Baranyai Dávid: Olyan céget képzelek el, ahol a kollégáim is résztulajdonosok

Baranyai Dávid: Olyan céget képzelek el, ahol a kollégáim is résztulajdonosok
2022. 03. 31., 09:57

Sosem szerettem az autokrata vezetési modelleket. Sokkal jobban hiszek abban, hogy hajtsunk keményen, de részesüljünk is mindannyian abból, amit építünk – mondta az Üzletemnek Baranyai Dávid, a CardInMove Zrt. vezérigazgatója.

Baranyai Dávid olyan ökoszisztémát szeretne, ahol a munkatársai, az ügyfelei és a stratégiai partnerei mind részesülnek abból a sikerből, amit közösen hoznak létre. Nem tervezi, hogy pályát váltson, de ha mégis valamilyen másik szakmát kellene választani, a tanári hivatás vonzza leginkább. Ha az is érdekli, hogy Dávid hogyan építi üzleti kapcsolatait, a választ elolvashatja az Üzletem 12 kérdés – 12 válasz sorozatának 391. interjújában.

Mit tart karrierje eddigi csúcsának?

– Úgy érzem, még nem vagyok a csúcson, de nagyon közel vagyok hozzá. Azt hiszem, még néhány év szükséges ahhoz, hogy odaérjek.

Milyen távra tervez?

– Úgy érzem, a CardInMove projektet 7-10 év alatt eléggé nagyra lehet építeni ahhoz, hogy igazán pozitív változást tudjunk elérni a környezetvédelem és a kapcsolatteremtés minőségének javítása érdekében. Erre az időtávra tervezünk.

Mi szerepel a szakmai bakancslistáján?

– A szakmai bakancslistára ezeket írtam fel:

1. Olyan céget építeni, amelyikben a kollégák örömmel dolgoznak és azt a sajátjuknak érzik.

2. Beteljesíteni a CardInMove következő 2 éves tervét, azt követően pedig az 5 éveset.

3. Olyan céget létrehozni, amelyik a fiatalok előtt jó példával jár. Olyat, amire azt mondják: ha ez így is lehetséges, akkor én is nekivágok annak, hogy beteljesítsem azt, amiért megszülettem.

Kitől tanulta eddig a legtöbbet?

– A nagymamáimtól, a szüleimtől, a karate edzőmtől, Bíró Györgytől, a barátaimtól, a mentoraimtól és a MasterMind csapatomtól.

Mivel motiválja a kollégáit?

– Olyan céget képzelek el, ahol a kollégáim is résztulajdonosok. És olyan ökoszisztémát szeretnék, ahol a munkatársaim, az ügyfeleim és a stratégiai partnereim is mind részesülnek abból a sikerből, amit közösen hoztunk létre. Sosem szerettem az autokrata vezetési modelleket. Sokkal jobban hiszek abban, hogy mindannyian hajtsunk keményen, de részesüljünk is mind abból, amit építünk. Azt hiszem, az a legmotiválóbb, ha a sajátjáért dolgozik valaki.

Melyik szakmában próbálná ki magát szívesen?

– Nincs ilyen konkrét szakma. Mindig is a szervezést és a tanítást szerettem a leginkább. Ha mégis választanom kellene egy konkrét szakmát, akkor a tanári pálya érdekelne a leginkább.

Hogyan építi üzleti kapcsolatait?

– Három alapelvem van, amikor üzleti kapcsolatba kezdek valakivel:

1. Mindkettőnknek legyen jó, különben az üzlet nem szolgálja sem az egyén, sem a közösség javát.

2. Szavahihetőség. Amit ígérek szóban, azt írásban is tartom. Ha elveszíted a szavaid hitelét, nem marad semmid. Ezért erre mindig figyelek.

3. Olyan munkát akarok végezni, amivel másoknak értéket teremtek. Amiért nekem kevesebbet kell fizetnie, de sokkal többet tud keresni az én munkám által.

Mire sajnálja az idejét?

– Ugyanazt a dolgot többször is megcsinálni, amikor tudom, van megoldás arra, hogy csak egyszer végezzem el.

Mivel lehet felbosszantani?

– Ez jó kérdés. Nem tipikus interjús kérdés. Nehezen lehet felbosszantani, általában eléggé hidegen tartom a fejemet, mert fontos a józanság, és a harag csak megrészegít. Talán az tud kibillenteni, ha azt látom, hogy valaki szándékosan árt vagy ártani akar másnak.

Milyen önkéntes munkát vállalna?

– Ami kapcsolatos a természetvédelemmel, a gyermekvédelem – az SOS Gyermekfalvakat most is támogatom. Mások lelkének és szellemének fejlesztése is folyamatosan foglalkoztat.

Mire nem sajnálja a pénzt?

– A fejlesztésre és a fejlődésre

Mi tudja a legjobban kikapcsolni?

– Ebből szerencsére elég sok van. Ha kétkezi munkát végzek, például a kertben, a sportolás, társasjátékok a barátaimmal, utazás, egy idegen kultúra megismerése, beszélgetés idősekkel, gyerekeket tanítani olyan bölcsességre, amit felnőttkorukban a saját és mások javára tudnak használni, és nem utolsó sorban: tanulni valami újat!

(Fotó: CardInMove)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 07., 16:05
2026. januárban a magyarországi kutaknál a 95-ös benzin átlagára 555, a dízelüzemanyagé 570 forint volt, az előbbi 4, az utóbbi 3 forinttal alacsonyabb, mint a szomszédos országok átlagára – tájékoztatott a statisztikai hivatal. A „régiós átlagárnál” ugyanakkor 15, illetve 18 forinttal magasabb volt a magyarországi árszint.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS