Újabb 150 milliós befektetést kap az áruszállítók Ubere

2020. 02. 04., 10:00

Újabb 150 milliós befektetést kapott a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelőtől a Fuvar.hu. A startup mára több mint 1300 fuvarozó partner ajánlataival dolgozik és több mint 10 ezer szállítás esetében hozták össze sikeresen a megrendelőket a szolgáltatókkal. A mostani befektetésnek köszönhetően 2020 is a fejlődés éve lesz számukra, a cég dinamikus bővítése mellett partnereik számára kínálnak új megoldásokat, de a fenntarthatóság jegyében fatelepeséi programot is indítottak.

A startup tavaly óta már nem csak kisebb fuvarcégek, de a GLS, a TNT és a Magyar Posta „instant" szállítási árajánlataival is dolgozik. Ennek köszönhetően pillanatok alatt találhatnak szolgáltatót maguknak a sietős megrendelők, a szállítócégek számláján pedig akár 24 órán belül jóváíródhat a fuvardíj teljes összege. 

2020-ban újabb babérokra törnek 

A cég jelenleg is tárgyal nagyobb logisztikai vállalattal, hogy 2020-ban tovább növelhessék kiemelt szolgáltató partnereik számát, ezzel bővítve a megrendelők lehetőségeit. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő – amely a cég indulását is lehetővé tette Inkubációs befektetési programjának keretében – 150 milliós seed befektetésének köszönhetően idén a B2B szolgáltatások, többek között a csomagküldés területén szeretnének teret nyerni, elsősorban a hazai piacra koncentrálva. A szektorban várt erősödés már a cég nemzetközi terjeszkedését készíti elő. 

2020-ban elsősorban a fejlesztői és értékesítői erőforrásainkat szeretnénk megtöbbszörözni. A tőkéből végre lehetőségünk adódik magasabb szintre emelni marketing tevékenységünket is, ami a hosszú távú bővülési céljaink szempontjából kulcsfontosságú. Idén szeretnénk egy olyan algoritmust is fejleszteni, mely fuvarláncokat készít a furgonosoknak és teljes útvonaltervet kínál több fel- és lerakási cím kiszolgálására. Ez óriási lépés lesz, hiszen ennek köszönhetően partnereink több szállítási feladatot tudnak majd ellátni nálunk egyidőben, és nem kell rakodási terveket, idő- és költségbeosztást végezniük" – vázolja a terveket Szucsányi-Borza Sebestyén, a Fuvar.hu alapítója. 

Zöldnek lenni nem csak menő, de kötelesség is 

A fiatal vállalkozás alapértékének tekinti a környezetvédelmet, illetve a fenntartható fejlődést, és ez nemcsak abban nyilvánul meg, hogy szelektíven gyűjtik a szemetet vagy tudatosan gazdálkodnak az áramfelhasználásukkal. Már az üres rakterek kihasználásával és a fuvarútvonalak optimalizálásával is csökkentik a környezeti terhelést, ráadásul minden, a Fuvar.hu-n keresztül megvalósult szállítás ára tartalmazza az adott fuvar szén-dioxid-kibocsátásának kompenzációját – ezt az összeget fatelepítési programjuk finanszírozására fordítják. 

Megrendeléskor egy kifejezetten erre írt algoritmus számítja ki a CO2 kibocsátás mértékét a szállítást végző jármű forgalmi engedélyében szereplő környezetvédelmi besorolása alapján, a megrendelő pedig tájékoztatást kap arról, hogy a Fuvar.hu által ültetett fa mennyi időn belül köti meg ezt a szén-dioxid mennyiséget növekedése során. A faültetés és a gondozás díját a szolgáltatás ára tartalmazza. 

2019 októberében indítottuk ezt a küldetést, és már 10 különleges fát (6 éves, 2-3 méter magas) ültettünk a budapesti János Kórház parkjában. Most az időjárás nem engedi további fák ültetését, így a megrendelőink által kifizetett faültetésre szánt összegeket összegyűjtjük és márciusban folytatjuk. 2020-ban 1000 palántát és 100 parkfát szeretnénk ültetni" – magyarázza Szucsányi-Borza Sebestyén. 

Irigylésre méltó számok 

A Fuvar.hu jelenleg közel 4000 regisztrált megrendelővel büszkélkedhet, 2017 óta 10000+ sikeres fuvarügyletet bonyolítottak le az online piactéren, szállító partnereik között pedig több mint 1300 kisebb és nagyobb méretű fuvarozócéget tudhatnak. A B2B partnerek között a raklapos szállítás és a webshop last miledelivery szolgáltatás a legnépszerűbb jelenleg, míg a lakossági ügyfelek IKEA bútorok és különböző háztartási eszközök házhozszállítását rendelik a leggyakrabban. Az oldal forgalmának ötödét ugyanakkor már a nemzetközi költöztetések adják. 

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 17., 16:05
A nyár nemcsak a pihenés, hanem a munkavégzés rugalmasabb formáinak időszaka is. Egyre többen dolgoznak görög szigeteken, a horvát tengerpartokon vagy éppen a Balaton mellett – hívhatjuk őket akár digitális nomádnak is, magyar céges státusszal. De tényleg működik ez szabályosan, vagy inkább adó- és tb-kockázatot húzunk magunkra? A kérdésre a Niveus szakértője válaszol.
2025-07-16 16:20:00
Júliusra a kereslet visszaesésével párhuzamosan befékezett a használt panellakások drágulása, Kelet-Magyarországon pedig még csökkenésnek is indult az átlagáruk. A Duna House szakértője szerint a 3 százalékos hitel újabb lökést adhat ennek a szegmensnek, különös tekintettel az új finanszírozási konstrukció lakásokat érintő feltételei között szereplő 100 millió forintos értékhatárra és a maximum 1,5 millió forintos négyzetméterárra.

  Rovathírek: HIPA

Magyarországi leányvállalatának 2021-es megalapítása után újabb K+F projekttel bővíti budapesti központját a Tulip Interfaces. Az amerikai gyártástechnológiai vállalkozás csapata a befektetés után 26 mérnökkel bővül, akiknek feladata a „no-code platform” fejlesztésének támogatása lesz. Az 5,8 millió euró értékű K+F beruházással a cég tovább erősíti befolyását az európai tech piacon.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A Siemens a világ vezető automatizálási és robotikai szakkiállításán, a müncheni automaticán mutatta be intralogisztikai fejlesztéseit. Ezekkel már nem csak nagyvállalati, hanem kkv-szinten is elérhetővé válnak a vállalat raktárautomatizáló megoldásai. Boros Péter, a Siemens Zrt. szakértője kérésünkre bemutatta az autonóm mobil robotokban (AMR) és automatizált irányítású járművekben (AGV) rejlő új lehetőségeket, amelyek üzembe helyezését és működtetését új dimenzióba emeli az Operations Copilot rendszer, valamint a Safe Velocity szoftvermegoldás. Előbbivel, a mesterséges intelligencia alapú felületén keresztül beszélgetésbe is elegyedhetünk, míg utóbbi hibabiztosan felügyeli a járművek sebességét, lehetővé téve, hogy a biztonsági lézerszkennerek védőmezői valós időben igazodjanak az adott környezethez.
Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS