Szabó György: A karrier nemcsak pozíció, hanem önmagunk alakítása is

Szabó György: A karrier nemcsak pozíció, hanem önmagunk alakítása is
Szerdahelyi Csaba  |  2022. 08. 11., 14:21

Nyitott vagyok az első kapcsolatfelvételre, mert mindenki mögött másik 20 ember áll, akiket a közvetlen kapcsolatomon keresztül tudok csak elérni – mondta az Üzletemnek Szabó György topmenedzser, aki az eNET nemzetközi szolgáltatásainak területén folytatja karrierjét.

Szabó György topmenedzser mostantól a magyar tulajdonú, több mint 20 éves budapesti tanácsadó céget erősíti, vezetői feladatkörének fókuszában az eNET szolgáltatásainak nemzetközi piacra vitele áll. Mivel biztos benne, hogy a statikusság nem visz előre, máris készíti új helyén az üzleti tervet. Ha az is érdekli, hogy György mivel motiválja a kollégáit, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 426. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Egyértelműen azt, hogy a Sanoma Media Budapest vezérigazgatója voltam. A magyar média egyik vezető, innovatív vállalatává alakítottuk munkatársaimmal a Sanomát. A karrier egy bizonyos megközelítésben nemcsak pozíció, hanem önmagunk alakítása. Én sem születtem vezetőnek, de ma leginkább vezetőként érzem otthon magam.

Milyen távra tervez?

– Évtizedekre. Ennek feltétele a vitalitás, az ambíciók, az egészség. Mindegyiken dolgozom… A leállás, a statikusság sosem visz előre. Az eNET-nél a feladatom az egyik szolgáltatás globális piacra vezetése értékesítési vezetőként. Éppen most készítem az üzleti tervet – 20 évre.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nagyon sokat dolgoztam nemzetközi területen, megérintett a globalitás szele. Nagy, globális szervezetek munkájában részt venni, ahol nem kicsiben, hanem nagyban tudunk változtatni a világ haladásán: ez még erősen vonz.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Három férfi volt/van az életemben, akiktől a legtöbbet tanultam: Szabó Józseftől, az édesapámtól, aki 30 évig követte az életemet, Koos Guistól, aki 22 évig a főnököm volt a Sanománál és Sárvári Györgytől, aki coachként „reflektálta” az életutamat…

Mivel motiválja a kollégáit?

– Főleg kisugárzással: éreztetni kell a kollégákkal, hogy a figyelem és az elvárás a minőségi, igényes teljesítmény iránt lankadatlan; ez az elvárás akkor is jelen van, amikor a vezető nincs a közelben. Szóval ez egy nagyon szubtilis dolog, nem szabad a közhelyszerű instrukció, beszámoltatás logikájának hibájába esni.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– A Vízöntő nem kétkezi ember: marad a szabadságharcos archetípusa.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Állandó mozgásban kell lenni, így sokan el fognak érni. Nyitott vagyok az első kapcsolatfelvételre, mert mindenki mögött másik 20 ember áll, akiket a közvetlen kapcsolatomon keresztül tudok csak elérni. Másfelől az is igaz, hogy akinek korlátozottak az üzleti ismeretei, sosem fog sikereket elérni, így az ilyen típusú „szakemberektől” már távol tartom magam.  

Mire sajnálja az idejét?

– Mindenre, ami aprómunka vagy rutinszerű tevékenység. Kicsit konkrétabban: a terjengősségre, az ismétlésekre és az önimádatra. Sajnos a magyar kultúrában mindegyik burjánzik…

Mivel lehet felbosszantani?

– Elsősorban a butasággal. Senkit nem tudok felmenteni a butaság alól, úgy vélem, hogy mindenkinek megadatik a lehetősége, hogy fejlessze magát. Másodsorban azzal, hogy kicsinyes, önző érdekekért nagyon sokan feladnak eszméket: a szabadság, a haladás eszméjét.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Eddig főleg egyesületekben, alapítványokban tevékenykedtem. Önkéntesként a személyiség védelmének, a tisztességes emberi élet támogatásának szentelnék időt, energiát.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Nehéz időket élünk, nagyon óvatosan kell bánni meglévő tartalékainkkal. Az egészségem megőrzésére, sőt, javítására viszont nem sajnálom a pénzt.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A meditáció, főleg az agykontroll és a zene. Ez utóbbiba Mozart és a trance egyaránt belefér…

(Fotók: eNET)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS