Rövidtávon percre pontosan tervezek, hosszabb távra koncepcionálok, egészen hosszútávon pedig reménykedek – mondta az Üzletemnek dr. Kozma Gábor, a PBA Insura Zrt. vezérigazgatója.
Dr. Kozma Gábor az általános iskolában az alsó tagozat napközijében Fekete tanár bácsitól tanulta a legtöbbet. Most ott tart, hogy fiataloktól tanulna mindenfélét, hogy aztán helyzetbe hozhassa őket. Hisz a vállalati kultúra gondozásában, és elfogadja a menedzserek tanácsát, hogy az üzlet érdekében néha vegyen vissza az impulzivitásból. Ha érdekli, hogy Gábor mit gondol a séfségről és a takarításról egy lovardában, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 509. interjújában.
– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?
– Előző munkahelyemen, a cég központjában, Frankfurtban, a városban, ahol az európai gazdaság ütőerei a felhőkarcolók irodáiban összefutnak, az én véleményemet is kérték a vezetőim, hogyan kell megcsinálni a lízing bizniszt Magyarországon. Akkor ott tényleg úgy éreztem, ez a szakmai csúcs. Elmondtam a tanácsaimat, meghallgattak, majd 5-6 év múlva az egész magyar lízing üzlet romba dőlt, az anyavállalatunk majdnem belerokkant a veszteségekbe. Olyan ez, mint az Everest megmászójának története, aki fölért, elkészült az ikonikus fotó, de lefelé úton odaveszett. Akkor ez a csúcspont volt?
– Milyen távra tervez?
– Jó pár éve azt vettem észre magamon, hogy egy belső óra ketyeg bennem. A dolgaimat pontosan akkor kezdem el és fejezem be, amikorra megterveztem. De néha rugalmasan módosítok is, és akkor az lesz az új mérce. Arra viszont figyelek, hogy időben értesítsem azokat, akiket a rugalmasságom érint. Rövidtávon percre pontosan tervezek, hosszabb távra koncepcionálok, egészen hosszútávon pedig reménykedek.
– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?
– Tanulni a fiataloktól, helyzetbe hozni őket.
– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?
– Fekete tanár bácsitól az altalános iskola alsó tagozatának napközijében. Fantasztikus ember volt. Zsigerből azt csinálta a 70-es évek elején, amit ma finn oktatási módszernek hívnak és jeles Phd-kat írnak belőle. A padok mögötti hátsó traktusban teherautót és egymotoros repülőgépet barkácsoltak puha fából a kézügyesek, mellyel egyidőben elől a tábla előtt holland néptánc koreográfia betanítása zajlott, majd csendes pihenőt rendelt el és a kazettás magnóján Beatles slágereket játszott le és azt mondta, boruljatok előre a padra, csukjátok be a szemeteket és hallgassátok, hisz ezek VILÁGSZÁMOK. És volt ideje kikérdeznie a leckét is, kinn a suli előtti füves réten ülve, papsajtot rágcsálva. A rosszcsontoknak meghúzta a pajeszát. Na, ezt ne írjátok bele a szakdolgozatba.
– Mivel motiválja a kollégáit?
– Ezt talán tőlük kellene megkérdezni. Én a vállalati kultúra gondozásában hiszek, amit egy jól összerakott működő szervezetben a felső vezető dominál és a többi vezető kultúráját is tükrözi. Az is a kultúra része, ahogy a pénzről és a dolgozók megbecsüléséről gondolkodunk. Szóval, minden döntésedet következetesen a vállalati kultúra koordináta rendszerében értékeld, ez motiváló lesz.
– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?
– Séf. Bár otthon csaknem napi szinten művelem, nyáron pedig sütögetek, majd a grillrácsot sikálom az igen gyakori családi és baráti összeröffenések után. Szóval, otthon én inkább szakács vagyok, sőt, néha kukta. A séfséget viszont tényleg kipróbálnám.
– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?
– Nem én vagyok a cégnél a legsikeresebb networker, hanem a vezetőim. Akik gyakran kérnek arra, hogy az impulzivitásomat tekerjem le az üzlet érdekében. Szóval, egy lépés hátra. Szívesen megteszem, jól csinálják a managerek a dolgukat.
– Mire sajnálja az idejét?
– Sorbanállásra. Szemtelenül keresem meg a B vagy C opciót, de ha nincs feladom és megmagyarázom. A „fontosság vitatása”, ami, ha jól tudom, a kognitív disszonancia alesete.
– Mivel lehet felbosszantani?
– Bármivel és semmivel. Akik érzelmileg közel állnak hozzám, azoknak azt hiszem, nehezebb a dolguk. Munka szituációban sokkal türelmesebb és megengedőbb vagyok. Tehát nem lennék a saját rokonom. Csupán ebből a szempontból.
– Milyen önkéntes munkát vállalna?
– Óvatosan kérdez, a feltételes mód azt sugallja. Nagyon kevesen végeznek önkéntes munkát. Nagyra becsülöm őket. Sajnos én is a többség része vagyok. Most szégyellem is magam e kérdés hallatán. Ha szó szerint értelmezem a kérdést, miszerint mi az, amit vállalnék, akkor azt mondom, hogy egy kutya menhelyen szívesen besegítenék. Lovardában már takarítottam pusztán a gazdasszony kedves mosolyáért a pandémia alatt hetekig szinte minden nap, de annak is megvolt az önzés magva. A home-office magánzárkából kívánkoztam ki a pusztába, és lapátot ragadtam.
– Mire nem sajnálja a pénzt?
– Könyvre, utazásra, szeretteimre. Viszont reklám rezisztenciám van. Amit tukmálnak, azt csak azért sem. Marketing guru barátom persze kinevet. Körülnéz a házamban és nevetve dörgöli az orrom alá a legnagyobb büdzsével reklámozott márkák fellelhető termékeit. Esküszöm, nem a reklámok hatására vettem meg azokat. Esküdözhetek…
– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?
– Az utóbbi tíz évben nagyon sokat utaztam mindenfelé a világban. A legélvezetesebb passzióm ilyenkor leülni egy forgalmas helyen, egy kávé vagy egy sör társaságában, figyelni a sürgő-forgó, ide-oda igyekvő embereket és kitalálni a nációjukat, a szándékaikat, szóval a történetüket. Azzal szórakoztatom a társaságomat, hogy el is mondom ezeket a fiktív sztorikat ott helyben.
„Kis ország vagyunk, ahol annak idején az atomenergia-ipar nem a dekarbonizációs törekvések miatt indult el, hanem azért, mert jelentős szén- és vízenergia híján megbízható energiaforrásra volt szükségünk.”