Csuhay Attila: Az oktatásban van a legnagyobb értékteremtés

Csuhay Attila tervei között szerepel egy lakópark megvalósítása, persze nem olyan, amiből már több tucat létezik. Számára elsődleges a megbízhatóság és a szakmai hitelesség, pedig számtalan rossz példát látott már a munkája során. 2004-ben alapította a GPM Kft.-t, mint mondja: eddig a saját hibáiból tanulta a legtöbbet. Ha érdekli, hogy Attila miért lenne szívesen nyomozó, és mit gondol a kerékpározásról, a válaszokat elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának jubileumi, 500. részében.

– Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– A Benczúr 11 lakó- és irodaház megvalósítását. Ezzel az ingatlanfejlesztési projekttel kiérdemeltük szakmánk legmagasabb elismerését, az Építőipari nívódíjat, illetve ezzel jelöltek az Év projektmenedzsere díjra is.

– Milyen távra tervez?

– Ennyire változó körülmények között gyakran már a néhány hónapos időtáv is kihívás, kellő rugalmassággal és gondos újratervezéssel viszont meg tudunk maradni az eredetileg kijelölt pályán, ha az indokolt. A szakmámban is felgyorsult minden, de azt remélem, a nyugdíjig még lesz alkalmam néhány kiváló ingatlanfejlesztési projekt menedzselésére.

– Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– Egy lakóparkot szívesen megvalósítanék, de nem az unalomig ismertek közé sorolhatót. Inkább olyat, amelyben több sorház van ugyan, de van helye a nagy, szellős közös területeknek, odafigyelünk a zöld megoldásokra, a fenntarthatóságra. Budapesten a 3. kerületi Mocsárosdűlő például ideális helyszín lehet ehhez.

– Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– Konkrét példaképet nem tudok megnevezni, ha pedig összesítést végzek, akkor a saját hibáimból tanultam a legtöbbet. Sokan vagyunk így a mi szakmánkban – amely nem túlságosan ismert és pláne nem gyakori –, akik az elmúlt 15-20 évben első kézből szereztünk tapasztalatokat és vontuk le a tanulságokat, ahogy egy igazi self made manhez illik.

– Mivel motiválja a kollégáit?

– Igyekszem őket minél jobban bevonni a projektekbe, önállóságot és döntési kompetenciát biztosítva számukra. Ezt mindennél fontosabbnak tartom, hiszen ezzel válnak a folyamat aktív részeseivé. Így nem csupán a szavak szintjén érvényes az, hogy egy hajóban evezünk, hanem tényleg közösen, csapatként jutunk át egyik partról a másikra.

– Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Szívesen lennék nyomozó. Leginkább a rejtély felfedése tetszik benne, és főleg az, ahogy egy ügy kapcsán gyakorlatilag a nulláról indulva, minimális vagy zéró tudásból fokozatosan építkezve, hol a logikára, hogy a megérzéseikre hagyatkozva értelmeznek újra és újra egy dagadó információhalmazt, szűrik és csoportosítják az ismereteket és a következtetéseket, hogy végül hol szisztematikus, hol sziszifuszi munkával jussanak el a megoldásig.

– Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Mivel számomra nem is kérdés, hogy betartom, amit megígérek, ezért a megbízhatóság és a szakmai hitelesség az elsődleges számomra. Sajnos a mai világban sokszor érezhetjük azt, hogy rövidtávon ez nem annyira kifizetődő, azonban dolgozom már olyan régen, hogy megérje konzekvensen ilyennek lenni.

– Mire sajnálja az idejét?

– Üres locsogás hallgatására. Ez még ma is képes felbőszíteni.

– Mivel lehet még felbosszantani?

– Az üres locsogás hallgatásán kívül? Értetlenséggel és mellébeszéléssel.

– Milyen önkéntes munkát vállalna?

– A legnagyobb értékteremtés az oktatásban van, ezért leginkább tanítást és mentorálást.

– Mire nem sajnálja a pénzt?

– Utazásra, mert abból is rengeteget tanulok. És sportolásra, mivel ez már jóval több az életemben, mint egyszerű hobbi vagy életforma: már-már létszükséglet.

– Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– A kerékpározás. Nem lehet olyan rossz a kedvem, hogy nyeregbe pattanva ne tudnék újra és újra addig tekerni, amíg elmúlik belőlem minden kimerültség vagy feszültség. Megunhatatlan és leírhatatlanul jó mozgásforma.