasági Minisztérium kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkára.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és az ukrán hatóságok tájékoztatása alapján az elmúlt két hónapban sem csökkent az ukrán energia-infrastruktúrát ért támadások száma. A támadások közvetlenül nem érintik az ukrajnai atomerőművek nukleáris biztonságát, azonban megzavarhatják működésüket.