Újabb rekord negyedév az ALTEO életében

2021. 05. 17., 14:30

Visszaigazolták az ALTEO ESG-szemléletű stratégiájának létjogosultságát és az elmúlt időszakban meghozott befektetési döntések helyességét az első negyedév eredményei: a konszolidált EBITDA 98 százalékkal emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest, míg a csoport nettó eredménye 137 százalékkal nőtt. A bővülés elsődlegesen a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központ kimagasló teljesítményének köszönhető, azonban a tavaly megvásárolt 15 MW-os szélerőműpark és a felújított gibárti vízerőmű többleteredménye is kivette a részét a növekedésből.

Továbbra sem volt érdemi hatással a COVID-19 okozta általános gazdasági visszaesés az ALTEO Nyrt. működésére, amely az első negyedévben is folytatta a menetelést: az árbevétel 426 millió forintos bővülése mellett az EBITDA 98 százalékos növekedést mutat az előző évhez képest. Ebben oroszlánrészt vállalt a hő- és villamosenergia-termelést irányító szabályozási központ, amelynek kimagasló eredményességéhez az is hozzájárult, hogy gázmotoros kapacitásait tavaly 18 MW-tal bővítették.

Szintén jelentős hozzáadott értéke volt az első negyedévi teljesítményben a támogatott villamosenergia termelési szegmensnek. Ezen belül is kiemelkedik a tavaly megvásárolt 15 MW-os szélerőműpark és a felújított gibárti vízerőmű többleteredménye. Végezetül a pandémia hatásainak leginkább kitett energia kiskereskedelmi terület is kitett magáért: a tavalyit meghaladó eredménnyel járult hozzá a konszolidált EBITDA jelentős bővüléséhez. A konszolidált nettó eredmény 137 százalékkal lett magasabb, mint 2020 azonos időszakában.

„Az első negyedév komoly eredménybővülése ismételten visszaigazolta, hogy kellőképpen megalapozott és működőképes az ESG-alapú stratégiánk, amelynek középpontjában a szabályozási központ képességeinek erősítése áll, miközben nem hanyagoljuk a többi üzletág fejlesztését sem” – mondta az ALTEO vezérigazgatója.

Ifj. Chikán Attila úgy vélte, a remek teljesítményben az is közrejátszik, hogy rendkívül következetesen folytatják befektetési és beruházási programjukat, teljes összhangban a 2024-ig tartó időszakra szóló, még 2019 őszén bemutatott stratégiával.

„Ennek folyományaként szisztematikusan bővítjük a kapacitásokat, igazodva a kiegyenlítő energetikai szolgáltatások iránti kereslet élénküléséhez" – tette hozzá a vezérigazgató, aki szerint utóbbi elsődlegesen a megújuló energetikai fejlesztések terjedésének, különösen a naperőművi kapacitások jelentős bővülésének köszönhető.

Ifj. Chikán Attila azt is hangsúlyozta, hogy a csoport összteljesítményén azért sem érződik a pandémia hatása, mert eredményes tevékenységeik képesek a válságérzékenyebb üzleti szegmensek gyengébb teljesítményét túlkompenzálni. Az elindított hulladékgazdálkodási, elektromos mobilitási, illetve megújulótermelés-menedzsment üzletágak életében például kismértékű lassulást okozott a COVID-19, ezt azonban átmenetinek tekintik, és a járványhelyzet lényeges enyhülésével ezeken a területeken is fellendülésre számítanak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-08 12:41:03
A lakásbiztosítások kiemelt szerepet kapnak a nyár elején gyakran előforduló viharok és az azok okozta károk miatt – közölte a Netrisk.hu. Ha régen, akár 5 évvel vagy korábban kötött lakásbiztosításról van szó, érdemes megnézni, milyen értékű az ingatlan.
2023-06-08 09:41:20
Nem árt figyelni, hogy milyen jogviszonyban foglalkoztatják a diákmunkásokat, mert az eltérő formákhoz tartozó különféle adózási kötelezettségek jelentős hatással vannak a nettó jövedelem alakulására. A főbb lehetőségeket járja körül a Moore Hungary elemzése.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS