Nyeste Ági: A bizalom és felhatalmazás szárnyakat tud adni

Nyeste Ági: A bizalom és felhatalmazás szárnyakat tud adni
Szerdahelyi Csaba  |  2024. 02. 19., 09:10

Nagyon szeretném a megszerzett tudást átadni, vagy akár kiegészíteni az egyetemi elméleti képzést a gyakorlati tapasztalataimmal – mondta az Üzletemnek Nyeste Ági, a JYSK három ország HR tevékenységéért felelős vezetője.

Nyeste Ági 12 éve dolgozik HR-területen, a JYSK csapatát 2016 óta erősíti, 2018-tól vezetőként. Azt mondja, nagyon motiváló tud lenni, ha valaki szabadon mozoghat a feladat és felelősségi körében, mert a bizalom és felhatalmazás szárnyakat tud adni. Szívéhez közel áll a Lámpás 92 Alapítvány áll, ahol családias környezetet teremtenek több száz fogyatékkal élő számára. Ha érdekli, hogy Ági kitől tanulta eddig a legtöbbet, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 511. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Mondhatnám, hogy a mostani Head of HR pozícióm az, ahol 3 ország (Magyarország, Ausztria, Görögország) HR tevékenységéért vagyok felelős. De sokkal büszkébb vagyok a 2018-as évre, amikor Magyarország HR vezetőjévé neveztek ki és ugyanebben az évben született meg az idősebbik fiúnk is. Ekkor éreztem azt, hogy a szervezet, a kollégáim, az akkori főnököm és a Country Director is támogat abban, hogy meg tudjam valósítani a céljaimat, hogy nem kell választanom a munkám és a családom között. Ehhez elengedhetetlen volt és most is az, hogy a férjem partner legyen ebben, és együtt oldjuk meg a logisztikai kihívásokat, amiket az élet állít elénk.

Milyen távra tervez?

– Van kifejezett perspektíva a fejemben, ahová szeretném a HR-t eljuttatni, látom a hiányosságokat, amikben fejlődnünk/fejlődnöm kell. De mindig a következő lépésre koncentrálok, ami a siker felé vezet. Mint amikor maratonra készülök, minden edzésmunka hozzáad a teljes képhez, és így lehet eljutni a végső célhoz.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Nagyon szeretném a megszerzett tudást átadni, vagy akár kiegészíteni az egyetemi elméleti képzést a gyakorlati tapasztalataimmal. Anno a BGE-n végeztem, és a mai napig konkrétan emlékszem bizonyos előadásokra, tárgyakra, ahol külsős vendégelőadók osztották meg az élményeiket.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Szakmailag a volt főnökeimet említeném, Urbán Juditot és Kádár Imrét, más-más okok miatt. Judit elképesztően strukturált és jól tervez, Imre pedig kiváló az ötletelésben, és szívesen adott szabad kezet a feladatokban. A magánéletben pedig a legjobb barátnőmre támaszkodom, akinek a világlátása sokban különbözik az enyémtől, így bizonyos helyzeteket segít megvilágítani egy másik perspektívából is. A gyerekeimtől kapott visszajelzések pedig tükörként szolgálnak a mindennapokban.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Alapvetően nagy hangsúlyt fektetünk arra a JYSK-nél, hogy úgy kommunikálunk és motiváljuk a kollégákat, ahogyan az a személyiség típusoknak a legmegfelelőbb. Az nagyon motiváló tud lenni, ha valaki szabadon tud mozogni a feladat és felelősségi körében. Ez a bizalom és felhatalmazás szárnyakat tud adni.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Sokszor hiányzik az élmény, hogy kézzelfogható produktum nem kerül ki a kezeim közül. Nagyon szeretem a növényeket, vonz a virágkötészet és az esztétika, ami ebben a szakmában jelen van.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Egészen rossz vagyok kapcsolatok építésében, nehezen tudom tartani a kommunikációs fonalat az online térben. De amikor működik a kémia, és hasonló az értékrend, akkor nagyon nyitott vagyok a kapcsolódásra.

Mire sajnálja az idejét?

– Azokra a tevékenységekre, amelyek csak az időmet emésztik fel. Akár magánéletben, akár a munkában. Például a vásárlás és a vele járó sorban állás vagy egy cél nélküli meeting, amit megfelelő felkészüléssel és struktúrával gyorsabban is befejezhettünk volna.

Mivel lehet felbosszantani?

– Azok a helyzetek bosszantanak fel leginkább, amikor valaki nem szeretné megérteni a másik fél álláspontját, és nem hajlandó konstruktív vitára vagy akár kommunikációra sem.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Szervezett keretekben a JYSK-kel évek óta támogatunk különböző alapítványokat. Szívemhez legközelebb a Lámpás 92 Alapítvány áll, akik családias környezetet teremtenek több száz fogyatékkal élő számára. Kollegáimmal összefogva rendszeresen segítünk az adományozott bútorok összeszerelésében.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– Az utazásra és az élmények gyűjtésére – most már a családommal.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A sport. A fizikai aktivitás szerves része az életemnek. Mostanában sokat futok, de számomra az igazi kikapcsolódás a tereplovaglás.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-15 15:15:34
Tavasziné Kemencsik Gabriellát, a Tavaszi és Társa Kft. ügyvezetőjét, a salgótarjáni Tavaszi Cukrászda üzemeltetőjét országos Év Vállalkozója Díjjal ismerte el a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) 2025-ben.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS