Dallos Zoltán: Hiszek a mentorok erejében

Dallos Zoltán: Hiszek a mentorok erejében
2021. 07. 01., 09:00

Szakmai célként kitűztem egy olyan cég felépítését, amely túlmutat rajtam, és már nemcsak az én személyemtől, napi operatív részvételemtől függ – mondta az Üzletemnek Dallos Zoltán, a DLX MEDIA marketingügynökség alapítója.

Dallos Zoltán 2016 óta vállalkozó, a DLX MEDIA marketingügynökség alapítója, kommunikáció és márkaépítés szakértő.  Korábban 10 éven át banki és energetikai szektorban dolgozott középvezetőként. 2018 szeptemberében szervezte meg az első Üzlet és Utazás rendezvényt, ami azóta két havi rendszerességgel megrendezésre kerülő rendezvénysorozattá fejlődött, több mint 1000 fő részvételével. Az esték felépítése a TED előadásokhoz hasonló, a vendégek 4 inspiráló történetet hallhatnak sikeres vállalkozóktól, digitális nomádoktól, világutazóktól. Zoltán 2017-ben indította YouTube csatornáját, ahol vlog jellegű oktató videók mellett interjúkat készít sikeres emberekkel. Az interjúk célja, hogy szélesebb körben is megismertesse azokat a történeteket, legjobb gyakorlatokat, sikerszokásokat, amelyek hozzásegítették az interjú alanyokat sikereik eléréséhez. Következzen az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 304. interjúja!

Mit tart karrierje csúcsának?

– Az alkalmazotti életemben azt, hogy már 27 évesen sikerült az egyik hazai banknál régióvezetői pozíciót elnyernem: 4 bankfiók és 25 kolléga vezetése tartozott hozzám. Ez volt az első olyan vezetői szint, amikor már nekem is vezetőket kellett vezetnem, ami teljesen más kihívásokat tartogatott, mint korábban a helyi bankfiók irányítása. A 2016 óta tartó vállalkozói életemben pedig az egyik csúcspont egyértelműen az első könyvem megszületése volt. Az Alkalmazottból Vállalkozó című könyv ennek az izgalmas váltásnak a kihívásait és lépéseit írja le. 4 év után sikerült megtalálnunk az irányt, hogy pontosan mivel is foglalkozzunk, mi az, amiben valódi specialisták tudunk lenni, azaz mi is az igazi erősségünk. Jelenleg az online marketingen belül hatékony tartalomgyártással foglalkozunk, ezáltal segítünk elfoglalt vállalkozóknak a szakértői márkájuk építésében. Legyen szó akár videós tartalomgyártásról, YouTube csatorna menedzsmentről, podcast indításáról vagy szövegírásról, közösségi média kezelésről – csapatunkkal rugalmasan ki tudjuk szolgálni ezeket az igényeket.

Milyen távra tervez?

– Az optimista énem hosszú távra tervez, alapvetően így állok a dolgokhoz. Ennek megfelelően azt mondanám, hogy 10-20 évre tervezek. Viszont a realista énem azt súgja, hogy az elképesztően gyorsan változó üzleti és technológiai környezet miatt inkább csak 2-3 évre tervezzek előre, illetve folyamatosan próbáljak igazodni a dinamikusan változó körülményekhez.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Szakmai célként kitűztem egy olyan cég felépítését, amely túlmutat rajtam, és már nemcsak az én személyemtől, napi operatív részvételemtől függ. Olyan rendszert szeretnék létrehozni, amiben mindenki jól érzi magát, mindenki magáénak érzi a feladatokat, és persze mindenki könnyedén azonosul a cég küldetésével és értékrendjével. Mindezt úgy, hogy elismert szakmai hírnevünk legyen a piacon.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Nagyon hiszek a mentorok, illetve a mastermind csoportok erejében. Úgyhogy itt nem egy konkrét személyt neveznék meg, hanem egy nézőpontot vagy módszertant említenék. Szerintem mindenkinek szüksége van egy külső szemlélőre, egy mentorra, tanácsadóra, akitől kötetlenül tud kérdezni és tanácsot kérni. A mastermind, vagyis mesterelme csoportok lényege, hogy a tagok rendszeresen találkoznak és önzetlenül segítenek egymás problémáit megoldani. Minél inkább vezetői, vállalkozói szerepben vagyunk, sok esetben annál inkább magányosnak érezhetjük magunkat. Nem nagyon van kivel megbeszélnünk az előttünk álló kihívásokat, nincs főnökünk, aki megmondaná, hogy éppen mit kellene csinálnunk. Éppen ezért rendkívül sokat tud segíteni a fejlődésben egy külső szemlélő, például egy mentor.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Abban hiszek, hogy mindenki azzal foglalkozzon, amit valóban szeret csinálni és kapja meg a munkavégzéshez szükséges szabadságot. Tehát mindenki az erősségének megfelelő szakterületen dolgozzon, és ne erőltessen magára olyat, ami nem való neki. A másik legfontosabb dolog pedig a csapatszellem, ahol mindenki gördülékenyen tud egymással kommunikálni. Olyan emberekkel igyekszem magam körülvenni, akik jól érzik magukat egymás társaságában, és akár munkaidőn kívül is szívesen leülnének egy kávéra.

Milyen szakmában próbálná ki magát szívesen?

Egy dolog van, ami már régóta mozgatja a fantáziámat. Ez pedig az interim menedzsment, amikor fix idejű, jellemzően 3-6 hónapos feladattal bízzák meg a vezetőt. A feladatok során sok cég életébe bele lehet látni, de mégsem egy alkalmazotti munkáról beszélünk. Nincsen fix, hosszú távú elköteleződés. Csupán egy misszió, egy feladat, amit szinte zsoldosként a harcmezőre dobva teljesítünk. Elvégzem a küldetést, és visszatérek a bázisra, ahol építem tovább a saját vállalkozásom.

Hogyan építi az üzleti kapcsolatait?

– Az üzleti kapcsolatépítést mindig is létfontosságúnak tartottam, ezért már az alkalmazotti éveimben is folyamatosan jártam a különböző kapcsolatépítő rendezvényekre. Habár abszolút a személyes találkozások híve vagyok, az elmúlt másfél évben a pandémia minket is rákényszerített arra, hogy az online térben is tudjunk működni és kapcsolódni. Vállalkozóként kiemelten fontosnak tartom az üzleti rendezvényeken, reggeliken, meetupokon és szakmai konferenciákon való részvételt. Ez lehet akár egy különleges borkóstoló vagy éppen egy kirándulás is, ahol hozzám hasonló érdeklődésű emberekkel tudok találkozni. Ugyanis sok esetben az üzleti kapcsolatok olyan helyen születnek, ahol nem is számítanánk rá. Egy közös hobbi vagy sport iránti rajongás igazán összehozza az embereket, amiből ugyanúgy gyümölcsöző üzleti kapcsolatok születhetnek.

Mire sajnálja az idejét?

– Nem szeretem, ha a kreatív megoldások kiötlése helyett panaszkodásra és kifogásokra pazaroljuk az értékes időnket és energiánkat. Ez az egyik, amit próbálok minimalizálni. A második dolog a múlton való rágódás. Fontosnak tartom, hogy tanuljunk a múltbeli hibákból, azonban ami történt, azt már nem tudom megváltoztatni. A kreatív energiát sokkal hasznosabb a jövő építésére fordítani.

Mivel lehet felbosszantani?

– Leginkább azzal, ha valaki nem tiszteli a másik idejét. Amióta dolgozom, azóta naptár szerint élem az életem, és nagyon ritkán fordul elő, hogy elkések egy találkozóról. Az elfelejtett találkozók számát pedig egy kezemen meg tudom számolni. Ami pedig igazán fel tud bosszantani, az az, ha valaki az üzleti találkozó kezdetekor mondja le a részvételt, amikor már réges-régen ott kellene lennie. Az ember utazott, felkészült a találkozóra, a másik fél pedig abban a pillanatban mondja le, szerintem ez az egyik legnagyobb tiszteletlenség.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Szívesen segítenék gyerekeknek, időseknek és rászorulóknak tartalmas és előremutató beszélgetésekkel. Sokszor már néhány kedves szó lelket önthet az emberekbe, ha a valódi problémáikra tapintunk rá. Emellett szívesen vállalnék különböző pénzügyi vagy vállalkozói oktatást fiatalok számára, például középiskolásokkal szívesen megosztanám a vállalkozói tapasztalataimat a való életből vett példák segítségével, amelyekről nem feltétlenül hallanak az iskolapadban.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A könyvekre. Huszonéves koromban kezdtem el üzleti könyveket olvasni, azóta tízesével vásárolom őket, nem sajnálom rájuk a pénzt, mert azt gondolom, minden tudás ott van a könyvekben. A másik az utazás. Sokkal felemelőbb érzés, ha az ember élményeket gyűjt, nem pedig tárgyakat. Az utazásokon mindig tanulok valamit, és folyamatosan a komfortzónámon kívül vagyok, ami sokat segít a személyiségfejlődésben.

Mi tudja legjobban kikapcsolni?

– A főzés. Nagyon szeretek jókat főzni, és olyankor tényleg 100 százalékosan csak arra koncentrálok, hogy az alapanyagok a megfelelő mennyiségben és minőségben kerüljenek az ételbe, és ne égessek oda semmit. A főzésen kívül pedig az utazás képes kiszakítani a hétköznapokból.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 15., 18:25
Az új jogszabály a 2021/2167-es uniós irányelvet ülteti át a magyar jogba, és ezzel átfogó rendszert hoz létre a nemteljesítő hitelek átruházására, kezelésére és kiszolgálására. A legfontosabb tudnivalókat a Schönherr Hetényi Ügyvédi Iroda szakértői foglalták össze.
2025. 05. 15., 17:05
A tartósan élénk kereslet miatt az eladók kerültek helyzetbe a lakáspiacon, és egyre kisebb árengedményre hajlandóak az ingatlan értékesítésekor. Az Otthon Centrum első negyedéves összegzése szerint a panelek árából engedik a legkevesebbet a tulajdonosok.
2025. 05. 14., 18:25
2025 első negyedévében is folytatódott az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztárak taglétszám-növekedése, az öngondoskodók és a munkáltatók pedig szintén tovább növelték befizetéseiket. A nyugdíjkasszák vagyongyarapodását visszafogták a lakhatási célú kifizetések; a Pénztárszövetség várakozásai szerint pedig az év során összesen 150–200 milliárd forint nyugdíjvagyont használhatnak fel erre a tagok.
2025-05-14 23:10:44
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) közel négy évtizede segíti tudásmegosztással a hazai vállalatok versenyképességét, és kiemelt céljai között szerepel a kkv-k szakmai támogatása. Ennek jegyében június 3-tól az ATV-n és a TV2 Play-en egyedi műsorformátumot indít Cégfejlesztők címmel magyar vállalkozások fejlesztésére. A műsor szakmai zsűrijének tagja lesz Eppel János, a VOSZ elnöke.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS