Üzbegisztáni kapcsolatait erősíti a Széchenyi István Egyetem

Üzbegisztáni kapcsolatait erősíti a Széchenyi István Egyetem
2023. 01. 30., 19:52

A taskenti Digitális Gazdaságtudományi és Agrotechnológiai Egyetemmel írt alá együttműködési megállapodást a győri Széchenyi István Egyetem. A két intézmény a képzések és kutatások terén erősíti partnerségét.

A Széchenyi István Egyetem arra törekszik, hogy erősítse globális láthatóságát, amelynek érdekében folyamatosan bővíti nemzetközi partnerkapcsolatait. Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a kelet-, a délkelet- és a közép-ázsiai régióra, már csak azért is, mert az ottani országokból nagyon sok – elsősorban Stipendium Hungaricum felsőoktatási ösztöndíjas – fiatal tanul a mintegy 40 angol nyelvű képzés valamelyikén. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a győri és a mosonmagyaróvári karokon ma már csaknem 800 nemzetközi hallgató folytatja tanulmányait, akik a világ hetven országából érkeztek.

Közép-ázsiai fiatalok is szép számmal járnak intézményünkbe, ugyanakkor üzbegisztáni egyetemmel eddig nem volt hivatalos együttműködésünk. Ezért is örültünk a taskenti Digitális Gazdaságtudományi és Agrotechnológiai Egyetem megkeresésének, amelynek képzési és kutatási portfóliójában számos lehetséges kapcsolódási pontot azonosítottunk”– fogalmazott dr. Lukács Eszter, a Széchenyi Egyetem nemzetközi stratégiai elnökhelyettese.

A kapcsolatok erősítésére az üzbég egyetemről nemrégiben küldöttség érkezett Győrbe Rusztam Abduraupov rektor vezetésével. A megbeszélések eredményeként a két intézmény megállapodást írt alá, amely képzési és kutatási együttműködésekre terjed ki. Mészáros Márta, a Széchenyi-egyetem Nemzetközi Programok Központja osztályvezetője hozzátette: a vendégeknek az egyetem Digitális Fejlesztési Központjának munkatársai bemutatták azokat a dróntechnológiai kutatásaikat, amelyek a jövőben nagymértékben hozzájárulhatnak az agrárium fejlődéséhez és a fenntartható élelmiszertermeléshez.

Dr. Lukács Eszter közölte: nemzetközi kutatási hálózat építéséről, kettős képzési programokról és az üzbég–magyar kapcsolatok erősítéséről van szó. Ennek érdekében már a közeljövőben folytatódnak a tárgyalások, amelyekbe a Széchenyi-egyetem Agrár- és Élelmiszeripari Kutatóközpontja, valamint Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kara is bekapcsolódik, nyáron pedig újabb küldöttség érkezik a taskenti egyetemről, akkor már célzottan a mosonmagyaróvári karra.

A felvételen dr. Lukács Eszter és Rusztam Abduraupov.

(Fotó: Májer Csaba József)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS