Újabb lépés a kínai egyetem Budapestre hozásához

2021. 08. 27., 20:00

A kormány a hazai felsőoktatás versenyképességének erősítése, a magyar fiatalok korszerű képzése érdekében Budapestre hozná a világ 31. legjobb egyetemét. Az Országgyűlés döntésének megfelelően közérdekű vagyonkezelő alapítványt hoznak létre a világszínvonalú, kutatás-orientált egyetem létesítésének támogatására – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Az alapítvány feladata az előkészítés, a hatástanulmányok és tervek elkészítése után az egyetem megépítéséről népszavazás fog dönteni. Az alapítvány bejegyzésének folyamata a kérelem benyújtásával megkezdődött. A beruházás előkészítését a Palkovics László kormánybiztos vezetésével felálló öttagú kuratórium vezényelheti le.

A tervezett fejlesztés megvalósulása esetén a magyar és közép-európai hallgatók Budapesten tanulva szerezhetnének diplomát a nemzetközi élvonalba tartozó intézményben. A Fudan hazai szerepvállalásával Magyarország regionális tudásközponttá válhat – hangsúlyozták a közleményben.

Az alapítvány kuratóriumának elnöke Palkovics László, a Budapest Diákváros megvalósításáért, valamint a Fudan Egyetem részvételével alapítandó magyarországi felsőoktatási intézmény működési környezete kialakításáért felelős kormánybiztos.

A testület tagjai Szilas Cecília, korábbi pekingi nagykövet, majd helyettes államtitkár, jelenleg miniszterelnöki főtanácsadó, Horváth Levente, a Magyar Nemzeti Bank elnöki főtanácsadója, Kovácsics Iván miniszteri tanácsadó és P. Szabó Sándor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Kína-tanulmányok Tanszékének tanszékvezetője.

A kormány 2022 végéig beszámol az Országgyűlésnek a Fudan Hungary Egyetem előkészítéséről és a várható költségekről. A megvalósításról a részletes tervek ismeretében, az érintettek véleményének kikérése után születhet majd döntés. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS