Május 31-ig még lehet az adóból a sportot támogatni

2021. 05. 27., 09:15

Több mint 300 ezer cégtől várja hétfőig a társasági adóbevallást az adóhivatal, május 31-ig lehet még dönteni a sporttámogatásról is. Nagy könnyebbség, hogy az összeg a 2021. július 1-től kezdődő sportévben is felhasználható – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

A Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára felidézte, hogy 2011. július 1-jétől támogathatják a cégek a látvány-csapatsportágakat társasági adókedvezményen keresztül. A támogatás elsődleges célja az, hogy minél többen sportoljanak, hiszen ez az egészségmegőrzés egyik legfontosabb és egyben leghatékonyabb eszköze.

A statisztikai adatok egyértelműen igazolják, hogy az adókedvezmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket – húzta alá Tállai András.

2011 óta több mint négyszeresére nőtt az igazolt kézilabdások száma, míg 2011. január 1-én 24 ezer igazolt játékos volt, addig 2021-ben már több mint 104 ezer; 2010-hez képest, tíz év alatt 220 százalékkal nőtt a focisták száma is, így 2020-ban már 281 ezer igazolt labdarúgó volt – mondta.

Tállai András ismertette, hogy 2019-ben 8700 cég nyilatkozott a társasági adóbevallásában látványcsapatsport támogatásról.

Emlékeztetett, hogy május 31-ig kell benyújtani az adóhivatalhoz a társasági adóbevallást, de mivel a koronavírus-válságban nem lehet szigorú szankciókat társítani a határidő elmulasztásához, ezért a járvány miatt nincs mulasztási bírság, ha június 30-ig beérkezik az igazolási kérelemmel együtt a bevallás és a fizetendő adó is. Látványcsapatsport-támogatás esetén azonban fontos a május 31-ei határidő betartása. Az adóhivatal ugyanis akkor teljesíti a kedvezményezett szervezet részére az átutalást, ha a cég a bevallást határidőben nyújtja be, és az adót az esedékességig megfizeti.

Főszabály szerint az adót is eddig az időpontig kell megfizetni – nyomatékosította az államtitkár. Ha befizetés az eredeti esedékességig nem történik meg, akkor külön kérelem alapján az adóhivatal mégis átutalhatja a kedvezményezettnek az összeget, feltéve, hogy a befizetést a cég az esedékességet követő 15 napon belül pótolja.

A társaságiadó-bevallásban tehető sportcélú felajánlás lényeges feltétele a kedvezményezett célhoz kapcsolódóan kiállított igazolás. Az pedig nagy könnyebbséget jelent a támogatott szervezeteknek, hogy a következő, 2021/2022-es, július 1-jén kezdődő támogatási időszakra kiállított igazolás alapján is felajánlható az adó. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 07. 14., 17:05
Július 14-től pályázhatnak az 5000 lakos alatti települések a helyi közvilágítás korszerűsítésére; a Magyar Falu Program keretében, a Jedlik Ányos Energetikai Program forrásaiból összesen 18 milliárd forint áll rendelkezésre – tájékoztatott Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium energetikáért felelős államtitkára.
2025-07-14 18:25:00
Már akadt vállalkozás, amely élt a július elején megnyílt lehetőséggel és sikeresen lekerült az alkalmazottjukat bejelentés nélkül foglalkoztatók listájáról, így mentesülve a listával járó súlyos szankciók alól.
2025-07-14 15:10:00
150 millió forintra emeli a kormány a szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel megvásárolható családi házak maximális értékét, míg a lakások esetében marad a 100 millió forintos plafon. Ezzel azokat kívánják támogatni, akik gyereket vállalnának, így kombinálni tudják a CSOK Plussszal, ami összességében akár 100 millió forint finanszírozást is jelenthet.
2025-07-14 10:40:00
2025 májusában az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 3,6, munkanaptényezővel kiigazítva 5,5 százalékkal magasabb volt az egy évvel azelőttinél, a szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján a termelés az előző hónaphoz képest 2,5 százalékkal nőtt – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS