Tállai András: 44 ezer négy- vagy többgyermekes anya élt az adókedvezménnyel

2020. 08. 19., 10:45

Soha nem látott összeg marad idén a családoknál, csak az adókedvezményekkel 380 milliárd forintot spórolhatnak a gyermekes szülők – mondta Tállai András az MTI-nek, kiemelve, hogy már több mint 44 ezer négy- vagy többgyermekes anya élt az új adókedvezménnyel, ők nem fizetnek egy forint személyi jövedelem adót sem.

A pénzügyminisztériumi államtitkár közölte: hónapról-hónapra egyre több nagycsaládos anya él a családvédelmi akció idén életbe lépett újításával: januárban 38 ezren, júniusban pedig már több mint 44 ezren éltek a mentességgel.

Mint mondta: az első fél évben az újfajta adókedvezmény révén több mint 9,1 milliárd forintot hagyott a családoknál a kormány.

„A világszerte példaértékű, a négygyermekes anyáknak járó magyar adókedvezmény hármas részletszabályrendszere biztosítja, hogy a legnagyobb közteher megtakarítását a lehető legszélesebb körben lehessen igénybe venni” – fogalmazott Tállai András.

A mentesség nemcsak a vér szerinti gyerek után jár, a már felnőtt gyerekeket is figyelembe veszik, és az szja-mentesség nem zárja ki a családi adókedvezmény igénybevételét. Így az anya vagy a saját munkavállalói járulékából vagy az apával közösen érvényesítheti a kisebbek utáni gyermekkedvezményt.

A kormány családtámogató politikáját a koronavírus-válság sem tudta felülírni – jelentette ki Tállai András. A korábban bevezetett intézkedések tovább élnek, az állam az idén minden eddigit meghaladó összeget hagy a családoknál az adókedvezmények révén.

A négygyermekes anyáknak szóló új kedvezmény a nagycsaládos anyák munkájának megvédéséhez is jelentősen hozzájárult, hiszen a járvány legjobban sújtotta második negyedév időszaka alatt nemhogy nem csökkent, hanem nyolcszázzal nőtt a jövedelmet szerző, így adókedvezményre jogosuló négygyermekes anyák száma.

Emellett a világjárvány káros hatásait mérséklő intézkedések is segítik a családokat. A hitelmoratórium révén az év végéig nem kell törleszteni a hiteleket, ez csaknem kétezermilliárd forintot hagyhat több százezer banki adósnál. Mintegy 60 ezer szülőt segített a kisgyermekes családoknak szóló kedvezmény, amely a veszélyhelyzet alatt lejáró gyes-, gyet- és gyed-jogosultságokat hosszabbította meg – sorolta az államtitkár.

Tállai András szerint jól mutatja a családok megbecsülését és segítését, hogy míg 2010-ben 12 milliárd forint adókedvezményben részesültek a szülők, addig idén ennek több mint harmincszorosával, 380 milliárddal számolhatnak. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS