A következő három évben 315 milliárd forint értékű beruházás valósulhat meg Magyarországon a nagyvállalati beruházási támogatás keretében – jelentette ki Varga Mihály hivatalos Facebook-oldalán szerda reggel közzétett videonyilatkozatában.
Számos magyar vállalat a járvány idején is fejlesztéseket tervez, ezt a kormány is támogatni kívánja, ezért a program idei keretét 25 milliárd forinttal 40 milliárd forintra emelik – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.
A koronavírus-járvány által okozott gazdasági károk enyhítésében és a gazdaság újraindításában kulcsszerepe van a beruházások ösztönzésének.
Mint mondta: a 2015-ben indított nagyvállalati beruházási támogatás a kormány egyik legeredményesebb befektetés-ösztönzési programja, amellyel eddig 264 milliárd forint értékű beruházás és 2600 új munkahely jött létre.
A Pénzügyminisztérium által készített felmérés szerint mintegy hatvan magyar vállalatnak van már elindított vagy tervezett beruházása, ezek összesített értéke 315 milliárd forint.
E fejlesztések nemcsak új munkahelyeket teremtenek majd, hanem javítják a termelékenységet, az alkalmazott technológiát, valamint hozzájárulnak a piac bővüléséhez is – részletezte Varga Mihály kiemelve, hogy a beruházási igény több ágazatban, így az élelmiszeriparban, az építőiparban és a járműiparban is tapasztalható, ezeket a kormány a programon keresztül kívánja támogatni. (MTI)
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.