Király Gertrúd: Mi lehet egy csapat vagy cég sikertelensége mögött?

2019. 09. 03., 08:45

Egy megfelelően ösztönző mentalitású vezető rendelkezik azzal a képességgel, hogy szinte azonnal – de legalább rövid idő alatt – nyerő csapatot hozzon létre – írja blogbejegyzésében Király Gertrúd Marshall Goldsmith Certified Executive Coach.

Kinek a felelőssége, amikor a teljesítmény elmarad? A hal általában a fejétől bűzlik! – kezdi blogbejegyzését Király Gertrúd Executive Coach.

Amennyiben a vezetők jó csapatot állítanak össze, azaz megfelelő emberek kerülnek a megfelelő pozícióba, ÉS vezetőként is megfelelően állnak bele a szerepbe, kevés dolog tarthatja vissza a csapatot a sikertől.

Kitűnő példa erre a sport. 

Mi az egyik lényeges különbség a konzekvensen nyerő és a vesztes csapatok között? A vesztes mérkőzések után az edző vagy a csapatkapitány – tisztelet a kivételnek – elkezdi hibáztatni a játékosokat, azok pedig egymást. Elkezdődik a civakodás. A csapat előbb-utóbb elkezd darabokra esni. Senki – beleértve az edzőt is --, sem hiszi el, hogy még nyerhetnének.

Láttunk vagy hallottunk már olyat is, hogy egy edző egy addig sikeres csapatot elindít a lejtőn, míg annak a csapatnak a korábbi edzője, egy másik csapatot, amelyik addig nem szuperált, a csúcsra.

Egy megfelelően ösztönző mentalitású vezető rendelkezik azzal a képességgel, hogy szinte azonnal – de legalább rövid idő alatt – nyerő csapatot hozzon létre. Az a csapat, amelyik ugyan korábban a nyerő kategóriát erősítette, de aztán egy vesztes mentalitású vezetőt kap, még mindig lehet a dobogón, de előbb-utóbb már „csak” a második helyen. Miért? Mert a korábbi edző felépített egy nagyszerű csapatot, amelyik még tudja, hogyan kell nyerni.

Amikor egy csapat, vagy egy szervezet bármilyen körülmények között nem sikeres, annak oka, hogy a vezetőnek nem sikerül minimum az alábbi 5 dolgot megcsinálni:

Célokat kitűzni és elérni

Ez a vezető elsőszámú felelőssége. Legyen szó értékesítési, növekedési, a profitabilitáshoz , stb. köthető célokról, egy vezető azért van, hogy rajta keresztül a csapat elérje azokat a célokat, amelyekért felelős. Tehát egy vezetőnek elég sok területen rajta kell tartani a szemét, beleértve az embereket, a termékeket, a szolgáltatásokat, a termelékenységet, a pénzügyeket és a piaci versenyt. Természetesen az összes kalap nem az ő fején kell, hogy legyen, de ezeknek a területeknek a sikere kapcsolódik az ő személyéhez. Múlik azon, hogy milyen embereket választ ezeknek a területeknek az élére, hogyan működik együtt velük, hogyan inspirálja és támogatja őket.

Problémát megoldani és döntéseket hozni

Bármilyen célról is legyen szó, nagy valószínűséggel szembe fognak jönni különböző akadályok és problémák, amelyeket meg kell oldani, olykor kemény döntések árán, hogy aztán A CÉL teljesüljön. Ezekben a helyzetekben, elengedhetetlen a csapatra való támaszkodás. Amikor a vezető egy „elefántcsonttoronyba zárva” éli meg a szerepét, magányosan, akkor szintén nem valósul meg a csapatra való támaszkodás. Lényeges szempont, hogy csapat nélkül nincs vezetés!

Priorizálni és fókuszban maradni

A vezető egyik legértékesebb „tulajdona” az idő, amiből sosincs elég. A célok és a feladatok priorizálása elengedhetetlen a győzelemhez. Amikor 5 fő prioritásról beszélünk, akkor egy sincs igazán. A kulcs, a szükséges erőforrások csatarendbe állítása a megfelelő helyen és időben, a lehető legjobb hatás elérése érdekében. Ha nincs fókusz, szétesés van.

Hinni és másokat inspirálni

Ha a vezető nem hisz a küldetésben, akkor a csapat sem fog. A vezetőnek teljes mértékben képviselni kell a küldetést és mögé állni, és a vízióval együtt következetesen kommunikálni, hogy a csapat is megértse, higgyen benne és kövesse az irányt. Ha ez nem így van, és a csapat nem hisz a küldetésben vagy/és a célokban, az vagy azért van, mert magának a vezetőnek sincs bizalma a tervet illetően, vagy nem elég világosan magyarázta el azokat.

Véghezvinni, és eredményeket elérni

Nagyon sok könyv szól róla, hogy milyen különböző jellemzői lehetnek egy kiváló vezetőnek. Ám a legeslegvégén, a nagyság, a hatékonyságban vagy a hatástalanságban fog megmutatkozni, azaz, hogy a küldetés és a célok teljesültek-e. Más mérce nem nagyon lesz.

Összességében tehát elmondhatjuk, hogy jó vezetők mellett, nincs rossz csapat.

Király Gertrúd

executive coach, tréner és gazdasági mediátor

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS