Tóth Zsófia: Hihetetlen belegondolni, hogy másfél év alatt már itt tartunk!

Szerdahelyi Csaba  |  2020. 08. 06., 09:15

Fontos, hogy néha visszanézzünk, és megbecsüljük azt, ahova eddig elértünk. Ez a nehéz pillanatokban extra motivációs löketet is ad a munkához – mondta az Üzletemnek Tóth Zsófia, a Volteum ügyvezetője.

Tóth Zsófia 2018 januárjában szerezte meg energetikai mérnök diplomáját, 2020 júliusában pedig fizikus mesterképzésen diplomázott. Az egyetemi évei alatt háromszor is elnyerte a Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat. A Kar legjobb hallgatójának járó, a BME-n kapható legmagasabb kitüntetést, a József Nádor Díjat szintén elnyerte 2019 tavaszán. Ugyancsak az egyetemi évek alatt az Energetikai Szakkollégiumban tevékenykedett, ahol részlegvezető, projektvezető majd alelnök is volt, itt ismerte meg a Volteum-os alapítótársait. A Volteum applikációja az elektromos autózás egyik legnagyobb problémájára, a hosszútávú, költséghatékony utazástervezésre kínál megoldást. És hogy mi mindent tervez még Zsófia? Az is kiderül az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 196. interjújából.

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Nem egy konkrét pillanatot emelnék ki, hanem inkább a teljes folyamatot, amelyen keresztül tavaly januárban indulva most júliusra eljutottunk az applikáció kiadásáig a csapattal. 2019 elején még teljesen tapasztalatlanul vágtunk bele a Volteumba, hiányoztak az üzleti és termékfejlesztési ismereteink is, de nagyon hittünk az ötletünkben, és abban, hogy kemény munkával meg fogjuk tudni valósítani. Hihetetlen belegondolni, hogy másfél évvel később már itt tartunk: céget alapítottunk, magvető befektetést kaptunk, és kiadtuk az applikációnkat nyilvánosan. Végtelenül büszke vagyok a csapatunkra, hogy folyamatos, kitartó munkával és alázattal idáig eljutottunk. És ez még csak a kezdet.

– Milyen távra tervez?

– Alapvetően szeretek mindent egészen előre megtervezni, és látni, hogyan alakulnak majd a dolgok közép- és hosszútávon is. Egy startup esetében ez nagyon sokszor nem egyszerű, sőt, általában nem is lehetséges. A nagy előnyünk startupként, hogy gyorsan tudunk reagálni a piaci változásokra, felhasználói igényekre, és ez sok esetben azzal jár, hogy a terveinken kisebb-nagyobb mértékben módosítani kell. Ettől függetlenül persze aktívan tervezzük a cég jövőbeni alakulását, csupán ezekhez a tervekhez kellően agilisan állunk hozzá. Általában nagy vonalakban egy évre, részletesebben fél évre előre tervezünk.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nagyon szeretnék a Volteummal valamilyen nemzetközi akcelerátor programban részt venni, ami a külföldi piacra lépés mellett nagyban segítené a cég növekedését és a személyes fejlődésünket is.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A szüleimtől. Az értékrendszer, amiben felnőttem, mind a mai napig hihetetlenül meghatározza azt, hogy hogyan állok hozzá a munkához, hogyan dolgozom és hogyan viselkedem más emberekkel.

– Mivel motiválja a kollégáit, társait?

– Amikor valamilyen nagy kihívás vagy nehéz probléma előtt állunk/megoldásán dolgozunk, mindig szeretem emlékeztetni a csapatot arra, hogy honnan indultunk, mennyi mindent elértünk már ilyen rövid idő alatt, illetve hogy mennyit fejlődött az eredeti ötlet és mi magunk is. Fontos, hogy néha visszanézzünk, és megbecsüljük azt, ahova eddig elértünk, ez a nehéz pillanatokban egy extra motivációs löketet is ad a munkához.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Mivel mérnöki és természettudományi diplomám van, szívesen kipróbálnám magam valamilyen egészen más területen: a gazdasági vagy a pénzügyi szféra is érdekelne.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Igyekszünk ezt nagyon tudatosan kezelni a Volteumban, és egy egészséges egyensúlyt megtartani az új kapcsolatok kiépítése és a már meglévők ápolása között. A különböző tematikus rendezvények és konferenciák mellett a kapcsolatépítésre nagyon jó lehetőség számunkra a két inkubációs program, amiben részt veszünk. A Start it @K&H csapata sokat segít a startup ökoszisztémában való kapcsolatépítésben, míg a befektetőnk, a Smart Future Lab által nagyon sok hasznos iparági kapcsolatra tehetünk szert.

– Mire sajnálja az idejét?

– A pihenésre. Nagyon szeretem a pörgést, ha gyorsan haladnak körülöttem a dolgok, nehezemre esik ebből kizökkenni, és egy kicsit megállni és pihenni. Pedig időről-időre erre nagy szükség van, ez már be is bizonyosodott. A kis pihenők után mindig tisztább fejjel, energikusabban tudok nekiállni a munkának.

– Mivel lehet felbosszantani?

– A késéssel. Nem szeretem, ha valaki más idejét pazarolja azzal, hogy elkésik valahonnan.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Nagyon szeretem a kutyákat, így állatmenhelyen dolgoznék.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– A minőségi termékekre. Ha valami beválik hosszútávon, akkor hajlandó vagyok azt megfizetni, és nem váltani olcsóbb, kevésbé megbízható termékre.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Hosszú esti beszélgetések egy pohár bor mellett.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS