Ronga Lilla: Izgalmas út áll előttünk

Szerdahelyi Csaba  |  2021. 05. 18., 09:15

Szeretnék minél több, hasonló gondolkodású céggel együtt dolgozni, segíteni egymást, tanulni, tapasztalni. A többi pedig majd jön magától – mondta az Üzletemnek Ronga Lilla, a The Bright Academy alapítója.

Ronga Lilla az IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola Management, Economy with Business Psychology szakán diplomázott. A főiskolai tanulmányai előtt és során már aktívan részt vett a családi vállalkozásuk folyamatos fejlesztésében, így már nagyon fiatalon sok gyakorlati tapasztalatot szerzett. Mivel már 6 éves kora óta vállalkozó szeretett volna lenni, a diploma megszerzése után rögtön saját online vállalkozásba kezdett. 2019 májusában elindította első webáruházát, a spiritnails.eu-t, valamint 2019 év végén a The Bright Academy online edukációs platformot. Ezenkívül üzleti tanácsadással is foglalkozott, valamint aktívan részt vesz jótékonysági projektekben globális szinten.

Az élethosszig tartó tanulásban hisz, szeret új dolgokat tanulni és folyamatosan fejleszteni magát, ezért rendszeresen részt vesz üzleti és önfejlesztési képzéseken. Szeret workshopokra és üzleti rendezvényekre járni, ahol szakemberekkel ismerkedhet meg és tanulhat tőlük. Szeret utazni, más kultúrákat megismerni, tapasztalatot szerezni.

Lilla azt mondja: „a The Bright Academy kiemelt szívügyem, hiszen egyedülálló, hiányszakmákra specializált képzéseket tehetek elérhetővé Magyarországon, amelyeket szakterületükön nemzetközileg elismert oktatók állítottak össze. Ezenkívül kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatóság kérdésére, tudatszint emelésére, önfejlesztésre, Földünk védelmére, globális újraerdősítési projektekre, egy jobb és fényesebb jövő érdekében.“

Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 284. interjúja!

Mit tart karrierje csúcsának?

– Azt érzem, hogy egyre többen látják meg a lehetőségeket az életben Magyarországon is, és valamennyire ehhez talán már hozzá tudunk járulni. Nagyon boldog vagyok, amikor a hallgatóinktól vagy érdeklődőktől pozitív visszajelzéseket kapunk a céljainkról, valamint jelzik, hogy valóban látják, mit is próbálunk megvalósítani. Emellett egy olyan csapatban dolgozhatok, akikkel szívvel-lélekkel építjük ezt az üzletet, értéket teremtünk, igyekszünk jó célt szolgálni és segíteni, ott, ahol tudunk. A lehetőségek teremtése, tudatszint emelés, tudatos életmódok népszerűsítése, globális faültetési projektek, jótékonysági kampányok… mindnek a gondolatától mosolyogva alszom el. Megteremtettem az életemben, amire szükségem volt, szabadságot, bőséget, és tudok adni. Ezzel elégedett vagyok. Izgalmas út áll előttünk, terveim szerint karrierem csúcsa még hátra van.

Milyen távra tervez?

– Ameddig szükség lesz oktatásra, az emberek fejlődni szeretnének, felelősséget vállalni az életükért, csináljuk. Remélhetőleg életem végéig, vagy amíg boldoggá tesz.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Terjeszkedünk további digitális termékek irányába és folyamatosan fejlesztjük a jelenlegi szolgáltatásokat. Potenciálisan nemzetközi vizekre is evezünk.Szeretnék minél több, hasonló gondolkodású céggel együtt dolgozni, segíteni egymást, tanulni, tapasztalni. A többi pedig majd jön magától, bízom benne.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Édesapámtól, akivel rengeteget beszélgettünk az életről és üzletről kiskorom óta, és kiemelkedő példával mutatta az utat. Természetes, karizmatikus vezető és mindenféle különösebb végzettség, segítség vagy példa nélkül építettek fel sikeres vállalkozásokat anyukámmal.
Megmutatták nekem, hogy akaraterővel és sok munkával a világon bármit elérhetek (ha önazonos vagyok és a célom tiszta). A tervem, hogy őket szárnyaljam túl, ezzel tisztelegve minden előtt, amit értem tettek és adtak, akkor is, amikor nem volt miből.

Mivel motiválja a kolléit?

– Megkérdezem, mit szeretnek csinálni a legjobban, majd hagyom őket dolgozni. Bízom bennük, hiszen kiváló szakemberek. Rugalmas, szabad teret adok nekik, ahol elmondhatják a véleményüket és szárnyalhat a kreativitás. Olyan csapatban működünk, ahol nem munka a munka, ez egy izgalmas játék, építkezünk és a vár mindenki érdeme. A sajátjuknak érzik a területüket és, amit abból építenek, őket tükrözi.  Közös a célunk. Mindenki keményen dolgozik, már csak az egymás iránt érzett tisztelet és – igen – szeretet miatt is. Az én dolgom (a vezetés, stratégia, döntéshozatal, felelősségvállalás mellett), hogy ezt a közeget megteremtsem és fenntartsam számukra, valamint szűrjem, hogy ki interaktálhat/dolgozhat velük, figyeljek rájuk, a szükségleteikre, védjem őket és a jó légkört.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Nehéz kérdés, mert szinte minden érdekel. Innovatív csapatokat szeretek vezetni, stratégiákat építeni, így „Product Owner” szerepben tudom elképzelni magam egy dinamikusan fejlődő, nemzetközi „scrum csapatban”, akik valami hasznos dolgon munkálkodnak. Ha teljesen más irányzatot keresek, akkor grafikus lennék, jóga oktató és/vagy állatokkal foglalkoznék.

Hogyan éti üzleti kapcsolatait?

– Olyan embereket, cégeket keresünk meg, akik hasonló célokkal rendelkeznek, és tudják, hogy „mindenkinek jut elég”, illetve szinergiában többet érhetünk el. Ezt ismerősökön keresztül, vagy közvetlen megkereséssel tesszük, nyitott szemmel járunk.

Mire sajnálja az idejét?

– Mindenre, aminek nem látom értelmét, nem visz előre, vagy nem pihentető, szórakoztató.

Mivel lehet felbosszantani?

– Értelmetlen szabályokkal, korlátokkal, bürokráciával, felesleges meetingekkel és alulinformált, de magabiztos véleménynyilvánításokkal, negativitással, kishitűséggel, a felelősség fel nem vállalásával.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Igyekszem folyamatosan önkénteskedni. Legutóbb egy öngyilkossággal foglalkozó ausztrál segélyszervezettel dolgoztam, előtte leginkább állatvédőkkel és környezetvédelmi non-profit cégekkel. A csapattal tervezünk járni menhelyre is segíteni, ha majd újra lehetséges lesz, a The Bright Academy pedig évente több jótékonysági kampányt is indít.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Semmire, ami a fejlődésemhez, boldogságomhoz, egészségemhez szükséges vagy új tapasztalást hoz.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Talán a természet, új helyek felfedezése és valamilyen kreatív feladat, mint aktív meditáció. Mély beszélgetések nyitott, intelligens emberekkel is el tudnak repíteni egy teljesen más dimenzióba és feltöltenek. A családdal, barátokkal való időtöltést és nevetést is mindenképp megemlíteném.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 15., 11:20
2026-ban a versenyszféra dolgozóinak 48 százaléka részesült emelésben. Akik kaptak, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder március második felében elvégzett munkaerő-piaci kutatásából.
2026. 04. 15., 11:20
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.
2026-04-14 14:05:00
A parlamenti választásokat követően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése megköszöni a leköszönő kormánynak az elmúlt másfél éves munkát, gratulál a választáson győztes, kormányt alakító TISZA pártnak és az új kamarai vezetés által meghirdetett szellemben várja az alakuló kormánnyal a közös gondolkodást, dinamikus közös cselekvést a magyar gazdaság új pályára állítása érdekében.
2026-04-14 11:40:00
Kettős kép rajzolódik ki a hazai ingatlanpiacon a 2026 első negyedévére vonatkozó tranzakciós adatok alapján. A Duna House friss elemzése szerint a kereslet visszafogott maradt, de a tranzakciószámok és az árak újbóli emelkedése már élénkülést jelez. A piac maga mögött hagyta a 2025 végén látott korrekciót, ugyanakkor az új egyensúly még nem alakult ki teljesen.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.