Idén nekifogtam a Woman Power életre keltéséhez. Ez egy ruandai kávébabból, magyar pörkölőüzemben készülő kávé, amit kifejezetten a nők ízlésének megfelelően pörkölünk. Izgalmas kaland kezdeténél vagyunk, ami sok örömmel és sok szomorkodással is végződhet – mondta az Üzletemnek Mike Alexandra marketing szakértő, SEO copywriter.
Mike Alexandra a Woman Power – WMNPWR – nőknek szóló kávémárka egyik megálmodójaként azt vallja, hogy kitartással szinte bármit el lehet érni. Mondja ezt annak tudatában, hogy 15 éves korában egy nagyon kis és távoli szlovák faluból került Budapestre, szinte nulla támogatással. Vidéki lányként bizonyítani akart magának és a gyermekkori környezetének, ki akart törni az addigi közegből, de már azzal akadályokba ütközött, hogy nem volt tökéletes a helyesírása és erős tájszólással beszélt. Alexandra pedagógus családból származik, az érettségi után őt is erre a pályára szánták a szülei. Ő viszont érezte, hogy nem ez az útja. Szeret emberekkel foglalkozni, kitalálni új dolgokat, megoldani problémákat és alkotni. Így lett végül közgazdász marketing szakon. A folytatásról és sok másról is olvashat az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 411. interjújában.
– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?
– Én inkább mérföldkövekben gondolkozom. Ha visszatekintek az elmúlt 18 évre, azt látom, hogy nem csak leküzdöttem a gyermekkoromban szerzett hátrányokat, mint amilyen a nyelv megfelelő szintű ismerete, hanem ebből élek napi szinten. SEO copywriterként néha egészen meglepő témákról is írok szövegeket, ami anno elképzelhetetlennek tűnt a számomra. Most nagyon szárnyalok, mivel a diplomamunkámban feldolgozott témakört már van lehetőségem életre kelteni. Akkor arról írtam, hogy miért nincs a nők számára kifejlesztett kávémárka, és miért lenne annak létjogosultsága? Több mint 3000 hölgy segített a kutatásomban, így elég jól körvonalazódott, hogy mit szeretnének a nők. Idén belevágtam, nekifogtam a Woman Power (WMNPWR) életre keltéséhez. Ez egy ruandai kávébabból magyar pörkölőüzemben készülő kávé, amit kifejezetten a nők ízlésének megfelelően pörkölünk. Ez még mindig nem a csúcs, csupán egy izgalmas kaland kezdete, ami végződhet sok örömmel és sok szomorkodással is. Csodálatos utazás lesz!
– Milyen távra tervez?
– Hosszabb távú, 5-10 évre szóló célokat tűzök ki, és azokat bontom le részcélokra. Sajnos az elmúlt pár év azt mutatja, hogy gyakran szükség van az újragondolásra, finomhangolásra, vagy éppen teljesen más irányba kell elindulni. A mérföldköveimen nem szeretek változtatni, csak az odavezető út válik néha kacifántosabbá. Rendszeresen áttekintem a napi feladatokat is, legalább 1-2 hétre előre, legyen szó munkahelyi vagy személyes dolgokról. Amikor ezeken gondolkodom, van egy tipikus pózom: beülök a fotelbe felhúzott lábakkal. Ilyenkor tudja a családom, hogy nem szabad hozzám szólni.
– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?
– Egy marketinges számára elengedhetetlen a folyamatos tanulás, hiszen őrült iramban változnak a trendek, a használható eszközök és maguk a fogyasztók is, muszáj lépést tartani. Nehéz megmondani, mivel lennék elégedett szakmai oldalról. Azt gondolom, hogy nagy potenciál van még abban a divízióban, amiben dolgozom. Látom a rengeteg kihívást, mivel a minőségi munkából nem tudok engedni, de várom már az új megmérettetéseket. Mindig igyekeztem úgy élni, hogy értéket tudjak átadni a környezetemnek. Legyen szó a kislányomról, férjemről, családomról, kollégákról vagy a mostani projektem esetében a női társadalomról – mindez fontos a számomra. Akár sikerre tudom vinni a világ első, a nők ízlésvilága szerint pörkölt kávéját, akár nem, ez a nézetem nem fog változni.
– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?
– Több példaképem is volt és a mai napig van. Hálás vagyok a Metropolitan Egyetem oktatóinak, különösen Papp-Váry Árpádnak és Dér Csaba Dezsőnek a mentorálásért. Olyan ajtókat nyitottak meg a fejemben, amelyekről sokszor nem is tudtam, hogy léteznek és egy színesebb világba vezetnek. Sok támogatást kaptam a férjemtől is, aki szintén szakmabeli, ennek minden előnyével. Fantasztikus barátaim vannak, akik szintén mindig mellettem voltak, amikor szükségem volt támogatásra. Pozitívan vibráló környezetben élek, amiből rengeteg energiát tudok meríteni.
– Mivel motiválja a kollégáit?
– Jelenleg egy SEO-s csapatban vagyok copywriter, így kevésbé az én feladatom a kollégák motiválása. Már lassan öt éve dolgozom velük, szerencsére gyorsan összecsiszolódtunk.
– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?
– Nagyon szeretem, amit csinálok, így még ha vissza is mehetnék az időben, akkor sem biztos, hogy változtatnék a pályámon. Talán a színház világa az egyetlen, ami vonzott: az előadásokon vagy a képernyő előtt ülve elvárja a néző a kifogástalan minőséget, amelyet csak áldozatos, kitartó munkával lehet biztosítani.
– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?
– Lehet, hogy furcsán fog hangzani, de elsősorban online térben. Jelen munkám során nem vagyok olyan pozícióban, hogy ezzel kellene foglalkoznom, de nem szeretném elhanyagolni ezt a területet. Kiváló platformok vannak, mint amilyenek a különböző szakmai és vállalkozással kapcsolatos Facebook csoportok vagy a LinkedIn. De közvetlen és könnyen ismerkedő személynek tartanak, így élőben is gyorsan megtalálom a közös hangot az emberekkel.
– Mire sajnálja az idejét?
– Felesleges dolgokra. Szeretek hatékony lenni, de fontos számomra a családommal töltött idő, ezért igyekszem mindig megtalálni a feladatok és problémák gyors megoldását.
– Mivel lehet felbosszantani?
– Szintén a felesleges dolgokat tudom felhozni. Ide tartozik, ha olyan briefet kapok egy feladatra, amivel nem tudok mit kezdeni. Szeretem az egyenes és egyértelmű kommunikációt.
– Milyen önkéntes munkát vállalna?
– Állatmenhelyen szívesen segítenék, nagyon szeretem az állatokat, főleg a „hátrányos helyzetűeket”, akik megérdemlik a szeretetet és törődést. Viszont nagyon nehéz összehangolni a munkát, a magánéletet és a Woman Power életre keltésével töltött időt, így ez mostanában háttérbe szorult az életemben.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– Családomra, a minőségi együtt töltött időre, mint amilyen egy nyaralás vagy valamilyen szabadidős program. Fontosnak érzem, hogy kislányom olyan oktatáson kívüli tevékenységeken vegyen részt, amelyek építik a személyiségét és fejlesztő hatással vannak rá, ezért ezekre sem sajnálok költeni.
– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?
– A szeretteimmel töltött idő. Családanyaként és feleségként nagy igényem van erre, de a közös munka a kávés projektben résztvevő társaimmal is lendületet ad.
Küldetése, hogy a borászatok kedvelői ősszel is felfedezzék a régió egyedülálló borkultúráját, gasztronómiáját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.