Új típusú ellenőrzéseket is folytat idén a NAV

2019. 01. 23., 17:44

A NAV idén új típusú, úgynevezett perelőkészítő ellenőrzéseket is folytat, melyeknek célja a perben bemutatható bizonyítékok begyűjtése, így célirányosan biztosítható a piaci versenyt tisztességtelenül deformáló személyek kizárása a gazdasági életből – tájékoztatott az adóhivatal.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal által indított perek nyomán akár „korlátlanul” is felelősségre vonhatók a vállalkozások vezetői.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal évek óta kezdeményez peres eljárásokat az egyes vállalkozási formák által biztosított korlátolt felelősséggel visszaélő tisztségviselőkkel szemben. Az elmúlt években több mint 2 000 úgynevezett felelősség-átviteli per indult országos szinten, ezek hatására pedig milliárdos nagyságrendben állapítottak már meg olyan kötelezettségeket vállalkozások vezető tisztségviselői rovására, melyek egyéb módon nem lettek volna érvényesíthetők. A kialakult pergyakorlat mellett nyilvánvalóvá vált, hogy a korlátozott felelősség korántsem jelenti a társas vállalkozások mögött álló magánszemélyek teljes „felelőtlenségét”, így többek között a költségvetési bevételek rovására piaci előnyöket szerző vállalkozások vezetői bírósági határozatok alapján személyesen lesznek kénytelenek megfizetni a jogszerűtlenül szerzett előnyt.

Ha a bíróság által a hitelezői veszteségből eredő károk megfizetésére kötelezett személy nem fizet, akkor a hitelező kérelmére öt évre eltilthatják őket a cégképviselettől és az irányító befolyást biztosító üzletrészek megszerzésétől.

A NAV által indított pereknek gazdaságfehérítő hatása is van, hiszen a tisztességtelen piaci előnyöket élvező vállalkozások irányítóit egyrészt a személyes helytállási kötelezettség lehetősége tarthatja vissza a hitelezők megkárosításától, másrészt a vele szemben alkalmazható eltiltás lehetővé teszi a szabálykövető vállalkozások piaci megerősödését.

A NAV idén új típusú, úgynevezett perelőkészítő ellenőrzéseket is folytat, melyeknek célja a perben bemutatható bizonyítékok begyűjtése, így célirányosan biztosítható a piaci versenyt tisztességtelenül deformáló személyek kizárása a gazdasági életből.

A tagok és képviselők személyes felelősségre vonása legbiztosabban jogkövető magatartással kerülhető el. Bár a gazdasági törvényszerűségek eredményezhetnek fizetésképtelenséget, azonban ilyenkor felértékelődik, hogy a vezető tisztségviselő a válságot miként kezeli.

Fontos, hogy valamennyi eljárásban részt vegyenek a társaság felelős irányítói, hiszen a távolmaradásukkal nem tudják elkerülni a várható jogkövetkezményeket. A NAV ügyfélközpontú és szolgáltató hatóságként megfelelő kommunikációval elősegíti a gazdasági nehézségek kezelését, a joghátrányok elkerülését – zárul az adóhivatal közleménye.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 03. 14., 15:10
A NAV az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is.
2025-03-14 19:05:00
A lakásukat bérbe adók az MBH Elemzési Centrum számításai szerint 6 százalék körüli hozamra számíthatnak ebben az évben – de vajon jó befektetés marad-e az ingatlan, ha a lakásépítési boom beindulásával a bérlakáspiacon is intenzívebbé válik az árverseny?
2025-03-13 16:25:00
A bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális minimumadót befolyásoló tételek is újdonságként kerülnek a NAV fókuszába az adóhatóság frissen közzétett, 2025. évre vonatkozó ellenőrzési terv szerint – hívja fel rá a figyelmet az EY.
2025-03-13 14:15:00
Országosan közel három éve nem volt annyira szűk az alku tere a lakáspiacon, mint a téli hónapokban – derül ki az OTP Ingatlanpont adataiból. A meghirdetett árhoz képest december és február között átlagosan 5,5 százalékot sikerült alkudni a vevőknek, a legkisebb tér a panellakások esetében volt erre, ott minimális volt a különbség az utolsó hirdetési ár és a vételár között.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Megérkeztek a hazai lízingszerződések tavalyi számai, amelyek összességében ugyan növekedést mutatnak, de tanulságos megnézni a részleteket, hiszen komoly eltérések jelentek meg az egyes szegmensek között, és ennek nyomós okai vannak. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a BizniszPlusznak kifejtette, hogy szervezetük éves jelentéséből milyen következtetéseket érdemes levonni a magyar vállalkozások helyzetéről és lehetőségeiről, illetve magának a lízingpiacnak az alakulásáról.
A vállalatok és szervezetek mesterséges intelligencia használatát 2025. február 2-a óta új uniós rendelkezés szabályozza. Hogy mely AI-alkalmazások tartoznak az elfogadhatatlan vagy „csak” a kockázatos kategóriába, a technológia jelen állapotára vonatkoztatva eldőlt, viszont változhat is annak függvényében, hogy az EU nyílt tudományos csoportja szerint mennyi idő alatt és mekkorát fejlődik. Milyen esetekben és mekkora bírságokat kockáztatnak az AI-t alkalmazó cégek, ha megszegik a rendeletet? Hogyan és meddig tudnak felkészülni a szabályos használatra? Mit tehet a „magánember” AI-val kapcsolatos jogsérelem gyanúja esetén? A kérdésekre dr. Baracsi Katalin internetjogász válaszol.
A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS