Tállai: „a bérek szárnyalnak, a közterhek egyre mérséklődnek”

2018. 12. 04., 10:39

A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint óriási eredményeket hozott idén a feketegazdaság elleni küzdelem és a béremelési folyamat – olvasható a Magyar Idők keddi számában.

Tállai András a lapnak azt mondta, az adóbevétel úgy nő, hogy folyamatosan csökkentik az adókat. Már a magyar társasági adó a legalacsonyabb az Európai Unióban, és a személyi jövedelemadó mértéke is az egyik legkisebb.

A legújabb adatok szerint január eleje és október vége között több mint tízezer milliárd forint folyt be az államkasszához a legfontosabb közterhekből, vagyis a társasági és a jövedéki adóból, az általános forgalmi adóból (áfából), a járulékokból, a szociális hozzájárulási adóból, valamint a személyi jövedelemadóból.

Az év első tíz hónapjában 720 milliárd forinttal több érkezett a lényeges közterhekből, mint a tavalyi esztendő azonos időszakában.

Az adatok mögött meghúzódó folyamatokat az államtitkár értékelte a lap kérésére. Két fő tényezőre mutatott rá: a feketegazdaság visszaszorítására, valamint az adócsökkentéssel egybekötött béremelésre, munkahelyteremtésre.

Magyarország az elmúlt években hatalmas lépéseket tett a feketegazdaság letöréséért - mondta Tállai András, aki szerint nem véletlen, hogy az online pénztárgépek rendszere és a közúti áruszállítást ellenőrző elektronikus adóhatósági szisztéma iránt más államokból is érdeklődnek. Idén nyáron kezdte meg éles működését a harmadik nagy rendszer, az online számlázás -.

A három elektronikus megoldás kiegészíti egymást, olyan hálót alkotva, amelyen nemigen tudnak átbújni az adócsalók – emelte ki az államtitkár, megjegyezve: idén tíz hónap alatt 440 milliárddal több áfa folyt be, mint tavaly.

Az államtitkár a köztehercsökkentések hatásáról is beszélt a Magyar Időknek. Felidézte például, hogy a kormány 2016-ban hatéves bérmegállapodást kötött a munkaadók és a munkavállalók képviselőivel.

Úgy fogalmazott, hogy „a bérek szárnyalnak, a közterhek egyre mérséklődnek”. Rámutatott: a társadalombiztosítást megillető összegek emelkedése tíz hónap alatt megközelítette a kétszázmilliárd forintot.

A számok arról tanúskodnak, hogy a kormány terve bevált: az egyre csökkenő adók segítik a munkahelyek számának növekedését és a bérek emelkedését. S mivel egyre több ember dolgozik, és ők egyre többet keresnek, az alacsonyabb adókból is több folyik be - összegzett Tállai András.

Az államtitkár azt mondta, a balliberális kormányok még úgy sem érték el a céljukat, hogy „állandóan az adóemelésen dolgoztak” – olvasható a Magyar Időkben. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 04., 09:04
Az előző hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal csökkent, az egy évvel korábbitól – a munkanapok számát figyelembe véve – 4,1 százalékkal maradt el az ipari termelés volumene 2024. augusztusban. Az ipari termelés az év első nyolc hónapjában 3,8 százalékkal volt kisebb, mint 2023 azonos időszakában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS