Deliága Ákos: Hiszek a kollektív intelligenciában

Deliága Ákos: Hiszek a kollektív intelligenciában
Szerdahelyi Csaba  |  2021. 08. 24., 09:00

Az a küldetésünk, hogy a fizikai és irodai dolgozók digitalizált kapcsolatba kerüljenek munkáltatóikkal – mondta az Üzletemnek Deliága Ákos, a Talk-A-Bot alapítója és ügyvezetője.

Deliága Ákos figyel másokra és nem csak csúcsvezetőktől szeret tanulni. Az üzleti kapcsolatokban először az emberi kapcsolódást és a kölcsönös emberi-üzleti hozzáadott értéket keresi. Ha kíváncsi rá, hogy Ákos mire nem sajnálja az idejét, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 310. interjújában.

– Mit tart karrierje csúcsának?

– Még MBA hallgatóként elindítottuk társaimmal öt évvel ezelőtt az ország első chatbot ügynökségét, amely mára oda jutott, ahová kevés magyar startup cég: a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatának a Microsoftnak a globális szoftverpiacán belistázott és ajánlott vállalat lettünk a CHEQ nevű HR digitalizációs termékünkkel. Erre büszkék vagyunk, mi lettünk a harmadik ilyen magyar vállalat.

– Milyen távra tervez?

– Az a küldetésünk, hogy a fizikai és irodai dolgozók digitalizált kapcsolatba kerüljenek munkáltatóikkal. Úgy látjuk, ez a következő 5-10 évben meg fog valósulni.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Szeretnénk, ha a megoldásunk egyre több országban megjelenne. Jelenleg a rendszer hét nyelven beszél, ennek bővítése folyamatos feladatunk.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Széles a netwörköm, igyekszem sokaktól tanulni és nem csupán elsőszámú vezetőktől. Az alapítótársam, Geri, teljesem más személyiség, de tőle is sokat tanultam. Hiszünk a kollektív intelligenciában, abban, hogy minél többfelé szempontot behozunk a döntésekbe, annál jobb lesz az eredménye. Ez minden irányban tanulást kíván.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Amivel mindig a legnehezebb: személyes példamutatással. Ha nem látnák rajtam, hogy lelkesedem, bármit mondhatnék nekik.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Nem könnyű a kérdés, mert ha az ember mérnök-informatikusból válik vállalatvezetővé, akkor számos területen kell magát kipróbálnia a HR-től az ügyfélkapcsolaton át a pénzügyig. De ha valami nagyon mást csinálnék, akkor valószínűleg természetfotós lennék.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Mióta céget alapítottam, próbálok olyan emberekkel együtt dolgozni, akikkel emberileg is szívesen töltök el időt. Ilyen módon az üzleti kapcsolatokban is először az emberi kapcsolódást keresem és a kölcsönös emberi-üzleti hozzáadott értéket.

– Mire sajnálja az idejét?

– Bármire, ami repetitív. A céget is ezért hoztuk létre, azt gondoltam, más is így van ezzel, ami ismétlődő, előre látható, azt gyakorlatilag kockázat nélkül képes egy jól betanított robot is ellátni. Így született meg az első hazai csevegőrobotokat fejlesztő cég, a Talk-A-Bot.

– Mivel lehet felbosszantani?

– Az emberi rosszindulattal, illetve a kooperáció hiányával.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– 13 éve vagyok az IVSZ (Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége) tagja, negyedik éve általános elnökségi tagként. Többek között oktatási eseményeken és szakmai vitákon veszek részt, eseményeket találunk ki és szervezünk meg, jogszabályi változtatásokat javaslunk, vagy értékeljük a szakma és a társadalom kapcsolatát. A szervezetben betöltött szerepem a digitalizáció terjedésének és társadalmi pozitív hatásának terjesztése Magyarországon.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Személyes élményekre, utazásra, új emberek megismerésére.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Több, mint 20 éve egy harcművészeti stílust gyakorlok. Ez az, ami egyensúlyban tart a 24 órás vállalkozói lét, a szakmaközi munkák, valamint a családommal és különösen a két kisfiammal kapcsolatos szülői teendőim között.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS