Szalay Dániel: A legnehezebb helyzetekben is igyekszem megőrizni a „hidegvéremet”

Szalay Dániel: A legnehezebb helyzetekben is igyekszem megőrizni a „hidegvéremet”
Szerdahelyi Csaba  |  2023. 01. 24., 13:19

A hosszú távú tervezés helyett sokszor fontosabb, ha az ember gyorsan tud reagálni váratlan, sokszor nehéz, összetett helyzetekre, és ilyen helyzetekben nyomás alatt is jó döntést képes hozni – mondta Szalay Dániel, a Media1 alapító-főszerkesztője az Üzletemnek.

Szalay Dániel most nem tudja elképzelni, hogy jelenlegi munkahelyénél vonzóbbat találjon. Azért néha eltűnődik, hogy milyen lenne egy bankfiók vezetőjeként vagy egy nagy márka CSR-igazgatójaként dolgozni. Kimondottan aktív a LinkedIn-en és a Twitteren, s azt vallja: az élet túl rövid ahhoz, hogy indokolatlanul visszaéljenek az idejével. Ha érdekli, hogy Dániel kitől tanulta eddig a legtöbbet (jó hosszú a névsor!), a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 456. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Azt, hogy 22 évvel ezelőtt, 2001-ben, mindössze 19 évesen, akkor még csak egy frissen szerzett gimnáziumi érettségivel, cégvezetési tapasztalatok nélkül, felsőfokú tanulmányaim elkezdésével egyidejűleg létrehoztam egy akkor még betéti társaságként működő, eleinte alig néhány millió forint éves árbevételű, a médiaiparban érintett vállalkozást, ami azóta is sikeresen működik, immáron kft.-ként, és azóta persze jóval nagyobb méretekben. A cégemmel eleinte különböző online médiumok, nyomtatott lapok, rádiók és televíziók, valamint médián kívüli ügyfelek, megrendelők számára gyártottunk tartalmakat, cikkeket vagy komplett magazinokat, műsorokat szállítottunk. 2019-től önálló, független médiumunk van: ez a Media1.hu, amely a Digitális Közönségmérési Tanács (DKT) adatai szerint a médiaiparral foglalkozó médiumok között vezetőnek számít már több mint négy éve. Emellett mostanra a saját gyártású, a hírportál márkakiterjesztéseként létrejött műsorainkat 15 rádióban is hallani lehet. Azt is nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy több éve egyetemi felkérésnek eleget téve a jövő generációjának oktatásában is részt vehetek a Media1 vezetésével kapcsolatos teendők mellett.

Milyen távra tervez?

– Hosszú távra, amennyire csak tudok, évekre előre, de ez Magyarországon néha közel sem egyszerű, hiszen szinte csak a folyamatos változás az állandó: egy év eleji üzleti tervet lehetséges, hogy pár hónap múlva dobhatsz is a kukába egy új jogszabály miatt. Gondoljunk csak például arra, hogy mi történt tavaly nyáron a magyar vállalkozásokkal: mindenkinek alig pár hete volt kitalálni, mi lesz a kata rapid tempójú „eltörlése” után, és ez már nem az első ilyen eset volt. A hosszú távú tervezés helyett sokszor fontosabb, ha az ember gyorsan tud reagálni váratlan, sokszor nehéz, összetett helyzetekre, és ilyen helyzetben nyomás alatt is jó döntést képes hozni.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Jelenleg a Media1 további fejlesztése, bővítése köti le a gondolataim túlnyomó részét. A cél, hogy minél inkább önjáróvá váljon a vállalkozás, azaz akár a közreműködésem nélkül is sikeres legyen. Nem kis kihívást jelentő feladat, mivel sok területet ölelünk fel.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Több kiváló mesternek is sokat köszönhetek. Az újságírás terén sokat tanultam például néhai írónő nagymamámtól, Szalay Lenkétől a ’90-es évek elején. Vértes Jánostól, a Prim Média alapítójától ugyancsak sok szakmai dolgot tanulhattam meg. Kiemelném Rab Lászlót és Kelen Károlyt, a bezárt Népszabadság volt munkatársait is, akiknek köszönhetően már akkor megjelenhetett cikkem a napilapban, amikor még érettségim sem volt. A felsőfokú tanulmányaim alatt sokat tanultam Javorniczky István Pulitzer-emlékdíjas újságírótól a 2000-es években, vagy Lambert Gábortól, a Figyelő akkori főszerkesztőjétől, de még hosszan lehetne sorolni, ki mindenkitől leshettem el fontos dolgokat, szakmai fortélyokat. Üzleti fronton Szabó Györgytől, a Sanoma Media Budapest volt vezérigazgatójától szintén sokat tanultam. Természetesen sokat köszönhetek a szüleimnek is.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Tapasztalataim szerint a kollégáim körében az jelenti az egyik legfontosabb motivációs tényezőt, hogy egy izgalmas és sokak elismerését kiváltó fontos munkában vehetnek részt egy fejlődő médiumnál. Felelősségteljes feladatot láthatnak el viszonylag nagy rugalmasság mellett, akár távmunkában, és ha nekik ez az ideálisabb, akkor akár csak részmunkaidőben.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Sok olyan terület van, például akár egy bank fiókvezetőjeként, vagy egy nagy márka CSR-igazgatójaként, akár marketing igazgatóként (CMO), de jelenleg nem nagyon tudok elképzelni a jelenlegi munkámnál vonzóbb állásajánlatot. Az elmúlt években is sok megkeresés érkezett hozzám különféle területekről, de nemet mondtam mindegyikre, mert akkor a munkámra nem jutott volna időm. Egyedül az egyetemi katedrás felkérés jelent kivételt, de csak azért, mert ez nem a Media1 helyett, hanem mellett van és az utánpótlás-keresést is szolgálja.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Sok üzleti konferencián veszek részt akár előadóként, akár meghívottként. Aktív vagyok a Twitteren, a LinkedInen, és a portálom miatt is sokan keresnek meg.Mivel lassacskán közel 30 éve vagyok a médiaiparban, egyre kevesebb olyan ember van, akivel még nem voltunk szakmai kapcsolatban.

Mire sajnálja az idejét?

– Az értelmetlen, időrabló dolgokat nagyon nem szeretem. Például amikor valaki váratlanul felhív telefonon, majd csak hosszú köntörfalazás után jut el a lényegig, és nem veszi figyelembe, hogy eközben feltart. Nagy a terhelés, sok a feladat, az élet túl rövid ahhoz, hogy ha nem indokolt, visszaéljenek az időmmel. PR-ügynökségek gyakran hívnak fel, hogy megkaptunk-e ilyen vagy olyan közleményt – ha viszont minden egyes közlemény küldője felhív, nem tudunk haladni.

Mivel lehet felbosszantani?

– Általában igyekszem megőrizni a „hidegvéremet” a legnehezebb helyzetekben is, de ha valaki nem korrekt, például megpróbál átverni, akkor lehetséges, hogy én is bekeményítek. Ha kell, harcolok az igazságtalanságok ellen.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Például most kértek fel, hogy tartsak előadást debreceni egyetemistáknak. Ezt most pro bono elvállaltam, pedig sokszor hónapokra előre betelik a naptáram, és sajnos nyaralni is csak ritkán jut idő.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Szeretek racionálisan, jól bánni a pénzzel, mert ez teszi lehetővé a növekedést, a sikereket, úgyhogy nem szívesen szórom a pénzt értelmetlen dolgokra, mert 1 forint kidobása valójában többszörösen is kidobott pénz, hiszen annak hozama is elmegy vele. Amire nem sajnálok fizetni, az például olyan szolgáltatás, ami utána sokszorosan megtérülő beruházásnak bizonyul. Néhány éve még mindenki csodabogárnak tartott, hogy elektromos autót vettem, ami, ugye, valamivel drágább vásárlás, de tudtam, hogy ez megtérül. Hamar így is lett.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A hullámzó tenger látványa és morajlása, a kajakozás, a sport, egy jó beszélgetés hozzám közelálló emberekkel, vagy akár egy színvonalas film. Ezekre jó lenne több időt szánni.

(Fotó: Budapest Headshot)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 04. 28., 15:15
Jól halad a Demján Sándor Program megvalósítása, őszre várhatóan minden tervezett forrás a gazdaságba kerül – tájékoztatott Nagy Márton. A nemzetgazdasági miniszter jelezte: az egyes élelmiszertermékekre kihirdetett árrésstop várhatóan érvényben marad, és további termékcsoportokra is kiterjesztik.
2025. 04. 28., 16:05
Egyelőre a munkaerő-kölcsönző cégek többsége is úgy véli, hogy nehezebb a munkaerő-tervezés a jelenlegi szabályozási környezetben” – számolt be Jobtain és a VOSZ közös kutatásának eredményéről Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató ügyvezetője, a VOSZ Minősített HR Szolgáltatók Szekciójának elnöke.
2025. 04. 28., 12:05
Négyzetméterenként is sokkal magasabb árakkal kell számolniuk azoknak, akik nagyobb, 80–120 négyzetméter alapterületű lakóingatlanokat keresnek. Ebben a méretkategóriában a hirdetési négyzetméterár átlagosan 14 százalékkal magasabb, mint az eggyel kisebb, 50–70 négyzetméteres alapterületű használt lakások körében – derül ki a zenga.hu elemzéséből.
2025. 04. 28., 09:25
Az év elején még mérsékelt optimizmussal tekintettünk előre, ám az elmúlt időszak friss makrogazdasági statisztikái és vámintézkedései új fényt vetnek az idei várakozásokra – összegezte a „jövőkép” változását Farkas Gábor, a PwC Magyarország cégtársa és Kozák Ákos, az Egyensúly Intézet gazdaságkutatási igazgatója.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.
Bár a nők és férfiak közötti bérszakadék irgalmatlan lassan változó folyamatoktól függ, érkeznek új szabályok, amelyek gyorsabb változásokat idéznek majd elő. Ezek bevezetése előtt a PwC Women in Work 2025 jelentése feltárta, mekkora egyenlőtlenségek állnak fenn – még mindig –, és ezek milyen hátrányt jelentenek a nők számára a munkaerőpiacon. Reguly Márta, a PwC Magyarország HR tanácsadási csapatának vezetője felvázolta, milyen lehetőségeket – és nem mellesleg céges kötelezettségeket – von maga után a hamarosan élesedő uniós direktíva, a Pay Transparency, amely az EU-ban hivatott rendezni ezt a régóta fennálló problémát.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

A paksi atomerőmű bővítésének keretében megkezdődött a hatodik blokkhoz szükséges reaktortartály gyártása Oroszországban, és ezzel párhuzamosan az ötödik blokk turbinájának első elemeit is gyártani kezdték Franciaországban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.