Szakál János: Mi nem csupán dobozolunk, izgalmas tevékenységként tekintünk a csomagolásra

Szakál János számára fontos, hogy ne csak a saját pályája szerint haladjon a cége, hanem a munkatársai új dimenziókat, előre mutató megoldásokat is meglássanak. Számukra minden csomagolás új kihívást jelent. Mint mondja: „Mi nem csupán dobozolunk. Sokkal inkább izgalmas, alkotó tevékenységként tekintünk a csomagolásra”. A cégnél szisztematikusan építkeznek, általában a kiugrás-kontrolling alapjait alkalmazzák. Ha az is érdekli, hogy János miként építi üzleti kapcsolatait, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 445. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Nem tudok ilyet meghatározni. Úgy vélem, egy-egy új kihívás, egy-egy új feladat, illetve ezek sikeres megoldása mindig magában hordozhatja a csúcsot: a cégalapítás, illetve a vállalkozás beindítása; a folyamatos modernizáció, új technológiák, szervezési rendszer bevezetése; külső elismerések, díjak. Olyan ez, mint hegymászóknak a csúcstámadás: mindig magasabb csúcs elérése a cél! Az „alaptábort” jócskán elhagytuk, s ez megerősíti azt a szándékot, hogy folytassuk utunkat a magasabb csúcsok, célok felé.

– Milyen távra tervez?

– Cégvezetőként az 1-3-5 éves periódusokat szoktam figyelembe venni. Szisztematikus építkezők vagyunk, általában a kiugrás-kontrolling alapjait alkalmazzuk. Előre tervezetten – lehetőleg egymással párhuzamosan – fejlesztjük a technológiát és szervezzük az ehhez szükséges továbbképzéseket. Magánemberként pedig… még legalább 15 évig szeretnék aktív maradni a gazdasági életben – de megrögzött fatalistaként azt is elfogadom, ha ezt a tervet a sors felülírja.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Mindenekelőtt az, hogy eljussunk a szervezeti fejlettségnek arra a fokára, hogy a nemzetközi piacon való részvételt is olyan biztonsággal tudjuk kezelni, mint a magyarországit. Ennek azonban sok tényezője van. Több olyan termékkel kell megjelenni, amelyek nem csak szépek és megfizethetőek, de magukban hordozzák a különlegességet. Ezt itthon magas minőségben tudjuk képviselni. Emellett pedig szükség van olyan eszközökre, infrastruktúrára, vállalati kultúrára, amely képes az európai piac változásaira azonnal reagálni.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Két nagyon kreatív, mobil, problémamegoldó vezető az, akiknek módszereiből, kitartásából, egy-egy kihíváshoz való hozzáállásából rengeteget merítettem. Az egyik Ingvar Kamprad, az IKEA alapító tulajdonosa, aki két alapelvet vallott: az egyik a takarékosság és innovativitás, a másik pedig az, hogy a feladat nem probléma, hanem egy újabb kihívás. A másik vezető idősebb Zwack Péter, akinek a gondolata a ’90-es évektől kezdve motivál: Egy dolgot tégy – de azt kiválóan!

– Mivel motiválja a kollégáit?

– A kezdetektől fogva csapatban dolgozunk, folyamatosan fejlődve, bővülve. Már a kiválasztásnál két dologra figyelünk: egyrészt a szakmai hozzáértésre, a szakma szeretetére, illetve arra, hogy a csapat tagjai egymás számára kiegészítést és húzóerőt is jelentsenek. Mindig megpróbálom megerősíteni bennük, hogy amit csinálnak, azt ők csinálják a legjobban. Fontosnak tartom az önbizalom erősítését. Rugalmas, ugyanakkor következetes vagyok: az az alapelv, hogy a feladatot határidőre megoldjuk.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Fiatal koromban építész szerettem volna lenni – s most úgy gondolom, hogy akkor csapnivaló építész lettem volna. A mai látásmódommal, tapasztalatommal, világra való érzékenységemmel már alkotó építész lehetnék. Egyébként pedig szívesen kipróbálnám a pék munkáját: ott is folyamatos figyelem szükséges; több elem, folyamat összehangolása, ami magas szintű érzékenységet feltételez.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Tevékenységünkből adódóan a személyes jelenlétnek, a személyességnek van a legnagyobb szerepe. Igyekszem a mindennapos jelenlétemmel, feladataim maximális elvégzésével, termékeink minél magasabb, egyedibb színvonalával elérni, hogy a partnerek megtaláljanak – és megtaláljuk egymást.

– Mire sajnálja az idejét?

– A felesleges mellébeszélésre, okoskodásra. Ezzel soha nem jutunk előrébb!

– Mivel lehet felbosszantani?

– Végtelenül türelmes ember vagyok. Két dologgal lehet kihozni a sodromból – de azokkal nagyon! Egyrészt, ha valaki vállalt feladatát nem végzi el időre, illetve pontosan; másrészt pedig azzal, ha valaki csak azért beszél, hogy hallassa a hangját…

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Kórházban dolgoznék ápolóként. Nem annyira a fizikai értelemben vett gyógyítás kedvéért, hanem azért, hogy meg tudjam fogni a lábadozó beteg kezét; lélekben is tudjak segíteni a gyógyulásában; valami biztatót tudjak neki mondani ahhoz, hogy ő se adja fel, hanem belülről is segítse a gyógyulását.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Csodálatos családom van, számomra mindent megér, hogy őket minden tekintetben biztonságban tudhassam. Semmi nem lehet sok, ha a gyermekem tudásáról, fejlődéséről van szó, legyen az iskolai vagy sportbeli előmenetel vagy éppen kikapcsolódás.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Manapság éppen egy számomra is új felfedezést tettem: hihetetlenül érdekesek a különböző podcastok, illetve yuotuberek; stílusukban, témájukban roppant sokszínűek – nagyon ki tudnak kapcsolni a hétköznapi „mókuskerékből”. A másik ilyen a hétvégi főzés: az újragondolt klasszikus ételek a kedvenceim: most épp az újragondolt ludaskása következik – csakis házi tarhonyával!