Varga Mihály: élénk a startup élet Magyarországon

2018. 11. 28., 11:45

Magyarországot élénk startup élet jellemzi, az ország vonzó befektetői környezetet kínál a cégeknek - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a „Startupok éjszakája 2018” című rendezvényen kedden Budapesten, ahol megünnepelték a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) alapításának 25 évfordulóját is.

Varga Mihály kiemelte: az országban a gazdasági növekedés is segíti a startupok fejlődését, hozzátéve, a gazdasági bővülés alapja a lakossági fogyasztás növekedése és a beruházások kétszámjegyű bővülése.  A fejlesztési adókedvezmények a jövőben is fennmaradnak, sőt bővülnek, ezzel is segítik a növekedési fázisban lévő, induló cégeket - hangsúlyozta a pénzügyminiszter.

Eddig a sikeres, magyar tulajdonú startup cégek a fejlődésük bizonyos szakaszában külföldön folytatták tevékenységüket. Napjainkban elindult ezzel párhuzamosan az a folyamat is, hogy külföldi startupok Magyarországra költöznek, mert megfelelő az üzleti környezet, olcsóbbak a működési költségek, jó az infrastruktúra - mutatott rá a pénzügyminiszter.

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és -szabályozásért felelős államtitkára kiemelte: a jövőben növelni és javítani kell a hazai cégek hozzáadott értéket termelő képességét. Más nemzetek úgy tartják, a magyarokat vállalkozói szellem, kreativitás jellemzi, ez lehet az alapja annak, hogy a kis magyar cégek minél előbb nagy vállalatokká váljanak - fűzte hozzá az államtitkár.

Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese azt emelte ki: a főváros kedvező szellemi környezetet teremtett az induló kis cégek számára, olyan világváros, ahol szeretnek élni a fiatalok a pezsgő kulturális élet miatt. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-07 14:18:29
Nem csupán az országon áthaladó ukrán gabonát, hanem az ide érkezett termények minőségét is folyamatosan ellenőrzik. A kormány célja továbbra is az, hogy csak kiváló minőségű és biztonságos élelmiszer kerüljön a magyar emberekhez – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.
2023-06-07 11:18:38
Rekordot döntött idén az első három hónapban az utasbiztosítások díjbevétele. Azok a magyarok, akiknek telik rá, ismét utaznak, és többet költenek erre, mint korábban bármikor – derül ki a Bank360.hu összeállításából.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS