Horváth Zsolt: Nagyon autodidakta módon tanultam eddig

Horváth Zsolt hosszú ideje foglalkozik targonca abroncsok forgalmazásával. A szakember mégsem emiatt, hanem a targoncák számára kifejlesztett gumiabroncs kopás jelző kifejlesztésével vált ismertté. Ha érdekli, hogy Zsolt hogyan motiválja a kollégáit, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 389. interjújában.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Azt, hogy nem tettük tönkre a Zsolakát az elmúlt 30 év alatt, vagy éppen életben tudtuk tartani, mert az induláskor még nem volt mögöttünk olyan anyagi háttér, mint egyes cégeknek. Azt hiszem, ezt kifejezetten csúcspontnak lehet mondani minden ember életében, aki a saját cégét már három évtizede tudja vezetni. Ezenkívül a gyerekeket említeném, az egyik nálam dolgozik, a másik pedig a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemet végzi.

– Milyen távra tervez?

– Ez nagyon érdekes kérdés, ha 10 évvel ezelőtt feltették volna nekem, akkor azt mondtam volna, hogy 45 éves koromig dolgoznék, utána nyugdíjba mennék. Ahogy idősödik az ember, másképp látja a jövőjét és úgy egyáltalán az életét. Nagyon szeretném, ha 60 éves koromig olyan pozícióba tudnám hozni a fiaimat, hogy át lehessen nekik adni az irányítást, hogy aztán később megfelelően tudják vezetni a céget.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Általában kulcsszámok vannak, amiket szeretnék megugrani, mert ezek lehetőséget adnak a további fejlődésre, valamint segítik a cégnek az előmenetelét. Ezeket a sarokszámokat úgy határoztam meg korábban, hogy először legyen meg a félmilliárdos, az egymilliárdos vagy a másfélmilliárdos forgalom. Természetesen ezeket a célkitűzéseket a világpiaci folyamatok, az árak, gyártók és az alapanyag-előállítók is nagymértékben befolyásolják. Tisztában vagyok azzal, hogy körülbelül mi az a szám, ami a Zsolakára várhat, ez inkább az egymilliárd forint elérése. Leginkább pénz kérdése, hogy ezt milyen gyorsan tudjuk elérni.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Azt hiszem, hogy nagyon autodidakta módon tanultam eddig. 1993-ban kezdtük el ezt a szakmát, akkor nem nagyon volt senki, aki ezt igazából megtaníthatta volna nekünk, de mindig a szemem előtt volt az, hogy tanuljak másoktól. Édesapám adott nekem egyfajta szemlélelet. Segített ráébreszteni arra, hogy mi az, ahogyan nem akarok csinálni bizonyos dolgokat. Ő esztergályosnak tanult, aztán munka mellett technikus lett és több iskolát is elvégzett. Később szakoktatóként dolgozott, aztán a 90’-es években kényszerpályára került, mikor leépítették a tanműhelyeket. Aztán együtt megcsináltuk a Zsolakát, ami az abroncsok forgalmazása mellett belföldi árufuvarozással is foglalkozott.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Próbálok úgy viselkedni mindenkivel, mintha családtag lenne. Ugyanannyit engedünk meg nekik velünk szemben, mint amit a családban bárkivel szemben megengednénk. Egy bizonyos létszám után ez nem megoldható, de nálunk működik, mert családi vállalkozás vagyunk 14 fővel. Nagyon sokszor többet jelent az emberség és a kedvesség a pénznél. Természetesen mindent megteszünk azért, hogy legalább reálértéken tartsuk a fizetésüket, illetve mindig igyekszünk olyan juttatásokat adni, amivel segíthetjük a boldogulásukat.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Ha váltani kellene, a legszívesebben asztalos lennék. Van egy-két ismerősöm, akik korábban csúcspozíciókat töltöttek be, de mára letették a lantot és inkább a hobbinak élnek. Ők asztalosként is tevékenykednek, és imádom nézni, milyen nyugodtan tudnak a fával foglalatoskodni.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Remélem, jól. Úgy gondolom, hogy minden kereskedőnek van egy szisztémája, amiről vagy szeret beszélni, vagy nem. Annyi bizonyos, hogy kell lennie egyfajta termékszeretetnek, amivel megpróbálja valaki eladni a portékáját és ezenkívül legnagyobb részben saját magát. Ha ez nem sikerül, akkor a termék se lesz kelendő. Azt gondolom, mindenképpen a személyed varázsával kell megfogni a vásárlót. Olyan stratégiát kell felépíteni, ami megfelelő fókuszban tartja a termék szeretetét és az ügyfél személyét egy bizonyos üzleti helyzetben.

– Mire sajnálja az idejét?

– A közszolgáltatókkal való háborúra és arra, amikor egy szolgáltató hatóságként viselkedik.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Akkor, ha egy helyzetből szélmalomharc lesz. Amikor tudom, hogy valaki érti, miről van szó, de inkább tovább játssza a hülyét. Vagy az ügyfélszolgálatosok sablon válaszaival. Tudom, hogy nem mondhatnak mást, de akkor is dühítő.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Ha a környezetvédelem terén lehetne valamit tenni, abban nagyon szívesen vállalnék valamilyen önkéntes szerepet. Itt nem csak a szemétszedésre gondolok, hanem leginkább az edukáció és a tapasztalatok megosztása terén szeretnék segíteni. Mivel itthon rendezik meg a 2023-as Atlétikai Világbajnokságot, azon is szívesen dolgoznék önkéntesként.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Egy időben az utazásra nem sajnáltam költeni, hogy megismerjem a világot, illetve a más tájakon élő embereket. A természeti csodák látványa végtelenül leköt, de azt is szeretem, amikor megismerhetek más kultúrákat és más életfelfogásokat. Korábban nem feltétlenül a népszerű helyeket preferáltam, sokat jártam inkább Afrikába. Ezeken az egzotikus helyeken életre szóló élményeket szereztem. Az egészségre sem sajnálom a pénzt, mindent megteszünk annak érdekében, hogy egészségesen éljünk. Most az lett a prioritás, hogy szeretnék sokkal több dőt tölteni a családommal, éppen ezért erre sem sajnálom a pénzt.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Az evezés, a sportolás és a természetjárás. Ezekre mindig kapható vagyok.