Molnár Ferenc: Az Ilcsi a nyolcadik gyermekem

Szerdahelyi Csaba  |  2021. 05. 21., 09:15

Szeretnénk tovább fejleszteni a bio ültetvényünket, amely természetesen megőrzi az évszázados hagyományokat, amit ötvözni kívánunk a 21. század technológiájával – mondta az Üzletemnek Molnár Ferenc, az Ilcsi Szépítő Füvek Kft. tulajdonos-ügyvezetője.

Molnár Ferenc büszkén vallja, hogy vérbeli családi vállalkozást vezet. Rendkívül nagy a felelősségük, hiszen egy nemzetközi szinten is elismert natúrkozmetikai márka létezéséért felelnek. A minőség több, mint hatvan éve kötődik az Ilcsi névhez. A közös érdeklődés, a felelősség és a munka közelebb hozta őket a családon belül is. Ha arra is kíváncsi, hogy Molnár Ferenc hogyan motiválja a kollégáit, olvassa el az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 287. interjúját!

Mit tart karrierje csúcsának?

– Természetesen nagyon nehéz elvonatkoztatnom a saját életemet az Ilcsihez kötődő karrieremtől, mert az életem szerves része, és ahogy szoktam mondani a 8. gyermekem. Ha mégis ki kéne emelnem egy elismerést, akkor a 2018-as BCSDH hazai szervezetének változás vezetői díja lenne az.

„ Fenntartható jövőért díj. A VÁLTOZÁSVEZETŐ kategória díjazottja, aki innovatív és környezettudatos vezetőként a minősített, professzionális natúrkozmetikumok gyártásának hazai úttörője. Kiemelt érdeme van a fenntartható életmód és a természeti erőforrásokat kímélő gyártás elterjesztésében, melyet személyes életmódja is hitelesít.”

Milyen távra tervez?

– A cselekedeteimet a mindennapok határozzák meg, a gondolkodásom pedig mintha örökké élne. Konkrét terveim vannak az elkövetkezendő 10-15 évre, a többit majd később határozom meg.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A bio ültetvényünk tovább fejlesztése, mely természetesen megőrzi az évszázados hagyományokat, amit ötvözni szeretnék a 21.század technológiájával.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Természetesen az édesanyámtól, Ilcsi nénitől, aki akkora tudást és tapasztalatot adott át nekem, amit 3 egyetemtől se kaphattam volna. A másik nagy tanító mesterem maga a jó Isten, akitől mindennap tanulok valamit.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Maximálisan igyekszem odafigyelni mindegyikőjükre, úgy munkájukban, mint a magánéletükben, és ezzel igyekszem jó példával előjárni, hogy ők is hasonlóképpen cselekedjenek.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Egy kis vendéglőben szívesen kipróbálnám magam, mert szeretek az emberek kedvében járni és a finom ételek mellett egy-egy jó szóval is kedveskedni nekik.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Számomra rendkívül fontosak az emberi kapcsolatok, és ugyan sokszor ráfaragtam már, de soha nem a „számok” irányából kezdem a kapcsolatépítést, hanem az emberi oldalról. Nekem nagyon fontos, hogy az üzleti partnereimmel jó személyes kapcsolatot tarthassak.

Mire sajnálja az idejét?

– Az ostoba emberekre.

Mivel lehet felbosszantani?

– Az ostobasággal és a szűklátókörűséggel. Számomra nagyon fontos, hogy cselekedj lokálisan és gondolkozz globálisan.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Minden olyat, ami a környezet jobbításáért tesz. A Covid elleni küzdelemben is szívesen vállalnék önkétes munkát, de sajnos a koromból eredően nem tehetem, ám önkéntesen vállalt adományokkal igyekszem pótolni ezt.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A családomra, a környezettudatosságra és a hobbijaimra.

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– 40 éve vitorlázom a Balatonon verseny- és túraszerűen. Számomra ez a legnagyobb kikapcsolódás, amikor kifutok a vízre a családommal vagy a barátaimmal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-29 20:10:00
A korábbi éveket jelentősen meghaladó számú jelölés érkezett az idei Prima Primissima díjra. A tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő munkássággal bíró jelölteknek odaítélt elismerést december elején adják át a Művészetek Palotájában.
2023-09-29 16:50:00
A rossz egyéni döntéseket jobb elkerülni, ennek pedig a legjobb módja, ha a felnövekvő generáció már az iskolában elsajátítja a pénz használatának alapjait, a pénzügyi rendszer lényegét, a takarékosságot és a saját erőforrásainkkal való gazdálkodást – mondta Varga Mihály a Pénzügyi Tudatosság Fejlesztéséért Díj átadóünnepségén.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS