Hermann Helga: Nappal HR-es, éjszaka grafikus vagyok

Hermann Helga: Nappal HR-es, éjszaka grafikus vagyok
Szerdahelyi Csaba  |  2021. 10. 05., 09:15

Azt már elértem, hogy a hirdetéseinkhez kikerüljenek a bérsávok, ami sok munkáltatónál még mindig tabu – mondta az Üzletemnek Hermann Helga, a Starschema HR vezetője.

Hermann Helga nagyon tud „szentül hinni” dolgokban, de büszke arra, hogy 180 fokos fordulatot is tud venni a gondolkodása. Őszinteséggel és rengeteg kommunikációval motiválja a kollégáit, szeret nyílt lapokkal játszani. Munka mellett végzett el egy OKJ-s grafikus képzést, és azóta is folyamatosan képezi magát tréningekkel. Ha érdekli, hogy Helga milyen önkéntes munkát vállalna, erre is talál választ az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 330. interjújában.

Mit tart karrierje csúcsának?

– Magyarország legnagyobb big data cégének vezetem a HR csapatát, ezért kijelenthetem, hogy ez eddigi karrierem csúcsa. A feladat több szempontból is izgalmas kihívást jelent. Egyrészt speciális szaktudást igénylő pozíciókra kell folyamatosan munkavállalókat keresnünk, például adattudósokat, adatmérnököket, adatelemzőket vagy adatvizualizációs szakembereket. Ráadásul mivel megrendeléseink nagy része a tengeren túlról érkezik, olyan kollégákra van szükségünk, akik a külföldi ügyfelekkel is jól kommunikálnak. Az IT szektorban iszonyatosan nagy a verseny a megfelelő munkavállalókért, ezért nemcsak a toborzásra, de a megtartásra is hatalmas hangsúlyt kell fektetnünk. Folyamatosan monitorozzuk, mit tehetnénk még, hogy a munkavállalóink jól érezzék magukat, és ez így is maradjon. Két kontinensen összesen három helyszínen van irodánk, Budapesten, Szegeden és Washingtonban, így nem elég képben lennünk a magyar munkaerőpiaci tendenciákkal, az amerikai helyzettel is tisztában kell lennünk. Mindezek igazán érdekessé, színessé és változatossá teszik a HR csapat munkáját.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Az én szakmai bakancslistámat abban mérem, hogy Magyarországon milyen a HR színvonala. Például küzdök azért, hogy alap legyen, hogy minden jelölt kapjon visszajelzést a pályázatára ésszerű időn belül; megnyugodnék, ha egyszer ez mindenhol így lenne. A transzparencia is fontos, például azt már elértem, hogy a hirdetéseinkhez kikerüljenek a bérsávok, ami sok munkáltatónál még mindig tabu, de az is a szakmai bakancslistámon szerepel, hogy ez egy elfogadott norma legyen Magyarországon, és más is kövesse a példánkat.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Én abban hiszek igazán, hogy mindenkitől tanulhatok valamit, ezért ez a lista akár végtelen is lehetne, de megpróbálok párat kiemelni. Jelenlegi vezetőmtől, Földi Tamástól a szókimondással és az önazonossággal járó szabadságot tanulom. Szakmai berkekben Jakobsen Petrától, a Flow tanácsadójától és Kézdi-Kovács Bernáttól, a Grow trénerétől tanultam mostanában a legtöbbet. Mindkét cég szervezetfejlesztéssel foglalkozik. Bár nagyon tudok „szentül hinni” dolgokban, büszke vagyok arra, hogy 180 fokos fordulatot is tud venni a gondolkodásom. Ezt legutóbb Marcus Buckingham, nemzetközileg elismert üzleti tanácsadó, a Gallup volt kutatója érte el nálam, a „9 hazugság a munkáról” című munkájával. Emellett megemlíthetem Mark Manson cikkeit és könyveit is, amelyeket olvasva magamról és az önismeretről is sokat tanultam.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Őszinteséggel és rengeteg kommunikációval. Hiszem azt, hogy ha én őszinte vagyok, akkor az példaértékű és a környezetem is az lesz (magukkal és velem is), szeretem, ha nyílt lapokkal játszunk. A Starschema-nál pozíciótól és szerepkörtől függetlenül mindenki szabadon fejezheti ki gondolatait, kétségeit vagy egyet nem értését a döntésekkel, a kapott feladatokkal kapcsolatban, így ez a preferenciám szerencsére nagyon is összhangban van a céges kultúrával. Az információmegosztás is különösen fontos számomra, nemcsak a HR csapaton belül, de a teljes szervezetben, hiszen azzal érhetünk mély elköteleződést, a „bevontság” és hovatartozás érzését, ha ismertetjük a kollégákkal a döntések hátterét vagy bevonjuk őket a döntési folyamatba.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Erre viszonylag könnyű válaszolnom, mert „nappal HR-es, éjszaka grafikus” vagyok. Azaz, munka mellett időnként vállalok kisebb grafikai megbízásokat, logótervezést, kisarculati tervezést vagy hirdetési kreatívok elkészítését. Szóval a HR mellett ez az a szakterület, ami a leginkább vonz. Erre még évekkel ezelőtt jöttem rá, amikor a National Instrumentsnél dolgoztam. Egyszer csak feltűnt, hogy más kollégáimnál sokkal többet adok arra, hogy a céges prezentációim jól nézzenek ki, és egy idő után már volt, hogy a HR csapat más tagjainak a prezentációira is „ránéztem”, javítottam, csiszoltam rajtuk, hogy jól mutasson minden slide-juk. Azután munka mellett elvégeztem egy OKJ-s grafikus képzést, és azóta folyamatosan képzem magam tréningekkel, hiszen a tanulás ezen a téren is fontos számomra.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Leginkább személyesen. Erre elsősorban a különböző szakmai eseményeken, tréningeken, konferenciákon vagy workshopokon nyílik lehetőségem.

Mire sajnálja az idejét?

– Főként arra, aminek nem látom értelmét, vagy amit másvalaki könnyebben és gyorsabban meg tudna csinálni, mert ez a szakterülete. Arra is sajnálom az időt, ami leszívja az energiáimat, ilyen például a szükségtelen adminisztráció vagy a felesleges körök, a felesleges politikai játszmák –, de szerencsére a Starschema-ra egyik sem jellemző. A magánéletben egy kicsit az alvásra sajnálom az időt, de azt már megtanultam, hogy sajnos nem funkcionálok jól nélküle.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Egyetem alatt rövid ideig Hollandiában éltem, ahol önkéntes munka keretében szellemi fogyatékosokra vigyáztam. Ezen felül a szakmai pályafutásom első pár évében TED Talks előadások feliratának angolról magyarra történő fordítását is vállaltam ingyenesen, mert szívügyemnek éreztem, hogy a hasznos tudás olyanokhoz is eljusson, akik nem beszélik a nyelvet.Ha teljesen szabadjára engedem a fantáziám, angol tanítást szívesen vállalnék valamilyen fejlődő országban, ahol egyébként erre nincs lehetőségük az ott élőknek.  A tanítás közel áll a szívemhez, tanár családból származom, és a pedagógus pálya volt az eredeti tervem, amikor még nem tudtam, mi az a HR. Azonban ha visszatérek a realitás talajára, mostanában idő szűkében beérem azzal, hogy olyan cégnél dolgozhatok, ahol erre céges szinten hangsúlyt fektetünk. A Starschema története ugyanis bővelkedik az olyan feladatokban és munkákban, ahol szaktudással járultunk hozzá globális jótékonysági projektek sikeréhez. Segítettünk már küzdeni az éhezés ellen (UN – World Food Programme), útját állni az afrikai fertőző betegségeknek (PATH projekt), vagy tiszta ivóvizet szolgáltatni Ázsia mélyszegénységben élő gyermekeinek (Splash projekt).

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A már említett grafikus feladatok, a festés vagy a barátaimmal, családommal együtt töltött idő, néha egy-két sorozat, vagyis csupa olyasmi, ami az emberek többségét feltölti. Emellett a céges masszázs saját masszőrünkkel, Ritával az, ami igazán fel tud frissíteni egy-egy sűrű munkanap kellős közepén, vagy az ebéd után közbeiktatott csocsó-mérkőzés, ami teljesen ki tudja kapcsolni a bennem élő HR-est úgy, hogy csak a következő gólra fókuszálok.

(Fotó: Starschema)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS