Elemzők szerint a vállalkozások hozták a keresetek emelkedésének augusztusi élénkülését

2021. 10. 29., 12:30

A bérdinamika augusztusi, 1 százalékpontos gyorsulása a vállalkozásoktól eredt, bár a költségvetési szférában továbbra is magasabb a növekedés üteme. Az MTI-nek nyilatkozó elemzők a keresetek legfrisseb adatait kommentálva aggályosnak nevezték, miként lesznek képesek a vállalkozások, különösen a kkv-k kigazdálkodni a minimálbér és a garantált bérminimum jövő évi, 20 százalékos emelését, a bértorlódás elkerülését, illetve milyen hatása lesz ennek az inflációra.

A Központi Statisztikai Hivatal pénteken kiadott tájékoztatása szerint augusztusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 426 500, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 283 600 forint volt, egyaránt 8,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A keresetek emelkedése 1,0 százalékponttal gyorsult az előző hónaphoz képest. A bruttó keresetek a vállalkozások körében 7,2, a költségvetésben 10,7 százalékkal nőttek.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kifejtette, hogy augusztusban tovább emelkedett a bérdinamika a magyar gazdaságban. A legfőbb hajtóerőt továbbra is az állami szférát érintő ütemezett bérrendezés adta, amelynek következtében még mindig kétszámjegyű volt a bérnövekedés. Ezzel szemben a vállalati szférában ennél számottevően mérsékeltebb bérnövekedést mért a KSH, ugyanakkor ez volt dinamikusabb az előző havinál, vagyis az átfogó mutató élénkülése a versenyszférára vezethető vissza.

Előre tekintve Virovácz Péter szerint a legizgalmasabb a 2022-es minimálbéremelés munkaerőpiaci hatása lesz. A felek állítólag közel állnak a 20 százalékos minimálbéremelés és garantáltbérminimum-emelés véglegesítéséhez. Annak ellenére, hogy ennek ellentételezésére némi adócsökkentés várható a munkáltatói oldalon, az ING Bank szakértői továbbra is úgy gondolják, hogy ez jelentős többletterhet ró majd a vállalatokra a bértorlódás (pontosabban annak elkerülése) következtében.

A gazdaság munkaerőhiányos állapota, valamint a beruházási javak nehézkes beszerzése pedig tovább szűkíti a vállalatok mozgásterét. Az így kialakult helyzet érdemi inflációs kockázatot hordoz magában, ami megjelenik az ING idei évre várt 4,9 százalékos és jövőre várt 4,5 százalékos inflációs előrejelzésében – hívta fel a figyelmet a szakértő.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője is az emelte ki, hogy a béremelések üteme augusztus hónapban is a közszférában volt gyorsabb az állami bérrendezések nyomán. A versenyszféra bérfolyamatait ugyanakkor némiképp mérsékelhette az összetételhatás is, vagyis hogy a kilábalás során a válság által leginkább érintett, alacsony átlagkeresettel jellemezhető ágazatokban nőtt gyorsabb ütemben az alkalmazotti létszám, például a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás ágazatban az előző évhez képest 10 százalékkal. A versenyszférában megállt a keresetek növekedésének lassulása, ami a munkaerőhiány fokozódását mutatja.

A Századvég Gazdaságkutató szakértőjének várakozásai szerint az átlagkereset az év végéig 8-9 százalékkal emelkedhet. Jövőre ugyanakkor érdemben magasabb, 10 százalék feletti dinamikára számít a körvonalazódó 20-20 százalékos minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, valamint az állami szféra több szektorát érintő bérrendezések nyomán. A kötelező legkisebb bérek emelése azonban kockázatot jelent a kisebb vállalkozások számára, ahol érdemben magasabb a minimálbéren és a garantált bérminimumon foglalkoztatottak aránya. Esetükben szükség van az adóterhek csökkentésére is, míg a nagyobb vállalatok várhatóan kisebb nehézségek árán ki tudják majd gazdálkodni a magasabb béreket.

Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint az elmúlt évekhez hasonlóan a minimálbér és a garantált bérminimum emelése mellett a különböző állami ágazatokat, köztük az orvosokat érintő bérnövekedésnek köszönhetően augusztusban is várható volt fizetések növekedése. Azt is hozzátette, hogy felgyorsuló infláció miatt az idén a reálbér-növekedés üteme csökkent a korábbi években megszokotthoz viszonyítva. Legutóbb 2013-ban és 2014-ben volt 3 százalék körüli a reálbérindex, 2015-ben pedig 4,4 százalékot tett ki.

Németh Dávid kitért arra is, hogy várhatóan az idei utolsó negyedévben tetőzik az infláció, jövőre a bázishatás miatt lassulás várható, csak az a kérdés, hogy milyen szintre ereszkedik 2022-ben. A mostani kilátások szerint 4 százalék körüli ütem várható. Másik oldalról pedig a fizetések is emelkedni fognak. A minimálbérnél és a garantált bérminimumnál jelentős emelkedés várható. Emellett egyre feszesebbé válik a munkaerőpiac, mivel több ágazatban munkaerőhiányos helyzet alakult ki, ez pedig béremelési nyomást okoz - tette hozzá. A kilátások szerint jövőre két számjegyű ütemben növekedhetnek a bérek, a 4 százalék körüli infláció mellett a reálbérek pedig 6 százalékot meghaladó mértékben növekedhetnek - vázolta prognózisát a K&H Bank vezető elemzője. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS