Tóth Kornél: Sokat kereshetnek a magyar cégek a rugalmassági aggregációval

Tóth Kornél: Sokat kereshetnek a magyar cégek a rugalmassági aggregációval
2023. 10. 10., 19:11

A különböző energiatermelők és -fogyasztók összefogásával a rugalmassági aggregátorok az országok áramellátásának kiegyensúlyozását segítik, ami a megújuló energiaforrások terjedésével világszerte egyre fontosabbá válik. A vállalatok már azzal is plusz bevételre tehetnek szert, ha az átviteli rendszerirányító rendelkezésére állnak, a magyar cégek ráadásul kiemelkedő összegre számíthatnak, még régiós összehasonlításban is – olvasható a Nano Energies elemzésében.

A hálózati kiegyenlítést célzó szolgáltatások a villamosenergia-hálózat stabil, zavartalan működését hivatottak segíteni. Ezek a szolgáltatások hozzájárulnak az energiaellátás folyamatosságához, továbbá a fogyasztók kedvező áron juthatnak hozzá az energiához, amikor szükségük van rá.

A rugalmassági aggregátorok képesek irányítottan növelni, vagy csökkenteni az energialeadást vagy -felvételt, a hálózat igényeinek megfelelően. Az energiatermelők és a nagyobb fogyasztók így beléphetnek a hálózati kiegyenlítést célzó szolgáltatások piacára, ahol többletbevételhez is juthatnak. A teljesítmény változtatása észre sem vehető működés közben, hiszen minden automatikusan, egy okos rendszeren keresztül történik.

A rendszer működésmódja országonként némileg eltér, ezért különbségek lehetnek abban, hogy egy energiatermelő mennyi extra bevételhez juthat a hálózati kiegyenlítést célzó szolgáltatások által. Az öt országban működő Nano Energies összevetette Magyarország, Csehország, Románia, Szlovákia és Horvátország piaci adatait, amelyekből kiderül, hogy a régióban a magyar csatlakozók magas bevételekre számíthatnak már akkor is, ha csak rendelkezésre állnak a termelés szabályozására.

A fenti adatokból jól látszik, hogy Magyarországon kimagaslóan sokat kereshetnek azok a cégek, amelyek a vállalkozásban alkalmazott eszközeiket rendelkezésre bocsátják a hálózati kiegyenlítést célzó szolgáltatásokhoz. Például egy hazai mezőgazdasági vállalkozás tulajdonosa 2 MW kapacitású kogenerációs egységgel és 2,5 MW-os világítási rendszerrel akár kétszer annyit „kereshet”, mint cseh versenytársai, és kilencszer nagyobb bevételre tehet szert, mint egy hasonló román vállalkozás. A magyar cégek akár egy dízelgenerátorral is magas, éves szinten akár 70.000 euró bevételre számíthatnak, a 2023 első félévi energiapiaci adatokat alapul véve.

„Ahogy Magyarországon egyre nagyobb teret nyernek a megújulók, egyre fontosabbá válnak a hálózati kiegyenlítést célzó szolgáltatások – magyarázza Tóth Kornél, a Nano Energies magyarországi vezetője. – Az energiarugalmasság kihasználásával folyamatosan összehangolható a fogyasztás és a termelés. Az adataink jól tükrözik, hogy ezzel nem csak az országos energiahálózat jár jól, hanem azok a vállalkozások is, amelyek rendelkezésre bocsátják energiatermelő, vagy -fogyasztó egységeiket a rugalmassági aggregátorok számára. Magyarországon különösen érdemes megfontolni a csatlakozást, hiszen régiós szinten is kiemelkedő bevételre számíthatnak az energiapiacra belépő vállalatok.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 10., 13:20
A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.
2025. 11. 09., 17:55
Az elmúlt hónapokban folyamatosan emelgették a személyi kölcsönöknél igényelhető összeg maximumait a bankok, így ma már öt szolgáltatónál is 15 millió forintnál húzódik a felső határ – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A limitek emelése nyomán a személyi kölcsön egyre többször lehet valós alternatíva a szabad felhasználású jelzáloghitelekkel szemben, bár utóbbiaknál sok esetben több tízmilliós összeget igényelnek az ügyfelek.

  Rovathírek: HIPA

A stabil diplomáciai kapcsolatok kézzelfogható gazdasági előnyökhöz vezetnek, és tovább bővültek a két ország üzleti együttműködésének kulcsfontosságú területei – értékelte Joó István kormánybiztos az előző héten zajlott magyar-amerikai csúcstalálkozó eredményeit.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS