Szijjártó: Keletről fújják a passzátszelet

2021. 09. 13., 19:30

Az idei év egyik legnagyobb beruházása valósul meg Debrecenben, aminek keretében a SEMCORP vállalat lítium-ion akkumulátorokhoz kapcsolódó szeparátor fólia gyártóüzemet létesít 2022 végéig. A több mint 65 milliárd forintos projekthez az állam 13 milliárd forintos támogatást biztosít, ezáltal 440 új munkahely jön létre a városban – jelentette ki Szijjártó Péter hétfőn a kínai vállalat által indított nagyberuházás első ütemének alapkőletételén.

A külgazdasági és külügyminiszter beszédében hangsúlyozta, hogy az új világgazdasági korszak több meghatározó, forradalmian modernizálódó ágazatában is mára „Keletről fújják a passzátszelet”, így van ez az elektromos autóiparban is.

Minderre példaként hozta fel, hogy míg 2007-ben a globális beruházások 81 százalékát nyugati tőkéből finanszírozták, és csak 17 százalékát keletiből, 2017-2018-ra ez az arány nagyjából kiegyenlítődött, a tavalyi „fekete évben” pedig teljesen megfordult: a Kelet részesedése 70 százalékosra nőtt, a Nyugaté 29 százalékosra csökkent.

Hozzátette: Kína a világ gazdasági teljesítményének 2000-ben mindössze a 4 százalékát adta, míg ma a 18 százalékát, és tavaly már a távol-keleti ország volt az Egyesült Államok és az Európai Unió első számú kereskedelmi partnere is.

A tárcavezető emellett rámutatott, hogy a nyugati világ technológiai fölénye jelentősen mérséklődött, s aláhúzta, hogy például az elektromos autóipar legnagyobb akkumulátorgyártói mind keleti cégek. Márpedig szerinte ezen vállalatok beruházási döntéseitől is függ, hogy az EU mely tagállamai lesznek sikeresek a következő években.

Szijjártó Péter közölte, hogy a SEMCORP első külföldi gyártóegységének számító, 97 ezer négyzetméteres üzem létrehozása a „magyar-kínai gazdasági együttműködés sikertörténetnek újabb fejezetét” jelenti. A munkálatok nyáron már megkezdődtek, a létesítmény a tervek szerint 2023 első negyedévében kezdi meg működését, s ennek köszönhetően a területén piacvezető cég kapacitása 12 százalékkal növekszik. Magyarországon 400 millió négyzetméter szeparátor fóliót fognak gyártani évente.

Végezetül a miniszter kiemelte, hogy a Keleti Nyitás megindítása igazi gazdasági sikertörténetnek számít, és ezt mára a bírálóknak is el kell ismerniük. Az elmúlt tizenegy évben 28 százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom Magyarország és a tőle keletre fekvő államok között. Az országban 2019-ben Dél-Korea, 2020-ban Kína volt a legnagyobb beruházó. Magyarország kereskedelmi forgalma Kínával az idei első félévben 24 százalékkal emelkedett, a magyar kivitel volumene pedig 51 százalékkal. (MTI)

A belső felvételen: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, James Heng-Kuang Si, a SEMCORP Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, Pósán László fideszes országgyűlési képviselő és Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester

(Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-27 10:15:00
Ha nem költik el május végéig a SZÉP-kártya tulajdonosok az október közepéig megkapott pénzüket, akkor ugrik a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg – hívja fel a figyelmet a Bank360.hu. A hosszú hétvégén tehát érdemes vadászni az elfogadóhelyekre az érintett SZÉP-kártyásoknak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS